Pesti Srácok

Holnap találkozik Trump és Kim Dzsong Un – A mosolydemokrácia valójában Kína gyengítéséről szól

Holnap találkozik Trump és Kim Dzsong Un – A mosolydemokrácia valójában Kína gyengítéséről szól

Vietnamba érkezett Kim Dzsong Un páncélozott vonata kedden, ahonnan hamarosan Hanoiba utazik, hogy újra találkozzon Donald Trumppal. Bár a világ nagy izgalommal várja a találkozót, egyértelmű, hogy Észak-Korea ily módon történő felemelése nem Kim Dzsong Unról, hanem Kínáról szól valójában. Az amerikai elnöknek nagy valószínűséggel az az érdeke, hogy csökkentse a kommunista ország Kínától való függését, ezzel pedig gyengítheti az USA legfőbb gazdasági riválisának régiós szerepét. Aztán persze a rejtélyes játékban ott bujkál még a jó öreg fegyvervásárlás is; ezzel kapcsolatban Trumpnak szintén lehetnek ösztönző javaslatai.

Közel egy év után ismét találkozik Kim Dzsong Un és Donald Trump. Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban azt mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják. Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője elárulta: négyszemközti megbeszéléssel kezdődik majd a csúcs szerdán Vietnam fővárosában. A négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek. Kiszelly Zoltán, nemzetközi ügyekben is jártas politológus a PestiSrácok.hu-nak így magyarázta az eseményt:

– mondta Kiszelly Zoltán.

PestiSracok facebook image
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (j) és Donald Trump amerikai elnök a szingapúri Sentosa szigeten fekvő Capella Hotelben tartott csúcstalálkozójukon 2018. június 12-én. (MTI/AP/Evan Vucci)

A politológus szerint ha Japán és Dél-Korea a fenyegetettség miatt amerikai fegyvereket vásárol, akkor az Kínát is arra ösztönzi, hogy fegyverkezzen, emiatt pedig az ázsiai óriásnak kevesebb forrása lesz, amit a gazdasági fejlődésre fordíthat.

Emellett persze sokkal kevésbé drasztikusabb megoldások is vannak. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ha Donald Trump rendszeresen találkozik Kim Dzsong Unnal, akkor ezzel nagyhatalmi státuszba emeli Észak-Koreát, akinek a továbbiakban már nem lesz szüksége Kínára, hogy közvetítsen neki a Nyugattal folytatott tárgyalásain. Ha Trump csökkenti az Észak-Koreával szembeni szankciókat, akkor pedig szintén Kína befolyását és gazdasági erejét csökkenti, hiszen Kína eddig az egyetlen komoly partnere volt Észak-Koreának.

– mondta Kiszelly Zoltán.

A legvalószínűbb az, hogy a fentebb említett engedményeken és a mosolydemokrácia fenntartásán kívül komoly eredményei nem lesznek majd a találkozónak, ahogy a korábban aláírt négy pont is csak színjáték volt. Kétségtelen, hogy Észak-Korea azóta tartotta magát a megállapodáshoz: nem robbantott egy rakétát sem kísérleti jelleggel, illetve befagyasztották az atomfegyverek fejlesztését. Amire biztosan számítani lehet, hogy kitűzik a harmadik találkozó időpontját is.

A találkozó Vietnamnak is érdeke, ugyanis a dél-kelet-ázsiai ország megmutathatja a világnak azt az elképesztő gazdasági fejlődést, ami a vietnami háború óta lezajlott a térségben, illetve a találkozó megszervezésével demonstrálhatják, hogy van szerepük a geopolitikai porondon.

Forrás: PS, MTI; Vezető kép: MTI/AP/Evan Vucci

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.