Pesti Srácok

"Minket nem fenyegethetnek" - Macedónia nemet mondott a migrációra, Sorosra és az uniós horroralkukra

"Minket nem fenyegethetnek" - Macedónia nemet mondott a migrációra, Sorosra és az uniós horroralkukra

Elbukott a Macedónia névváltoztatásáról szóló népszavazás, és ezzel a macedónok hivatalosan is elutasították annak a nép által soha meg nem választott baloldalnak az aljas céljait, amely az országot a haladó Európai Unióba vezette volna be úgy, hogy közben megnyitja a Soros György civiljei által meghatározott migrációs útvonalakat az Európába tartó bevándorlók előtt. A macedónoknak vasárnap arra a kérdésre kellett válaszolniuk, hogy támogatják-e Macedónia EU- és NATO-tagságát azáltal, hogy elfogadják a Macedónia és Görögország között megkötött egyezményt, vagyis hajlandók-e az ország nevének megváltoztatásával rendezni egy 27 éve húzódó vitát, amely miatt Görögország blokkolta Macedónia EU-csatlakozását. Az emberek a független Macedónia mellett döntöttek, a baloldal máris trükközésbe kezdett, hogy ennek ellenére véghezvigye a nagy tervet. Cvetin Chilimanov, konzervatív újságíró szerint "a macedón egy büszke, európai nép, amely nem fogadja el a zsarolást és a fenyegetést".

– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Cvetin Chilimanov.

A macedón újságíró nem véletlenül mondta ezt, hiszen szeptemberben a német kancellár személyesen is elutazott Szkopjéba, hogy segítse a szociáldemokrata Zoran Zajevet és beszálljon a referendumhoz kapcsolódó kampányba. Merkel szerint "egész Európa békéje, a nyugat-balkáni régió kiegyensúlyozottsága múlik azon, hogy sikerül-e átkeresztelni az országot", megfosztva a macedónokat az identitásuktól. Arról soha senki sem beszél, hogy mennyire fontos migrációs útvonal ez Európa felé, ahogy arról sem, hogy a jelenlegi szocialista kormány sorsa is a nemzetközi közösség támogatásától függ, hiszen őket nem választotta meg a nép, hanem az előző, jobboldali kormány céltudatos tönkretétele után tudtak hatalomra kerülni.

PestiSracok facebook image
Cvetin Chilimanov – Fotó: Vermes Tibor

– mondta Chilimanov.

Hogy mit fog ez a döntés hozni a macedón nép számára? Chilimanov szerint az ország már így is elég nyugati és európai, hiszen a fő kereskedelmi partnerük az Európai Unió, és már rég NATO-tagok is lennének, ha a görög nacionalisták nem követelik tőlük, hogy változtassák meg az országuk nevét.

Chilimanov azt is elárulta, hogy Zaev és kormánya azzal próbált meg a népszavazás előtt kampányolni, hogy sikeres EU-csatlakozás esetén az embereknek ingyenes egészségügyet és felsőoktatást biztosítanak majd.

A referendum érvényességéhez 50 százalékos részvétel kellett volna, ehhez képest a macedónok 30 százaléka ment el véleményt nyilvánítani. Az EU vezetői most arra ösztönzik Zoran Zaevet, hogy hagyja figyelmen kívül a siralmas eredményt, és ennek ellenére írja alá a megállapodást Görögország bábminiszterelnökével, Alekszisz Ciprasszal. Cvetin Chilimanov szerint ez rossz döntés, hiszen a helyzet közel sem olyan, hogy ilyen jellegű támadást indítsanak a macedón demokrácia ellen csak azért, hogy betuszkolják az országot a NATO-ba, vagy hogy olyan uniós csatlakozási tárgyalásokat kezdeményezzenek, amelyek még sok-sok éven keresztül nem zárulhatnak le.

Fotó: Vermes Tibor

– mondta Chilimanov.

Hozzátette:

Annak ellenére, hogy úgy tűnik, hogy a macedónok tegnap az EU-tagság ellen szavaztak, a valóság egészen más. Felmérések igazolják, hogy az EU-tagság támogatottsága a macedónok körében 90 százalék fölött van, bár a görög válság, a VMRO ellen elkövetett politikai támadások és a szocialistákkal összejátszó EU-s és amerikai politikusok miatt ez az arány lényegesen csökkent az elmúlt időszakban.

A népszavazáson Chilimanov szerint Soros György is sokat veszített.

A névváltoztatásról szóló megállapodást a szkopjei parlament egyébként már ratifikálta, de a macedón alkotmány módosítására is szükség van ahhoz, hogy az athéni képviselőház is tárgyalhassa a dokumentumot. Ezt követően az utolsó akadály is elhárul az elől, hogy Macedónia folytathassa a csatlakozási tárgyalásokat a NATO-val és az Európai Unióval.

Zoran Zaev miniszterelnök korábban még ragaszkodott ahhoz, hogy megkérdezze az állampolgárok véleményét is, bízva abban, hogy a népszavazás sikeres lesz, ugyanakkor óvatosságból már akkor sem tette ügydöntővé a referendumot, sőt, a kampány végén, látván, hogy várhatóan alacsony lesz a részvétel, már azt mondta, akik nem mennek el szavazni, azoknak a véleményét nem kell figyelembe venni, csak az számít, hogy az igenek vagy a nemek kerülnek-e többségbe.

A szociáldemokrata miniszterelnök júniusban írta alá görög hivatali partnerével azt a megállapodást, amely lezárta a 27 éve húzódó vitát a két ország között. A megállapodás értelmében Macedónia megváltoztatja a nevét, cserébe pedig Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. A névvita 1991 óta folyt Macedónia és Görögország között, azóta, hogy Macedónia függetlenné vált Jugoszláviától. Mivel Görögország északi tartományát, ahol jelentős macedón kisebbség él, Makedóniának hívják, a görögök úgy vélték, a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő. Ezt megelőzendő tiltakoztak a hasonló névválasztás ellen, és mindeddig akadályozták a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját. Az ország így a nemzetközi dokumentumokban eddig a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselte, alkotmányában azonban nem szerepelt a Jugoszláviára történő utalás. Macedónia az új névvel, Észak-Macedóniával egyértelművé teszi, hogy nem tart igényt az észak-görögországi területre.

Vezető kép: Vermes Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.