Pesti Srácok

Esélyes, hogy mégis bevándorlásellenes kormánya lesz Svédországnak

Esélyes, hogy mégis bevándorlásellenes kormánya lesz Svédországnak

Még nincs veszve minden remény Svédország számára, hogy jobboldali kormánya alakuljon. A választás után kialakult bizonytalan helyzetet a Mérsékelt Párt billentheti a helyes irányba, a párt politikusai közül ugyanis egyre többen szeretnék, ha a vezetőjük, Ulf Kristersson leülne a migrációellenes Svédországi Demokratákkal (SD) tárgyalni. A dologra a jobbközép formáció többi tagjának is rá kell bólintani, de a helyzet már így is sokkal jobb, mint a választás után, amikor a mérsékeltek kijelentették, semmi esetre sem kormányoznának együtt az SD-vel.

Az SD öt százalékkal szerzett több szavazatot a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest, és hatvanhárom képviselői mandátumot nyert. Az SD vezetője, Jimmie Åkesson – bár a voksok húsz százalékára számított – bejelentette, hogy pártja a választások győztese. Ez azonban közel sem jelenti azt, hogy esélyük van bármilyen kormánykoalícióhoz, ugyanis egy olyan szabad demokráciában, mint Svédország, senki nem meri felvállalni, hogy bevándorlásellenes.

A választások után egyébként az SD vezetője felajánlotta Ulf Kristerssonnak, a Szövetség miniszterelnök-jelöltjének, hogy lépjen koalícióra pártjával. Kristersson ezt akkor elutasította, és kijelentette: “az egész választás során világosan fogalmaztunk. A Szövetség nem fog együtt kormányozni, és nem vitatja meg a kormányalakítást a Svéd Demokratákkal.” Na, ez az, ami most változhat, hiszen a Mérsékelt Párt többsége állítólag éppen nyomást próbál gyakorolni Ulf Kristerssonra, hogy igenis üljön tárgyalóasztalhoz a Svédországi Demokratákkal.

Fotó: MTI/AP/Michael Probst
PestiSracok facebook image

A svéd Expressen a napokban arról írt, hogy hétfőn a Mérsékelt Párt tagjainak feltették azt a kérdés, hogy

A lap szerint a 609 megkérdezett politikusból 324-en azt tanácsolták Kristerssonnak, hogy lépjen kapcsolatba Jimmie Åkessonnal. Ez egyébként azért is lenne logikus lépés, mert jól látszik, a pártközösségből való kizárásra tett kísérletek nem hozták meg a kívánt eredményt, az SD pedig története legjobb választási eredményét hozta, és a jövőben csak egyre erősebb lesz. Ulf Adelsohn, a mérsékeltek korábbi elnöke is tárgyalásokat sürget az SD-vel.

– mondta Adelsohn. Hasonló véleményen van Hanif Bali, a párt egyik oszlopos tagja, aki szerint

A politikus szerint azokban a dolgokban, amelyekben a két párt egyetért, igenis együtt kell működni.

Közös ügy pedig akad bőven, ugyanis mindkét párt vasököllel csapna le a bűnözésre, akár a svéd hadsereg segítségével, mivel a liberálisok szerint nem létező no-go zónákban (haladóul: érzékeny terület) a rendőrség nagyon sebezhető. Ezen kívül mindkét párt elítéli a szélsőséges iszlamistákat.

A helyzet tehát most úgy áll, hogy ha a jobbközép formáció többi tagja belemenne abba, hogy üljenek le az SD-vel tárgyalni, akkor akár egy bevándorlásellenes jobboldali kormány is alakulhatna Svédországban, ami igencsak ráférne az országra. Ha ez megvalósulna, akkor a dolog valahogy úgy nézne ki, mint Ausztriában, ahol az Osztrák Néppárt koalícióra lépett a Szabadságpárttal.

Forrás: Expressen; Vezető kép: MTI/AP/Michael Probst

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.