Pesti Srácok

Már nem csak a magyarok, a svédek is menekülnek Svédországból

Már nem csak a magyarok, a svédek is menekülnek Svédországból

Svédországi magyarok segítségét, illetve tanácsát kérte egy hat éve Németországban élő magyar a közösségi portálon, a Svédországban élő magyarok csoportjában. Azt írta, hogy mivel a migránsok miatt Németországban egyre tarthatatlanabb a helyzet, arra gondolt, hogy észak felé, azaz Svédországba venné az irányt, de aggódik mert egyre több ismerősétől hallja, hogy Svédországban is kaotikus állapotokat teremtettek a bevándorlók. Alig egy óra leforgása alatt számtalan válasz érkezett a megkeresésére, ezek többsége kifejezetten elrettentő. Volt aki azt írta, már nem csak a korábban Svédországba jobb élet reményében betelepültek hanem a svédek is menekülnek, leginkább Dániába, de azt sem ritka, hogy Magyarországra.

A kommentelők közül sokan hosszú évek óta élnek az egykor jó világot jelentő Svédországban. Persze akár csak itthon, a svédországi magyarok között is tetten érhetők az ellentétek. Akadnak liberális nézeteket vallók, akik szerint még a mai helyzet sem rosszabb mint "otthon a nyócker" vagy "Orbán királysága". De sokkal többen vannak, akik csalódottságuknak adnak hangot, mert ők nem ezért a világért hagyták ott a hazájukat. Többen mennének is tovább, ha látnák, merre érdemes, de az rajzolódik ki a véleményekből, hogy északabbra is csak néhány árnyalatnyit jobb a helyzet.

"Öt-tíz év múlva északabbra is lesznek bajok, de egyelőre jobb" - írta svéd-magyar férfi, mire egy nő megjegyezte, ők is mennének tovább, csak látnák, hova. "Legyen B tervetek! Nekem már van, pedig svéd vagyok!" - válaszolta a férfi. Ő már eldöntötte, hogy elköltözik Svédországból, mert úgy látja a folyamat visszafordíthatatlan.

PestiSracok facebook image

A vidéki kisvárosok állítólag nyugodtabbak, de a főváros és persze a nagyvárosok egyre elviselhetetlenebbek. Szinte mindenütt ott vannak a migránsok. Többen is megjegyzik, hogy már a svédek is menekülni kénytelenek a saját hazájukból, a céljuk irány Dánia, Norvégia vagy Magyarország. Akik valaha a szabadságot és a jólétet látták Svédországban, csalódottak.

Forrás: A svédországi magyarok zárt fb-csoportja

Ezt a fotót is a csoportban, az aktuális beszélgetésben osztotta meg az egyik csoporttag. Elmondása szerint az egészen friss képen az látható, ahogy már nyitás előtt torlódnak a használtruha üzlet, azaz turkáló előtt az emberek. Szemmel láthatóan a többségük bevándorló. A fotó készítője azt írta, egyáltalán nem is beszélnek svédül.

Egy férfi pedig ezt posztolta:

Ez régen volt, aztán bejött a kultúrmarxizmus, é hazavágta az ország kulturális jövőjét - reflektált egy másik Svédországban élő magyar. Szerinte legfeljebb már csak messze északon, az erdőben normális a helyzet. Ott van még nyugalom.

A kritikusok a kialakult élhetetlen körülmények okát a hatalmon lévő szociáldemokrata és zöld pártok liberális bevándorlást támogató politikájában látják. Van, aki még bízik abban, hogy hamarosan leváltják őket. De a helyzetet nehezíti, hogy elmondásuk szerint brutális cenzúra van a médiában. Minden migráns ellen cikket, bejegyzést letiltanak törölnek.

Interjúnkat a Magyarországon élő svéd jobboldali vezetővel ITT olvashatják el.

Vezető kép: Stockholm No-Go Zóna, Forrás: Mozgástér

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.