Pesti Srácok

Amit eddig a brutális és kegyetlen Srí Lanka-i merényletről tudunk

null

Húsvétvasárnap robbantottak templomokban és turisták által kedvelt hotelekben Srí Lankán. A helyi média beszámolója szerint összehangolt támadás állhat az akció mögött. A támadás az egész világon mély megdöbbenést és gyászt váltott ki a keresztény közösségekből.A híradások szerint három templomot és három szállodát ért egyidejű robbantásos támadás, olyan helyeken, ahol a turisták nagy számban megfordulnak. A rendőrség legfrissebb adatai szerint a merényletsorozatban 290-en haltak meg, 500-an megsérültek. Az információink szerint két robbantást öngyilkos merénylő hajtott végre, az országos rendőrfőkapitány pedig arról számolt be, hogy tíz nappal ezelőtt egy iszlamista mozgalom, az NTJ öngyilkos merényletekkel fenyegetőzött fontos templomok és India külképviselete ellen. Állítólag már voltak őrizetbevételek, amely során tűzharc alakult ki és három rendőr meghalt.

A támadásokat a fővárosban, Colombóban, illetve annak környékén lévő szállodáknál, templomoknál követték el, összehangoltan és szinte egy időben. A hotelek között belvárosi ötcsillagos szállodák is vannak, amelyek igen kedveltnek számítanak az odalátogató turisták között. A katolikus templomokban sok hívő volt a húsvétvasárnapi misén. A szállodai robbantások áldozatai között valószínűleg harmincnál több külföldi van. Colombóban egy Szent Antalról elnevezett templomot ért támadás. A két vidéki robbantás a fővárostól északra lévő Negombo város Katuvapitijai Szent Sebestyén-templomában, a másik pedig a keleten lévő Batticaloa város templomában történt.

Hat robbantás egy időben, még kettő utána

A hetedik robbantás az S. S. Jayasinghe Ground közelében, Dehiwalában volt. Az első hírek szerint ketten meghaltak, és többen megsérültek, őket kórházba vitték. A felrobbantott épülettel szembeni állatkert kapuit bezárták, a biztonsági szolgálat pedig ellepte a környéket és lezárták a területet. Nem sokkal ezután következett a nyolcadik támadás, Colombo Dematagoda Maha Wila Udyanaya területén. Itt egy öngyilkos merénylő robbantott.

PestiSracok facebook image
Rendőrök nézik a letakart holttesteket az egyik szálloda épülete előtt Srí Lanka fővárosában, ahol nyolc robbantásos merénylet történt. Fotó: MTI/EPA/M.A. Pushpa Kumara

Két férfit neveztek meg a közösségi médiában feltételezett öngyilkos merénylőként:a posztokbanZahran Hasim és Abu Mohammed nevét emlegetik. Hivatalosan még nem erősítették meg ezt az információt. Az őrizetbe vettek hovatartozásáról sem adtak még információt a hatóságok.

Az egész kereszténység ellen indítottak támadást

Egyértelműen kijelenthető, hogy keresztények ellen irányuló támadásról van szó, azonban eddig egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára a merényleteket, annak ellenére sem, hogy a robbantók közül legalább kettő öngyilkos merénylő volt. Mint arról már korábban írtunk, a közösségi médiában megrázóvideót is lehet látni (18+) az egyik templomban bekövetkezett támadás utáni percekről. A támadók célja nyilvánvalóan az volt, hogy minél több áldozatot követeljen a robbantás, húsvétkor ugyanis a szokásosnál is többen mennek templomokba és a szállodák is megtelnek turistákkal.

A Hiru televízió adásáról rögzített kép a megrongálódott Szent Antal-templom belsejéről Srí Lanka fővárosában 2019. április 21-én. Fotó: MTI/AP/Hiru TV

A Telegraph arról ír, hogy a főváros turisták körében is népszerű szállodáinál robbantottak: a Shangri La, a Cinnamon Grand és a Kingsbury hoteleknél. A Cinnamon Grand a miniszterelnök rezidenciájának közelében található. Itt a pokolgépet az étteremben helyezték el.

Az ország kormánya kijárási tilalmat rendelt el azonnal hatállyal, és felfüggesztette a közösségi média működését is. A kijárási tilalom egyelőre 12 órán át (helyi idő szerint délután 6 órától másnap reggel 6 óráig) tart.

Nincs hír magyar sebesültekről, áldozatokról

A nemzetközi közösség egységesen elítélte a támadássorozatot. A magyar Külügyminisztérium közleményben írta, hogy kapcsolatban áll a helyi hatóságokkal, és egyelőre nincs információ magyar áldozatról.

A 20 milliós lélekszámú Srí Lanka lakosainak közel 10%-a katolikus vallású, de vélhetően több külföldi hívő is volt a templomokban, akik a szigeten töltik a húsvéti szabadságukat. Külföldi áldozatokról vagy sérültekről nem érkezett információ.

Fotó: MTI/EPA

"Cinikus és kegyetlen merénylet a kereszténység ellen"

Hagyományos húsvétvasárnapi beszédében Ferenc pápa azt mondta: együttérez ennek a kegyetlen erőszaknak az áldozataival, akiknek húsvétkor fájdalmat kell elszenvedniük és gyászolniuk kell. Donald Trump amerikai elnök rettenetes terrorcselekménynek minősítette a történteket, és kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész segíteni Srí Lankának abban, hogy kezelni tudja a helyzetet. Theresa May brit miniszterelnök Twitter-üzenetében rémisztőnek nevezte a támadásokat, és hangoztatta, hogy a nemzetközi közösségnek össze kell fognia, és el kell érnie, hogy mindenki félelem nélkül gyakorolhassa hitét. Vlagyimir Putyin orosz elnök a Srí Lanka-i államfőnek küldött táviratában cinikus és kegyetlen cselekedetnek nevezte a merényleteket. Leszögezte, hogy Moszkva megbízható partnere marad Colombónak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben.

Forrás: MTI, PS, The Telegraph, CNN; Fotó: screenshot

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.