Pesti Srácok

Trump miatt már a sarki boltba sem mer lemenni az LMBTQ-közösség

null

Idegesek, nem érzik magukat újabban biztonságban az LMBTQ közösség tagjai. A davosi Világgazdasági Fórumra időzítette jelentése bemutatását egy amerikai LMBTQ-szervezet, amelyben azt bizonygatják, az USA-ban sokkoló módon megnőtt az intolerancia közösségükkel szemben, és ez természetesen és elsősorban Donald Trumpnak köszönhető. A tanulmány olyan hajmeresztő állításokat tesz, hogy Trump engedélyezte az egészségügyi dolgozóknak az LMBTQ-közösség tagjai ellátásának megtagadását, vagy, hogy megfosztotta jogaiktól a LMBTQ-hallgatókat. Miközben a jelentés azért ostorozza az amerikai társadalmat, mert a korábbiakhoz képest többen utasítják el, hogy gyermeküket egy nyíltan LMBTQ-tanár tanítsa, azt elismeri, hogy a melegek jogaiért az amerikai társadalom a korábbi évekhez hasonlóan kiáll. A diszkrimináció növekedéséről, vagy az LMBTQ-szervezet manipulációs kísérletéről van szó?

Egy felmérés szerint az elmúlt négy év tekintetében a tavalyi volt az első alkalom, hogy az amerikaiak kevésbé elfogadóak az LMBTQ-közösség tagjaival – állítja egy tanulmányra hivatkozva Sarah Kate Ellis aktivista, hozzátéve, az adatok sokkolóak, de a viharos 2017-es évet tekintve cseppet sem meglepőek. A jelentés, amelyet csütörtökön mutattak be a davosi Világgazdasági Fórumon, arra hívja fel a figyelmet, hogy az USA-ban a nem-LMBTQ felnőtt népesség körében 49 százalék azok aránya, akiket nem feszélyez az LMBTQ-közösség jelenléte a mindennapi életben. Ugyanakkor rámutat, ez az arány 2016-ban még 53 százalék volt. A GLAAD nevű, LMBTQ-mozgalomhoz köthető médiafigyelő csoport felkérésére a The Harris Poll által elvégzett kutatás szerint fordulat állt be abban a pozitív folyamatban, amely az USA-ban 2014-óta megfigyelhető volt.

Minden rossz Donald Trumptól ered

Meglepődtünk a toleranciának az elmúlt év folyamán bekövetkezett csökkenésének arányán és gyorsaságán” - nyilatkozta Sarah Kate Ellis, a GLAAS elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, „ha az LMBTQ-közösség tagja vagy és Amerikában élsz, ezt mindennap megtapasztalhatod”. Míg 2014-ben a megkérdezettek 30 százaléka utasította el valamilyen mértékben, hogy gyermeke olyan osztályba járjon, amelyet az LMBTQ-közösség egy tagja vezet, 2015-ben ez a szám 29 százalékra csökkent, 2016-ban 28-ra, majd 2017-ben 31 százalékra ugrott vissza. Ráadásul a tanulmány szerint 2017-ben több ember számára jelentett kényelmetlenséget megtudni egy családtagjáról, vagy a családi orvosról, hogy az LMBTQ-közösség tagja. „A kellemetlen következményekkel járó változás a 2016-os elnökválasztással indult el” – állítja Ellis, amelyhez szerinte később hozzájárult az egész éven át tartó „tüzes retorika” és annak politikai lecsapódása.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

A GLAAD többek közt az alábbi eseményekkel hozta összefüggésbe a változást:

  • közvetlenül az elnök beiktatása után eltávolították a Fehér Ház, valamint a Belügyminisztérium és a Munkaügyi Minisztérium honlapjairól az LMBTQ-tartalmakat
  • 2017 februárjában az Igazságügyi és az Oktatási Minisztérium megfordította az Obama-adminisztráció által megkezdett folyamatot, amely az úgynevezett 9-es cikkely alapján védte a transznemű tanulók nemi identitásához fűződő jogait, hogy azokat az egyes intézményekben is érvényesíthessék
  • 2017 júliusában Donald Trump előterjesztett egy javaslatot, amely a transznemű emberek katonai szolgálatának korlátozására vonatkozott volna, bár ez később elbukott
  • nemrégiben jelentette be az amerikai Egészségügyi és Szociális Minisztérium, hogy külön alegység létrehozását tervezik, amely azokat az egészségügyi dolgozókat védené, akik vallási meggyőződésük alapján visszautasítják az LMBTQ-közösség tagjainak kezelését

Már a sarki boltba sem mernek lemenni

A jelentés megjegyzi továbbá, hogy az olyan állami szintű rendelkezések – mint a Missisipi államban elfogadott törvény, amely lehetővé teszi az állami alkalmazottak és magánvállalkozók számára, hogy megtagadják az LMBTQ-közösség tagjainak kiszolgálását – hasonlóképpen károsak. A tanulmány állítása szerint az elmúlt évben az USA-ban megnövekedett a gyűlölet-bűncselekmények száma, mintegy 52 ilyen indíttatású gyilkosság történt, amely 86 százalékos emelkedést jelent 2016-hoz képest.

