Pesti Srácok

Brit filozófus Tusványoson: Felépülhet egy kereszténydemokrata Európa

null

A negyven évig Európában eluralkodó szélsőséges liberalizmus - ha úgy tetszik, a liberális projekt - elhomályosítja a történelmi emlékezetet, és alapvetően a nihilizmusra, illetve egy, a nihilizmuson alapuló, de csak az eliteknek kedvező gazdasági fejlődésen alapult - jelentette ki Tusnádfürdőn tartott előadásában Phillip Blond, filozófus, elemző, David Cameron brit miniszterelnök volt tanácsadója. A brit konzervatív politikus ugyanakkor kiemelte: az a kereszténydemokrata politika, amelyet újabban Orbán Viktor és mások képviselnek Európában, kulturális, társadalmi és gazdasági téren is magában hordozza a koherenciát, szolidarítást, nagyon határozott módon integrálja a kisebbségeket. Márpedig Európa polgárai mindezek teljesítését várják el jelenleg a politikusoktól.

Phillip Blond a tusnádfürdői szabadegyetemen tartott előadásában elöljáróban arról beszélt, hogy negyven évig uralkodott Nyugaton az a szélsőliberális kurzus, amely az emberiesség minden lényeges vonását - például a biológiai nemek tényét -, jellemzőjét tagadja, és egy szűk elit gazdasági előnyeinek biztosításáért tevékenykedett. A filozófus hozzátette: ennek az ideológiának azzal a elvárásával, miszerint "légy olyan, amilyen én vagyok, és akkor minden rendben lesz", keresztény gondolkodóként nem tud és nem is akar megfelelni. Ugyanakkor kiemelte: több országban is - többek Donald Trump megválasztásával az Egyesült Államokban - határozottan elutasítják ezt a szélsőséges liberalizmust, annak ellenére is, ha emiatt nacionalizmussal vádolják meg őket. Blond úgy vélte:

Ebben a nemzeti gondolatban sokkal inkább az egyetemesség eszméje fedezhető fel, amelyet nevezhetünk nemzetközi nacionalizmusnak. Ez a gondolat arra keresi a választ, hogyan örökíthető át a hagyomány, a tudás, hogyan őrizhetőek meg a kulturális vívmányok vagy az igazságosság.

PestiSracok facebook image

A nemzeti gondolat jelentheti a megoldást

A filozófus kiemelte: a szélsőséges liberalizmus - ha úgy tetszik, a liberális projekt - elveti a történelmet, elhomályosítja a történelmi emlékezetet, és alapvetően a nihilizmusra, illetve egy, a nihilizmuson alapuló gazdasági fejlődésen alapul. E gondolat képviselőinek mindenki gyanús, aki a múltat, a hagyományait ápolni kívánja, és nemet mond a nihilizmusra. Ugyanakkor a jelenlegi folyamatok arra is rámutatnak, hogy azokban az országokban működik, fejlődik a gazdaság, ahol nem a liberalizmus tombol, azaz a gazdasági célokat is jobban valósítja meg az újkori nemzeti gondolat.

Blond elmondta: az a kereszténydemokrata politika, amelyet újabban Orbán Viktor és mások képviselnek Európában, kulturális, társadalmi és gazdasági téren is magában hordozza a koherenciát, szolidaritást, nagyon határozott módon integrálja a kisebbségeket. Márpedig Európa polgárai mindezek teljesítését várják el jelenleg a politikusoktól. Mint kiemelte, ez az új kereszténydemokrata projekt oldhatja meg tehát Európa jelenlegi problémáit, amelyekre a liberalizmus nem tud és nem is akar válaszokat adni. Blond úgy vélte: mivel a liberalizmus sok helyen visszaszorulóban van, így olyan űr keletkezik, amelyet betölthet a nemzetállamok szövetségének gondolata, és a liberalizmus mindent elhomályosító, gazdasági szempontú víziójával szemben felépülhet egy kereszténydemokrata Európa.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: wikipedia.org