Pesti Srácok

Az Orbánt és Trumpot diktátorozó McCain gyászolásával temeti a baloldal a "valódi" jobboldaliságot

null

Egy emberként gyászol a haladó baloldal John McCain halála miatt. A 444.hu az elhunyt szenátort az amerikai konzervatív politika óriásának nevezte: a lap úgy véli, hogy" a politikusnak a halál kapujában csak a lelkiismeretével kell elszámolnia", illetve szerintük “McCain élete a maga rengeteg hibájával és ellentmondásával együtt is arra emlékeztet, hogy lehet más a jobboldal, és a politikában sem mindenki elvtelen gazember”. A haladó újságírók azonban a felkavarodott érzelmek homályában nyilvánvalóan nem vesznek figyelembe néhány apróságot McCain szenátor politikai pályafutásával kapcsolatban: ott van például a politikus ukrajnai tevékenysége, Irak lerohanásáért való lelkesedése, a líbiai beavatkozás támogatása, valamint hogy simán belement volna egy harmadik világháborúba is, amikor kirobbantak a harcok Oroszország és Grúzia között. Egy szó, mint száz: McCain az amerikai beavatkozások és konfliktusok egyik legnagyobb szószólója volt, ezek a konfliktusok pedig sok ember életébe kerültek. A politikus ugyanakkor Trumpnak is Orbán Viktornak is rendszeresen ártani próbált, állításait pedig leginkább öblös diktátorozásokkal próbálta célba juttatni. Valljuk be, ez nem a nagyvonalú, professzionális politizálás eszköze, inkább a kétségbeesett liberálisok utcai harcának kedvelt módszere.

– nyilatkozta 2018 márciusában, Vlagyimir Putyin győzelme után Donald Trumpról.

A szenátor mindig is is hatalmas bírálója volt az amerikai elnöknek, valószínűleg azért, mert ő maga soha nem lehetett az, a próbálkozások ellenére. McCain szinte minden alkalmat megragadott, hogy ártson Trumpnak, könyvében például beismeri, hogy fogalma nem volt, mi van azokban a Trumpról szóló dossziékban, amelyeket átadott az FBI akkori igazgatójának azzal az önzetlen céllal, hogy hátha kiderül valami turpisság.

PestiSracok facebook image

– mondta, majd elmagyarázta, hogy neki ez “kötelessége” volt és hozzátette:

McCain olyan szinten a saját érdekeit nézte, hogy annak ellenére, hogy nem tudta, miről beszélt Trump Putyinnal Helsinkiben – ráadásul szinte minden amerikai elnök találkozott már orosz vezetővel a béke megőrzése céljából – szükségét érezte, hogy emiatt is kritizálja az elnököt.

– fejtette ki.

2017-ben, amikor Trump megtámadta a mainstream médiát, McCain ismét remek lehetőséget láttott arra, hogy az elnököt lediktátorozza. Az NBC News-nak a következőt nyilatkozta:

John McCain hazánkat sem kímélte, ha kritikát kellett megfogalmazni. A politikus főállásban aggódott a magyar demokrácia jövőjéért. 2014. december 3-án kiadott egy közleményt Magyarországról, amelyben a következőket vetette papírra:

Ugyanebben a nyilatkozatban a következőt is leírja:

John McCain 2014-ben Orbán Viktor kormányfőt is diktátornak nevezte annak apropóján, hogy André Goodfriend helyére a politikában tapasztaltan Colleen Bell került a nagykövetség élére. Ekkor a szenátor a következő mondta:

Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.