„Nagy-Britannia” éppen megszűnik, sajnos a világpolitikai szerepvállalásával együtt

Majdnem 75 évnyi európai béke után az európai elitek és az Európa irányításában egyre nagyobb szerepet szerző globális szupervállalatok nem képesek felfogni, hogy az erős Angliának mekkora szerepe van és volt az öreg kontinens kiegyensúlyozásában katonailag és politikailag, különösen az unión belül. A brit középhatalom eljelentéktelenedése mind gazdaságilag, mind politikailag megerősíti a német gazdasági hegemóniából következő német dominanciát a politikában. Arról nem is beszélve, hogy ennek az országnak a katonai ereje nélkül Európa katonai védtelensége még nyilvánvalóbb.

A legutóbbi részleges önkormányzati választások - a sok egyéb riasztó belpolitikai fejlemény mellett - azt mutatják, hogy a Konzervatív Párt - amely minden karakterét elvesztette az elmúlt 30 évben - és a szélsőbal kezébe került Munkáspárt egyformán alkalmatlan a kormányzásra a választók jelentős része szerint. Mindkét párt 28 százalék körül szerezne most egy országos választáson, ami az ottani tiszta többségi rendszerben azt eredményezné, hogy a választókerületi szerencsétől függően vagy példátlanul alacsony szavazói támogatottsággal kormányozna valaki, vagy az elmúlt évtizedekben kizárt koalíciónak kellene működtetnie és egyben tartania a szeparatizmusoktól fenyegetett országot. A két nagy párt együtt arányaiban a támogatóinak negyedét veszítette el, a konzervatívok nyilván lényegesen többet.

A most lezajlott részleges önkormányzati választásokon a Munkáspárt a nem túl acélos előző eredményéhez képest enyhén visszaesett, a konzervatívok azonban a tanácsnoki helyeik több, mint negyedét elveszítették: ez több, mint 1300 fős csökkenést jelent.

Vagyis a Brexitet kezelni nem tudó kormánypárt drámaian gyengül, a Brexitet ellenző Liberális Demokraták viszont jelentősen erősödtek: majdnem 700 új helyet szereztek.

A skótok - egyre inkább a Brexittől függetlenül is - el akarnak szakadni az Egyesült Királyságtól, ami nyilván a walesiek és az észak-írek számára is elgondolkoztató. Ennek a folyamatnak a végén - amelyet persze most még nem látunk előre, de a kirívóan inkompetens vezetésnek, a rendszer minden elemét feszítő gátlástalan részérdek-érvényesítésnek köszönhetően sajnos kénytelenek vagyunk reális forgatókönyvként tekinteni rá - egy egykori világbirodalom tűnik majd el. Egy olyan világbirodalom, amely még száz éve is a világ meghatározó részét uralta.

A brit elit elsatnyulása - amelynek egyik első és máig nem értékén kezelt jele Tony Blair hatalomra kerülése volt - olyan sebességgel számolja fől a brit hagyományokat, hogy ha lenne is ötlete arra, hogy milyen szabályokat állít a helyükre, azokat ilyen rövid idő alatt amúgy is képtelenség lenne beépíteni egy ilyen tradicionális állam életébe. Az „angoloknál” már évtizedek óta zajlik a népességcsere, az ultraliberális ideológiát már húsz éve kizárólagossá tették. Egy olyan országról beszélünk, ahol a társadalombiztosítás törvényesen finanszírozza egy három éves gyermek nemváltásának előkészítését, hormonkezelését.

A történelemben ritka az olyan világos és egyértelmű pillanat, mint a Szovjetunió megszűnése; sok, hajdan erős hatalom úgy tűnik el a semmibe, hogy senki sem veszi észre. A brit középhatalom már rég csak az MI6 James Bond-filmekben történő szerepeltetésében létezik, gazdasági és katonai értelemben halott. Haditengerészete is folyamatosan visszaszorul, már a Földközi-tengeren sem képvisel meghatározó erőt, nemhogy az Atlanti-óceánon. Pozícióit már mindenütt feladta, csak egy közepes méretű ország, népessége hiába mérhető Németországhoz, gazdasága már rég nem. Hosszú ideje nincs önálló cselekvésre képes kormányzata, az aktuális gazdasági érdekek, választói hangulatok és külföldi nyomások között hánykolódik. Régóta csak elszenvedője a történéseknek és nem alakítója. Beletörődött a saját gyengeségébe, elitje egy ostoba, gazdaságilag és politikailag is tragikus döntés kezeletlenségének foglya, jövőképe minden párt esetében kimerül az ultraliberális közhelyek pufogtatásában. Minden választás, minden döntési helyzet után egyértelmű az erózió, a felfordulás, a megoldás hiánya. Sosem akarta igazán az „Európa-projektet”, ezért aztán mindig csak félszívvel vett részt benne, sosem tekintette saját igazi érdekének. De egészen a legutóbbi időkig mindenki a világpolitika és Európa erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező szereplőjének gondolta.

A Brexit-népszavazás, valamint az azt követő totális cselekvésképtelenség azonban igazából nevetségessé tette az angolokat. Mint tudjuk, a nevetségest a fenségestől csak egy hajszál választja el.

Az „angolok” nagyon fognak hiányozni Európából, de nem azért, amilyenek most, hanem azért, amilyennek a legutóbbi időkig gondoltuk őket, vagyis egy birodalom méltó örököseinek.