le monde
Bűnbánó neonácinak nevezte Jakabot a francia liberális lap, a Le Monde
A Le Monde pénteki cikkében azt írja: Jakab Péter, a „bűnbánó neonáci” akar Orbánnal versenyezni Magyarországon. A lap kiemeli, hogy Jakab a 2010-es évek elején még a neonáci hagyományokkal rendelkező Jobbik egyik helyi vezetője volt Miskolcon, most azonban negyvenegy évesen egy egészen új arcát szerette volna megmutatni a városi kampányrendezvényen- szúrta ki a Mandiner.Most Varga Judit interjúja miatt vergődik az ellenzéki sajtó
Elképesztő az a kínlódás, ahogyan a külföldről futtatott ellenzéki lakájsajtónk próbálja felszínen tartani a besült „lehallgatási-ügyet”. Most épp azon rugóznak, hogy Varga Judit igazságügyminiszter ki akart húzatni egy lehallgatásra vonatkozó kérdést és a rá adott választ a saját interjújából. Aztán persze kiderült: nem is ő, hanem a sajtósa akarta kivetetni (egyébként jó okkal) a riporter gusztustalan kérdését és az arra adott miniszteri választ, ám végül nem is lett kihúzva, benne maradt a cikkben.„A keresztre feszítés függőséget okozhat” – A mester a Ludas Matyiban uszított, a tanítvány a Népszavában
A keresztre feszített Jézus Krisztussal viccelődött a Népszava karikaturistája, de ebben nincs semmi meglepő. Sajnos. Pápai Gábor nagy példaképe Kaján Tibor volt, aki társaival együtt a Ludas Matyiban járatta le a magyar papságot, és uszította az olvasókat Mindszenty bíboros és az egyház ellen. Akkoriban megölték, bebörtönözték, internálták a papokat. Kaján később megszelídült, bár a nyolcvanas években is szívesen viccelődött az egyházzal. Kajánt és Pápait a Népszava néhai titkos munkatársa, Várkonyi „Técsy” Tibor újságíró ünnepelte méltató írásában, azt írván, hogy a „tanítvány” továbbviszi a „mester” szellemiségét, és ez teljesen igaz. Pápai ennek megfelelően megkapta már az MSZP kitüntetését, és valóban sokat tett ezért. Egyébként éppen Várkonyi volt az, aki összehozta Pápait és az ismert francia rajzolót, Plantu-t is. Utóbbi korábban a Magyar Népköztársaság kedvence volt, rajzait lehozták a lapok a nyolcvanas években, ami nem meglepő, hiszen a KGB alá tartozó Le Mondének dolgozott. Így akkoriban közös volt az ellenség. A Le Monde volt az a lap, ahonnan Várkonyi több értesülését szerezte a diktatúra ügynökeként. „Testvéri”, internacionalista alapon. Az is érdekes, hogy Pápai és Marabu örömmel idézték fel a merényletekkel is szívesen poénkodó Hara-kiri nevű francia lapot, amely szerintük a hatvanas évek bátorságával „fel akarta robbantani” a közéletet. Ugyanekkor más, szintén Moszkva által támogatott szélsőbaloldali szervezetek már valóban robbantottak. Régi és új idők uszító szakmunkásai, avagy bemutatjuk a legyőzhetetlennek tűnő vörös hydra újabb fejeit.Francia sajtó: Kirekesztő az amerikai női fociválogatott, túl sok benne a fehér játékos
Hiábavaló az amerikai női fociválogatott híres Trump-ellenes, pro-LGBTQ mentalitása, mégis megkapták a francia sajtótól, hogy nincs elég etnikum a csapatban. A Le Monde cikke konkrétan azt sérelmezi, hogy a nemek közti egyenlőséget szimbolizáló csapat hogy engedheti meg magának, hogy a játékosok többsége fehér bőrű legyen.Schmidt Mária: Az Unió úgy viselkedett velünk, ahogy a legyőzöttekkel szokás
Az erősen baloldali beállítottságú francia Le Monde online kiadásában közölt tegnap egy hosszú írást, melyet Schmidt Mária jegyzett, a latoszog.hu pedig lefordított és közzétett. A Terror Háza Múzeum igazgatónője részletesen kifejtette az Európai Unióval, a magyar identitással és a demokráciával kapcsolatos gondolatait. Schmidt Mária nem rejtette véka alá az álságos és felsőbbrendű nyugat-európai gondolkodástól és viselkedéstől való elhatárolódását, valamint azt, hogy a magyar demokrácia közel harminc éve megtanította a magyarságot arra, hogy a kommunista iga lerázása nem jelenti azt, hogy automatikusan mások rabszolgái leszünk. Az írás Az akció fedőneve: "demokrácia" címmel jelent meg.Le Monde: az Európai Néppárt sajnálná Orbánt kizárni
A francia balközép napilap szerint az Európai Néppártban (EPP) a többség "nehéz" tagnak gondolja Orbán Viktort, de egyelőre taktikus okok miatt szóba se jön a kizárása. Az európai jobboldal ugyanis a magyar miniszterelnöktől "reméli a populisták feltartóztatását, akinek pedig modellként szolgál".Ajánljuk még