Pesti Srácok

Schmidt Mária: Az Unió úgy viselkedett velünk, ahogy a legyőzöttekkel szokás

null

Az erősen baloldali beállítottságú francia Le Monde online kiadásában közölt tegnap egy hosszú írást, melyet Schmidt Mária jegyzett, a latoszog.hu pedig lefordított és közzétett. A Terror Háza Múzeum igazgatónője részletesen kifejtette az Európai Unióval, a magyar identitással és a demokráciával kapcsolatos gondolatait. Schmidt Mária nem rejtette véka alá az álságos és felsőbbrendű nyugat-európai gondolkodástól és viselkedéstől való elhatárolódását, valamint azt, hogy a magyar demokrácia közel harminc éve megtanította a magyarságot arra, hogy a kommunista iga lerázása nem jelenti azt, hogy automatikusan mások rabszolgái leszünk. Az írás Az akció fedőneve: "demokrácia" címmel jelent meg.

Schmidt Mária leírja, hogy a ránk kényszerített kommunista igát sosem viselte beletörődéssel a magyarság, ennek kiemelkedő példája az 1956-os forradalom és szabadságharc, melyet úgy harcoltak végig az emberek, hogy tudták, a világ egyik legerősebb hatalmával kell szembeszállni, akik a fél világot uralták, elsöprő számbeli és haditechnikai fölényben voltak az innen-onnan összeszedett fegyverekkel küzdő felkelők ellen. A magyarok azonban sosem adták fel, ahogy a történelmük során korábban sem, ennek az önfeláldozó harcnak lett az eredménye, hogy a szabadságharc véres és kegyetlen leverése után, a megtorlásokat követően a kommunista diktatúra már nem mert olyan kemény elnyomást alkalmazni Magyarországon.

A puha diktatúra, vagy gulyáskommunizmusnak nevezett időszak ennek a harcnak volt a következménye, melyet Schmidt szerint nyugaton annyira ajnároztak, azonban ez sem az a rendszer volt, melyet a magyarok magukénak éreztek. A Szovjetunió gyengülése egyet jelentett azzal, hogy a szocializmust lerázhattuk magunkról és ez a folyamat 1989-ben el is kezdődött azzal, hogy 1956-os halottainkat eltemettük, majd létrehoztuk a demokratikus rendszert. A Terror Háza igazgatónője felhívja a figyelmet, hogy azóta, azaz közel harminc éve élünk demokráciában, melyet féltve őrzünk. Kifejezetten visszásnak és ellenszenvesnek találja azt, hogy azok a – sokszor volt kommunista – és baloldali egyének bélyegzik a mostani korszakot diktatúrának, akik sohasem élték meg a valódi diktatúrát:

PestiSracok facebook image

Schmidt Mária szerint erre ébredt rá Magyarország 1990 után, amikor a várva várt csatlakozás a "Nyugathoz" nem úgy sült el, ahogy egy ország várta. A piacgazdaság kegyetlensége, a részvéttelen nyugati hozzáállás, a pár év alatt eltűnő közel egymillió munkahely hozta el a kijózanodást, és azt, hogy nekünk, magyaroknak kell felépítenünk a demokráciát, nem várva el segítséget, mert sosem leszünk egyenrangú tagjai annak az európai társaságnak, akikhez tartozni akartunk, akikkel egyesülni szerettünk volna. Ezt az uniós csatlakozástól kezdve a pénzügyi válság nehéz időszakán keresztül mindig éreztették velünk, miközben a kettős mérce tökéletes alkalmazása által például Franciaország egészen más elbírálás alá került a bajban.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ez a nyugati, "európai uniós" gondolkodás tehát azt jelentette a szerző szerint, hogy ránk akarták erőltetni azt a liberalizmusnak csúfolt világot, mely egyet jelentett a gerinc megtörésével, a gondolkodás nélküli betagozódással. Kívülről akarták megmondani, hogy mit gondoljunk a keresztény értékeinkről, hogyan éljük meg a saját történelmünket. Ennek a gondolkodásnak az itthoni lerakata volt az SZDSZ, mely a liberalizmust szitokszóvá aljasította és a 2010-ben gyakorlatilag megszűnő párt önmagával bizonyította, hogy mennyire nem vevők a magyar emberek erre a tanításra. Így ír erről a cikkben a Le Monde hasábjain Schmidt Mária:

Az igazgatónő kifejti, hogy a bajban csak magunkra számíthattunk 1990 után is, mentőövet nem kaptunk az Uniótól, ezért amikor a nehéz helyzeteket megoldottuk, nem másoknak köszönhettük, csak magunknak. Ezért vagyunk büszkék a demokráciánkra, és ezért nem kérünk diktátumokból, mert nem akarjuk, hogy ránk kényszerítsenek olyat, amit mi nem szeretnénk:

Schmidt Mária szerint, aki ma diktatúrának festi le Magyarországot és folyamatosan csak rágalmaz, sosem élt valódi diktatúrában, a nyugat-európai elit megmondóit megkímélte ettől a sors. Azonban aki ezzel riogat, valamint a jogállamiságot vonja kétsége, korrupciót emleget, azt nem lehet másképp értékelni, csak idegen beavatkozási kísérletként, melyet Schmidt Mária a hiábavalóan és meddőn ránk erőszakolt kommunista ideológiával azonosít.

A szerző a jelenlegi megosztott állapotról szól a cikk végén, amikor kitér arra, hogy "a versailles-i békerendszer bűnös és felelőtlen kiötlői nemzeti megmaradásunkat is kérdésessé akarták tenni". Schmidt szerint azonban a szomszédainkkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt, és ezt tartjuk mértékadónak. Ahogy a szomszédainkkal, úgy az Európai Unió többi tagországával is egyenlőnek érezhetjük magunkat. Ezzel fejezi be ezt a gondolatsort és egyben az írást is, mely talán eljut azokhoz, akik pökhendi módon és lesajnálva beszélnek Magyarországról:

Forrás: latoszog.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.