Az LMBTQ-közösség tagjainak 55 százaléka számolt be arról, hogy nemi identitásuk, vagy szexuális irányultságuk miatt diszkriminációt szenvedtek el, ami 11 százalékkal magasabb, mint 2016-ban volt. A jelentést egy korábban megjelent, Movement Advancement Projekt által bemutatott tanulmány is megerősíti, amely a diszkrimináció mindennapi gyakoriságával foglalkozott. Mérései szerint az LMBTQ-közösség mintegy 34 százaléka kerülte el a megkülönböztetés félelme miatt az olyan nyilvános helyeket, mint az éttermek, vagy az üzletek.

Változatlan a melegek jogainak társadalmi támogatottsága

A negatív jelenségek ellenére az LMBTQ-közösség jogainak támogatása továbbra is stabil - írja a tanulmány. A nem-LMBTQ népesség 79 százaléka egyenlő jogokat biztosítana számukra, ez az arány 2016-ban is ugyanennyi volt. „A jelenség nem szükségszerűen jelent leválást a társadalomról – nyilatkozta Ellis. Mint hozzátette, „általánosságban mindannyian hiszünk az egyenlőségben, ugyanakkor kialakult egy téves elképzelés arról, hogy az LMBTQ-közösség már birtokában van az egyenlő jogoknak”. Úgy látta, „az érzékenyítés áthidalhatná az LMBTQ-közösség, a társadalom és hatalom közötti szakadékot, éppen amiatt hozta nyilvánosságra a GLAAD megállapításait a magas rangú davosi fórumon”. Ellis szerint a tanulmány megerősíti, mit éreznek az LMBTQ-közösség tagjai.

– nyilatkozta. Véleménye szerint ugyanakkor ez változhat, ha elmondják az embereknek történetüket.

Fotó: youtube.com

Durva csúsztatások, és az abból levont következtetések

Nem kétséges, hogy az LMBTQ-közösség számára a saját jogaik biztosítása mindennél fontosabb, a jelentés megállapításai ugyanakkor - Ellis szavaival élve - a 2017-es év ismeretében cseppet sem meglepőek. Érdemes abból a tényből kiindulni, amelyet a tanulmány gondosan legutoljára tálal, miszerint az amerikai társadalomban Trump elnöksége ide, vagy oda, de nem változott 2016-hoz képest a melegek jogainak támogatása. Mi változhatott mégis? Érdemes a Trump adminisztráció terhére rótt lépésekből szemezgetni, és rögtön kiderül, hogy az elnagyolt és felületes elemzés mögött mit igyekeznek és milyen eszközökkel felnagyítani az LMBTQ-aktivisták csapata. Az előítéletességet negatívan befolyásoló tényezőnek tartják például az LMBTQ-tanulók és hallgatók jogainak csökkentését. A gyakorlatban az amerikai társadalom ugyanakkor azt látta, hogy unatkozó és tanulás helyett inkább tüntetésekre járó hallgatók a transz-hallgatók WC-használati problémáját tekintették a legfontosabb közügynek. Feltehetjük tehát a kérdést, valóban jogtiprásról van szó, vagy egy szimpla agymenés leállításáról.

A tanulmány szintén megtévesztően fogalmaz, amikor azt állatja, a Trump kormányzat azt engedélyezte, hogy egyes dolgozók vallási hovatartozásukra hivatkozva megtagadhassák az LMBTQ-közösség tagjainak egészségügyi ellátását. Ugyanakkor itt nem arról van szó, hogy a mássággyűlölő fogász nem fúrja ki a transzbeteg fogát, vagy az orvos nem vesz ki egy perforált transz-vakbelet. Az orvosok az tagadhatják meg, hogy nemátalakító műtéteket, vagy hormonkezeléseket hajtsanak végre, ha úgy gondolják, mindez természetellenes. Az LMBTQ-közösség toleráns tagjai ugyanakkor több esetben megszégyenítik, megfenyegetik a meggyőződésükért kiálló orvosokat. Hasonlóképpen erős csúsztatás az az amerikai média által erősen fölfújt eset, amikor egy magánvállalkozó megtagadta egy meleg pár kiszolgálását. A leegyszerűsítő megállapítás mögött többek közt az cukrász áll, aki egész egyszerűen nem volt hajlandó tortát készíteni egy melegházasságra, vélhetően, mert meggyőződéséből fakadóan ellenzi azt. A meleg párt tehát nem általánosságban utasították vissza, hanem azért, mert olyat kértek, ami a társadalom egy részében visszatetszést és ellenérzést kelt.

Amikor a tanulmány megállapítja, hogy általánosságban az amerikai emberek támogatják az LMBTQ-közösséget a jogaik megszerzésében, és hogy ebben 2016-hoz képest semmilyen változás nem tapasztalható, akkor elhallgatja, hogy valójában az emberek az LMBTQ-közösség szélsőséges extrémitását, másokat sértő elvárásait utasítják el a megelőző évekhez viszonyítva jobban. Jobban mondva állításikból kiindulva Trump óta meg merik fogalmazni ezeket az ellenérzéseket úgy, hogy közben általánosságban nem ítéli el az LMBTQ-közösség tagjait. A társadalomról és a politikáról szándékosan torz képet festő tanulmány készítői ugyanakkor jelentésükkel tovább szaporították az ellenérzést kiváltó esetek listáját. Mégegyszer hangsúlyozzuk, ezt a tanulmányt, az összes megállapításával együtt a Világgazdasági Fórum számára készítették.

Forrás: ustoday.com; Kezdőkép: ebaumsworld.com, a felirat szerint Dumbledore sosem hagyta volna, hogy ez megtörténjen