Pesti Srácok

Orbán Viktor Merkelnek: Komoly szolidaritás, hogy nyolcezer fegyveressel védjük Európát és Németországot

Orbán Viktor Merkelnek: Komoly szolidaritás, hogy nyolcezer fegyveressel védjük Európát és Németországot

Angela Merkel német kancellár hivatalos látogatáson fogadta Orbán Viktort Berlinben. A hivatalos közlés szerint „bilaterális, Európa-politikai és nemzetközi témákról” folytattak megbeszéléseket, de valószínűleg jóval többről volt szó, hiszen az elmúlt hetek eseményei, az EU-csúcson elért eredmények és a Merkel-Seehofer ellentét miatt kiemelkedően fontos volt ez a találkozó. Orbán Viktor és Angela Merkel is intenzívnek nevezte a megbeszélést a találkozót követő közös sajtótájékoztatón, a magyar miniszterelnök pedig kifejtette, a két ország máshogy látja a világot, de megvan a szándék arra, hogy találjanak közös megoldásokat.

A megbeszélés után tartott közös sajtótájékoztatón Angela Merkel örömét fejezte ki, hogy vendégül láthatja a magyar miniszterelnököt. Kifejtette, hogy intenzív vitát folytattak, ennek során pedig voltak egyetértések és nézeteltérések egyaránt. A német kancellár a sajtótájékoztató elején kínosan kerülte a migrációval kapcsolatos részleteket, leginkább a gazdasági együttműködésről beszélt, amelyet kiválónak nevezett.

Orbán Viktor szintén intenzívnek, de barátinak is nevezte a megbeszélést. A magyar miniszterelnök hangsúlyozta a 30 éves együttműködést, amely a mai napig is nagyon fontos, hiszen Németország és Magyarország közösen indította meg annak idején a kontinens újraegyesítését.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a magyar miniszterelnök.

Szó volt a migrációról is: Orbán Viktor arról számolt be, hogy a kancellár asszony és ő máshogyan látják a dolgokat ebben a tekintetben, de a véleménykülönbségek nem akadályozzák meg őket abban, hogy keressék a közös megoldások lehetőségét. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy Magyarország déli határa védve van, onnan migránsok nem érkezhetnek Németországba és Ausztriába sem, és "a határt védve tartjuk a jövőben is".

Orbán Viktor megköszönte Angela Merkelnek, hogy segített hozzájárulni ahhoz, hogy az EU-csúcson megszülethessen egyfajta közös nevező, és az Európán kívüli „hotspotok” is meg fognak valósulni.

Újságírói kérdésre Orbán Viktor közölte, Magyarország véleménye a migrációval kapcsolatban változatlan: hazánk azért épített kerítést a déli határaira, hogy visszanyerje az ellenőrzést saját országának területe felett. Úgy véli, nem normális, hogy bárki ellenőrzés nélkül beléphet egy országba, és Magyarország a németeket is védi és hatalmas terhet vesz le Németország válláról ezzel.

A vita, ami van, az egy jogi természetű vita, hiszen Magyarország nem az első ország, ha valaki belép az unióba, Görögországban azonban gyakran nem regisztrálják a migránsokat. Magyarország célja, hogy megvédje a schengeni határokat, és a schengeni határokon belül működő belső piacokat is védje.

Ezen a ponton Merkellel kialakult némi vita, a német kancellár kifejtette, hogy nem tartja jó ötletnek, hogy Európa elzárja magát határokkal a világ elől, bár a külső határok ellenőrzését fontosnak tartja ő maga is. Úgy véli, az EU egyik legfontosabb lényege a humanitárius fellépés, és az uniónak tartania kell magát ehhez.

Orbán Viktor szerint humanitáriusnak lenni azt jelenti, hogy az EU a probléma helyszínén nyújt segítséget, nem pedig importálja a bajt. A magyar miniszterelnök elmondta, ha túl humanitárius az ember, akkor azt sokan meghívónak értelmezhetik. Hogyan segíthetünk? - tette fel a kérdést Orbán. Csak úgy, válaszolta, hogy semmilyen "boomfaktor" nem érvényesülhet. "Ha a bevándorlók azt a következtetést vonják le, hogy Európába szabadon lehet jönni, akkor jönni fognak" - nyomatékosította Orbán Viktor.

Merkel úgy reagált, hogy a humánum adja Európa lelkét: szerinte nem szabad elfelejteni, hogy emberekről van szó, emberek érkeznek, akik szükséget szenvednek, és ettől nem szakadhat el Európa.

Orbán Viktor egyértelműsítette, Európában új realitás bontakozik ki a szemünk előtt, Európa dinamizmusa Németország és a visegrádi négyek közötti gazdasági kapcsolatokban van, amelynek volumene 50 százalékkal magasabb, mint a francia-német kapcsolat. "Méltánytalannak érezzük, hogy a szolidaritás hiányával vádolnak minket. A magyar határon éjjel-nappal 8 ezer ember áll fegyverrel: hiába van a török megállapodás, ha mi és a fegyveres katonáink nem védenénk Európát, akkor naponta 4-5 ezer ember érkezne Németországba. Ez szolidaritás, komoly szolidaritás" - szögezte le Orbán Viktor.

A kormányfő a közös sajtótájékoztatón kiemelte: a véleménykülönbségek nem akadályozhatnak abban, hogy keressék az együttműködés lehetőségét. Kijelentette: készen áll az együttműködésre ezen a területen is a német kancellárral.

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.