Pesti Srácok

Törcsi Péter a PS-nek: Ursula von der Leyen első érdeme, hogy nem Timmermans lett az EB elnöke

Törcsi Péter a PS-nek: Ursula von der Leyen első érdeme, hogy nem Timmermans lett az EB elnöke

Nehéz megmondani, hogy mire lehet számítani az Európai Bizottság új elnökétől, Ursula von der Leyen ugyanis teljesen új szereplő EU-s szinten, viszont az első nagy érdemét máris a számlájára lehet írni, vagyis azt, hogy nem Timmermans került ebbe a pozícióba - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Törcsi Péter. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója portálunknak kifejtette: von der Leyen megválasztásához a Fidesz-KDNP szavazataira is szükség volt, így remélhetőleg a jövőben figyelembe fogja venni ezt a gesztust.

– mondta portálunknak Törcsi Péter. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója emlékeztetett arra, hogy annak idején Gulyás Gergely azt mondta Donald Trumpról, hogy “nem tudunk róla sokat, de óriási érdeme, hogy megakadályozta, hogy Hillary Clinton legyen az Egyesült Államok elnöke”. A szakértő szerint hétgyermekes anyaként Ursula von der Leyen jó eséllyel fontosnak tartja a családok helyzetét, és nem viszonyul majd ellenségesen a hagyományos értékekhez.

PestiSracok facebook image

Törcsi Péter kifejtette: az EB új elnöke valóban az EU egységességét és a föderális Európa fontosságát hangsúlyozza, de lehetséges, hogy ez egy ugyanolyan “optikai csalódás”, mint korábban Helmut Kohl esetében is, aki mindig az európaiságát emelte ki annak ellenére, hogy valódi, a nemzeti értékeket fontosnak tartó konzervatív politikus volt.

– fejtette ki a szakértő. Hozzátette: minden fontos EU-s pozícióval rendelkező politikus általában feladatának tekinti a föderális Európát hangsúlyozni. Törcsi szerint von der Leyen tudja, hogy a V4-eknek és a magyar kormánynak is szerepe volt a megválasztásában, hiszen a politikus mindössze 9 szavazattal kapott többet a minimumnál, vagyis a Fidesz-KDNP 13 képviselőjének a szavazatára valóban szükség volt ahhoz, hogy így alakuljon.

Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

– mondta Törcsi. A szakértő arról is beszélt, hogy Jucker már működésének az elején kijelentette, hogy egy új, politizáló stratégiát fog követni, és valóban célkeresztbe is került a szuverenitást fontosnak tartó lengyel és magyar kormány.

– fejtette ki a szakértő.

Vezető kép: MTI/EPA/Felipe Trueba

Ajánljuk még

Berki Ferenc ökölvívó edző a Küzdőtérben: „Hozzám olyan harcosok járnak, akik szeretnek vért inni, azonban a bunyót fél év alatt nem lehet megtanulni"

Ps TV 2024 augusztus 25.
Berki Ferenc különleges stílusával, jó néhány évvel ezelőtt hatalmas sebességgel robbant be a magyar profi bunyó világába. Ezt az egyedi hangulatot nemcsak a személyisége tükrözi, de az edzésmunkája is. A Berki Box Team ma már saját teremben készül és rendkívül sok minden összpontosul a zuglói boxkomplexumban, hiszen a komoly profiktól kezdve, celeb harcosokon át a hobbista bokszolóig, mindenféle ember megtalálható a tréningeken. Az elmúlt hetek történéseiről, a magyar válogatottról és a Berki-csapatban zajló edzésekről kérdeztük Berki Ferenc bokszedzőt.

A Küzdőtérben Rehák György: A Muaythai a gyors cselekvésre és gondolkodásra tanít, ezért a mindennapi életünket is segítheti

Ps TV 2024 október 13.
Hazánk egyik legnagyobb élő Muaythai legendája, ha nem a legnagyobb: Rehák György. Egykoron megküzdött mindenkivel, aki csak említésre méltó. Óriási szerepe van abban, hogy hazánkban kialakult egy nívós Muaythai élet, hiszen edzőként évtized óta jobbnál jobb tanítványokkal árasztja el a szakmát. Arra is fény derül vajon kikkel és milyen mérkőzéseket vívott a kilencvenes években. Ma már azonban azon dolgozik, hogy egy teljes életpálya modell álljon azon sportolók rendelkezésére, akik a Muaythai-nak szentelik az életüket. A Küzdőtér ezzel az adással szeretné megköszönni a Pestisrácok.hu és a PS TV teljes csapatának, hogy hosszú évekig kiállt a küzdelem és a küzdősport népszerűsítése és támogatása mellett.