Pesti Srácok

Az amerikai baloldal beengedné az egészségügyi kockázatot is jelentő migránskaravánt

null

Liberális barátainknak most nehéz dolga lehet, nem könnyű ugyanis úgy letagadni a migrációt és a vele járó kihívásokat, hogy jelen pillanatban több ezren menetelnek az Egyesült Államok déli határa felé, és hasonló folyamatoknak lehetünk szemtanúi itthon is, hiszen hazánk déli határánál is meg kellett erősíteni a védelmet az arra bóklászó „menekültek” miatt. Az USA-ban már megkongatták a vészharangokat, miszerint az érkezni vágyó tömegek komoly biztonsági és egészségügyi kockázatot jelentenek, ennek ellenére a szocialista Alexandria Ocasio-Cortez szerint joguk van ezeknek az embereknek bejutni az országba.

Mint ismeretes, hatalmas, közel 10 ezer fős, migránsokból álló emberáradat tart az Egyesült Államok déli határa felé. A komoly helyzet miatt Donald Trump a hadsereget is a határra vezényelte, hiszen az elnök nem hajlandó legális menekültstátusz-igénylés nélkül beengedni ezeket az embereket az országba. A dolog remek alkalmat ad az amerikai baloldalnak (is), hogy ismét ostorozni lehessen az elnököt, miközben a szakértők biztonsági és egészségügyi kockázatot emlegetnek a bevándorlók kapcsán.

Dr. Jan Orient, az Amerikai Orvosok és Sebészek Szövetségének elnöke szerint nemcsak biztonsági, de komoly egészségügyi kockázatot is jelentenek ezek az emberek.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a Breitbart News-nak. Hozzátette, annak idején, amikor az Amerikába érkezett, főleg európai bevándorlók az Ellis Island-en lépték át az Egyesült Államok határát, komoly egészségügyi vizsgálatnak és kezelésnek lettek alávetve.

Hozzátette:

Fotó. MTI/AP/Rodrigo Abd

Ennek ellenére a haladók, a szocialista Alexandria Ocasio-Cortezzel az élen azon dolgoznak, hogy átjuttassák az embertömeget a határon, ezzel is megmutatva ország-világ előtt, hogy ők törődnek az elesettekkel, miközben egyébként magasról tesznek saját országuk és saját állampolgáraik érdekeire és biztonságára. Ocasio-Cortez egyébként nemrég még azért küzdött, hogy számolják fel a határőrséget; most arra a következtetésre (is) jutott, hogy nem „karavánként”, hanem egy „nagyobb csoportnyi menedékkérőként” kellene titulálni a határhoz közeledőket.

Baloldali szervezetek és (a szintén baloldali vezetésű) Venezuela anyagi támogatása áll az Egyesült Államok felé tartó migránskaraván mögött Mike Pence amerikai alelnök tájékoztatása szerint. Geronimo Gutierrez, Mexikó washingtoni nagykövete – akinek országában haladnak jelenleg a migránsok – a Fox News hírcsatornán azt mondta: „politikailag motivált” a menet. Természetesen nem állítja senki, hogy a bűnözéstől és a nyomortól roskadozó Honduras remek hely lenne, de az is valószínűtlen, hogy ennyi embernek jut eszébe együtt, egy időben nekiindulni egy ekkora útnak.

Érdekességképpen hasznos megjegyezni, Hondurasban amerikai zászlót is égettek, illetve horogkereszttel csúfították el azt egy bevándorláspárti szimpátiatüntetésen. Az is valószínűtlen, hogy maga Donald Trump fizette volna le őket, hogy hatékonyan tudjon kampányolni a november 6-ai választások közeledtével a migrációval, hiszen az elnöknek több fejfájást és konfliktust okoz a kialakult helyzet, mint amennyi előnyt bármikor is kovácsolhatna belőle.

Közben a magyar határon is áll a bál: fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után. Kósa Lajos közölte: itt nem fordulhat elő az, ami október végén történt a bosnyák-horvát határon, Bihácsnál. A politikus szerint a délszláv országban ugyanaz az ütközet ismétlődött meg, ugyanolyan forgatókönyv alapján, mint ami 2015 szeptemberében Röszkénél történt. A bihácsi határáttörési kísérlet miatt a magyar belügyminiszter fokozott készültséget rendelt el a déli határon, és pénteken huszonhárom migránst fogtak el a magyar rendőrök a szerb-magyar határszakaszon.

Forrás: Breitbart; Vezető kép: MTI/AP/Rodrigo Abd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.