Schmidt Mária: Az Unió úgy viselkedett velünk, ahogy a legyőzöttekkel szokás
Az erősen baloldali beállítottságú francia Le Monde online kiadásában közölt tegnap egy hosszú írást, melyet Schmidt Mária jegyzett, a latoszog.hu pedig lefordított és közzétett. A Terror Háza Múzeum igazgatónője részletesen kifejtette az Európai Unióval, a magyar identitással és a demokráciával kapcsolatos gondolatait. Schmidt Mária nem rejtette véka alá az álságos és felsőbbrendű nyugat-európai gondolkodástól és viselkedéstől való elhatárolódását, valamint azt, hogy a magyar demokrácia közel harminc éve megtanította a magyarságot arra, hogy a kommunista iga lerázása nem jelenti azt, hogy automatikusan mások rabszolgái leszünk. Az írás Az akció fedőneve: "demokrácia" címmel jelent meg.
Schmidt Mária leírja, hogy a ránk kényszerített kommunista igát sosem viselte beletörődéssel a magyarság, ennek kiemelkedő példája az 1956-os forradalom és szabadságharc, melyet úgy harcoltak végig az emberek, hogy tudták, a világ egyik legerősebb hatalmával kell szembeszállni, akik a fél világot uralták, elsöprő számbeli és haditechnikai fölényben voltak az innen-onnan összeszedett fegyverekkel küzdő felkelők ellen. A magyarok azonban sosem adták fel, ahogy a történelmük során korábban sem, ennek az önfeláldozó harcnak lett az eredménye, hogy a szabadságharc véres és kegyetlen leverése után, a megtorlásokat követően a kommunista diktatúra már nem mert olyan kemény elnyomást alkalmazni Magyarországon.
A puha diktatúra, vagy gulyáskommunizmusnak nevezett időszak ennek a harcnak volt a következménye, melyet Schmidt szerint nyugaton annyira ajnároztak, azonban ez sem az a rendszer volt, melyet a magyarok magukénak éreztek. A Szovjetunió gyengülése egyet jelentett azzal, hogy a szocializmust lerázhattuk magunkról és ez a folyamat 1989-ben el is kezdődött azzal, hogy 1956-os halottainkat eltemettük, majd létrehoztuk a demokratikus rendszert. A Terror Háza igazgatónője felhívja a figyelmet, hogy azóta, azaz közel harminc éve élünk demokráciában, melyet féltve őrzünk. Kifejezetten visszásnak és ellenszenvesnek találja azt, hogy azok a – sokszor volt kommunista – és baloldali egyének bélyegzik a mostani korszakot diktatúrának, akik sohasem élték meg a valódi diktatúrát:
Mi, akik alaposan kitapasztaltuk a diktatúra mibenlétét, pontosan meg tudjuk különböztetni, mi a különbség demokrácia és diktatúra között. Nem szorulunk rá azok kioktatására, akik soha nem tapasztalták meg a kommunista diktatúra hideg valóságát, a „népi demokráciának” becézett reálszocializmus igazi természetét pedig azért nem akarták megismerni, nehogy a tények megzavarják őket utópikus ábrándozásukban.
Schmidt Mária szerint erre ébredt rá Magyarország 1990 után, amikor a várva várt csatlakozás a "Nyugathoz" nem úgy sült el, ahogy egy ország várta. A piacgazdaság kegyetlensége, a részvéttelen nyugati hozzáállás, a pár év alatt eltűnő közel egymillió munkahely hozta el a kijózanodást, és azt, hogy nekünk, magyaroknak kell felépítenünk a demokráciát, nem várva el segítséget, mert sosem leszünk egyenrangú tagjai annak az európai társaságnak, akikhez tartozni akartunk, akikkel egyesülni szerettünk volna. Ezt az uniós csatlakozástól kezdve a pénzügyi válság nehéz időszakán keresztül mindig éreztették velünk, miközben a kettős mérce tökéletes alkalmazása által például Franciaország egészen más elbírálás alá került a bajban.
