Pesti Srácok

Brüsszel már 2006-ban tudta, hogy a migráció terrort szül, de mindenkit átverve direkt eltitkolta információt

Brüsszel már 2006-ban tudta, hogy a migráció terrort szül, de mindenkit átverve direkt eltitkolta információt

Az Origo birtokába került egy olyan Európai Unió Tanácsa által kiadott dokumentum, amely még a kételkedőkben is komoly kérdőjelet hagy az EU migrációs politikájával kapcsolatban. A napokban a titkosítás alól feloldott iratból kiderül, hogy Brüsszel füstös tárgyalószobáiban már 2006-ban migránsokkal és terrorral számoltak, és annak érdekében, hogy ezt lenyomják az európaiak torkán, teljesen tudatosan egy médiastratégiát dolgoztak ki.

A lap birotkában került, az Európai Unió Tanácsa által kiadott dokumentum „a radikalizálódás és a terroristák toborzása elleni küzdelemmel kapcsolatos cselekvési terv végrehajtása — Médiakommunikációs stratégia” nevet kapta. Az Origonak feltűnt, hogy nem egy mai akcióról van szó, hiszen jól láthatóan a feljegyzés fedőlapján ott díszeleg a kiadásának dátuma: „Brüsszel, 2006. június 15.” A lap szerint egy másik szembetűnő dologa végig nagybetűvel írt „MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA” felirat, amely azt jelzi, a dokumentum valakinek nagyon fontos információkat tartalmaz.

– írja a lap.

PestiSracok facebook image

Kifejtik: a dokumentum az al-Kaida kétezres évek eleji elszórt európai terrorakciói követően készült, azonban ez véleményük szerint “nem ad magyarázatot, hogy miért kellett egy teljes újbeszél-birodalmat kidolgozni”. Az Origo cikke kiter arra, hogy a feljegyzés kiindulópontja az, hogy 2005 végén az Európai Tanács (ET) megbízást kapott arra, hogy dolgozzon ki egy médiakommunikációs stratégiát a „radikalizálódás és a terroristák toborzása elleni küzdelemmel” kapcsolatban.

– idézik.

Úgy vélik, ebből a félmondatból “kivillan a mindennél sötétebb valóság”: Brüsszel már 2006 környékén számolt azzal, hogy a terrorizmus importálódni fog a kontinensre, kvázi meg fog indulni egy népvándorlás, aminek a végkimenetele robbantgatások, késelések és teherautós gázolások lesznek.

A lap hansgólyozza: Európa vezetői 2006-ban azért aggattak magukra és a kontinens lakóira szájkosarat, azért dolgoztak ki médiastratégiai irányvonalat a kérdésben, mert a „mainstream muszlimok” érdekeit tartották szem előtt.

Kulcsüzenetek című fejezet az EU-s tisztségviselőknek szól. Ezek az üzenetek fontosak a brüsszeli bürokraták számára, amikor olyan uniós irányelveket magyaráznak meg, amelyeknek közük lehet az EU-n belüli és az EU-n kívüli radikalizációs folyamatokhoz. A kulcsüzeneteknek:

  • pozitívnak és konstruktívnak kell lenniük.
  • úgy alakították ki, hogy azok megfelelően rugalmasak, flexibilisek legyenek a külvilág számára.
  • egyes elemeit ki lehet emelni, vagy el lehet hagyni, a célközönségtől és a kontextustól függően.
  • flexibilitásuk lehetővé teszi, hogy lokális helyzetekben ugyanúgy lehessen használni, mint globális helyzetekben.

Mivel az Origo bitokába került a titkosítás alól feloldott anyag, ezért az is kiderült, hogy az uniós vezetők a kulcsüzenetekhez célközönséget is rendeltek. A közvetítő közeg a média, a címzettek pedig:

  • a muszlim lakosságú országok lakói,
  • a muszlim vallású európaiak,
  • általában pedig az európai polgárok.

Az eredeti írás itt olvasható.

Forrás: Origo; Fotó: Global Risk Insights

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.