Ez a nyugati, "európai uniós" gondolkodás tehát azt jelentette a szerző szerint, hogy ránk akarták erőltetni azt a liberalizmusnak csúfolt világot, mely egyet jelentett a gerinc megtörésével, a gondolkodás nélküli betagozódással. Kívülről akarták megmondani, hogy mit gondoljunk a keresztény értékeinkről, hogyan éljük meg a saját történelmünket. Ennek a gondolkodásnak az itthoni lerakata volt az SZDSZ, mely a liberalizmust szitokszóvá aljasította és a 2010-ben gyakorlatilag megszűnő párt önmagával bizonyította, hogy mennyire nem vevők a magyar emberek erre a tanításra. Így ír erről a cikkben a Le Monde hasábjain Schmidt Mária:
A liberális jelző tehát önmagában is ellenszenvet kelt, a „liberális demokrácia” szóösszetétel pedig az egykori „népi demokráciára” emlékeztet, arra, amikor a jelzők fosztóképzőként működtek. A „liberális demokrácia” ezért a mi értelmezésünkben kevesebb a demokráciánál. Egy olyan ideológiai irány kizárólagosságát jelenti, amelynek nem akarjuk alávetni magunkat. (...) Ki akarnak oktatni arról, mit kell demokrácia és sajtószabadság alatt értenünk. Ez a liberalizmus nem más, mint arrogancia, tudatlanság és egy olyan világ ránk erőszakolásának a kísérlete, amiből nem kérünk.
Az igazgatónő kifejti, hogy a bajban csak magunkra számíthattunk 1990 után is, mentőövet nem kaptunk az Uniótól, ezért amikor a nehéz helyzeteket megoldottuk, nem másoknak köszönhettük, csak magunknak. Ezért vagyunk büszkék a demokráciánkra, és ezért nem kérünk diktátumokból, mert nem akarjuk, hogy ránk kényszerítsenek olyat, amit mi nem szeretnénk:
Eddig sem akartuk és ezután sem tervezzük megmondani másoknak, hogyan éljenek, de másoktól sem fogadunk el ez irányú útmutatást. Nem gyarmatosítottunk senkit, nem szipolyoztunk ki más kultúrájú embereket, ezért nincs lelkiismeret-furdalásunk, és nem tartozunk jóvátétellel senkinek. Ha a Nyugat úgy dönt, hogy migránsokkal árasztatja el az országait, legyen az az ő döntése, aminek következményeit is ő viselje. Ne kérjen és várjon el tőlünk szolidaritást, mert ők sem voltak soha szolidárisak velünk.
Schmidt Mária szerint, aki ma diktatúrának festi le Magyarországot és folyamatosan csak rágalmaz, sosem élt valódi diktatúrában, a nyugat-európai elit megmondóit megkímélte ettől a sors. Azonban aki ezzel riogat, valamint a jogállamiságot vonja kétsége, korrupciót emleget, azt nem lehet másképp értékelni, csak idegen beavatkozási kísérletként, melyet Schmidt Mária a hiábavalóan és meddőn ránk erőszakolt kommunista ideológiával azonosít.
A szerző a jelenlegi megosztott állapotról szól a cikk végén, amikor kitér arra, hogy "a versailles-i békerendszer bűnös és felelőtlen kiötlői nemzeti megmaradásunkat is kérdésessé akarták tenni". Schmidt szerint azonban a szomszédainkkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt, és ezt tartjuk mértékadónak. Ahogy a szomszédainkkal, úgy az Európai Unió többi tagországával is egyenlőnek érezhetjük magunkat. Ezzel fejezi be ezt a gondolatsort és egyben az írást is, mely talán eljut azokhoz, akik pökhendi módon és lesajnálva beszélnek Magyarországról:
Egyenrangú, szabad nemzetek szabad szövetkezéseként tekintünk az Európai Unióra. Mindaddig, amíg ez így marad, Európa számíthat ránk.
Ezt gondoljuk mi, magyarok. Azt, hogy Nyugat-Európában hogyan változik országunk megítélése, az kiderül a jövőben, ilyen szembesítő gondolatokkal és nyíltan kimondott véleménnyel azonban vélhetően ritkán találkoznak. Reméljük, hogy megértik az üzenetet és egyre többen fogadják el és ismerik fel, hogy Magyarország nem játékszer és bárhova állítható sakkfigura a táblájukon.
Forrás: latoszog.hu
