Az Európai Unió arra a feltételezésre épült, hogy a jövőben minden rendben lesz!
A koronavírus-járvány jelentéktelenné tette az EU körüli problémákat, a mondvacsinált kötelességszegési eljárásokat, az európai liberális pártok „liberális jogállamért” folytatott gátlástalan harcát, és természetesen magát az EU-s intézményrendszer nagy részét. Egyértelműen kiderült, hogy az EU csak politikai válságok, részben az általa, illetve a létezése által generált válságok kezelésére alkalmas; valóságos, valós térben és időben zajló vészhelyzetek kezelésére nem. Tehát minden olyan, a nemzetállamok által átadott szuverenitás-elemet vissza kell venni, amelyek az EU-t alkotó államok területi integritásának és állampolgárainak védelme érdekében szükséges.
Az EU-t nem az EU területén kívül zajló humanitárius válságok kezelésére, és nem is világjárványok, általános európai járványok kezelésére hozták létre. A dolog jellegéből adódóan nincsenek olyan általános szabályok, eljárásmódok, amelyek akár európai szinten érdemben és általánosan alkalmazhatóak lennének. Az országok közötti átláthatatlanul komplex különbségek a helyi autoritások, hatóságok számára teszik egyedül lehetővé, hogy a megfelelő információk birtokában hozzanak döntéseket. Jól látható, hogy az EU „sebessége”, információfelfogó képessége, döntési gyorsasága nem valós idejű kihívások kezelésére való, arra egyszerűen nem alkalmas. A tagállamok kormányai a saját választóiknak felelősek, és nem az EU-s bürokráciának vagy az Európai Parlamentnek. És nagyjából így is cselekedtek.
Németország például gátlástalanul korlátozta a járvány kezeléséhez szükséges egészségügyi felszerelések kivitelét: azokat a tételeket sem engedte kivinni, amelyeket sokkal korábban rendeltek meg és már ki is fizettek. Ez minimum kétségessé tesz bármiféle munkamegosztást a stratégiailag nélkülözhetetlen termékek esetében. A szolidaritás legnagyobb bajnokai azonnal visszakoztak, amikor egy valós és a hatalmukat már rövid távon is fenyegető válsággal kerültek szembe. Nemhiába nem hallunk arról, hogy Németország ezres tételben küldene lélegeztetőgépeket Olaszországba. Mondjuk minden normális ember pontosan tudta azt, hogy ez éles helyzetben így lesz, mert az EU-s értékek finoman szólva is csak látványtechnikailag vannak a valóságba lerögzítve. Szolidárisak akkor tudunk lenni, országszinten, ha egy jó állapotú, nem fenyegetett ország kormánya egy földrengés vagy lokális járvány esetén a saját speciális szakembereit – részben gyakorlatszerzési céllal – elküldi segíteni.
Készleteket, berendezéseket akkor küld, ha azokat maga azonnal tudja pótolni. Jellemzően ilyenkor szokták elhasználni a még teljes értékű, de lejárathoz közeledő vészhelyzeti tartalékokat, gyógyszereket, kötszereket, vagy kipróbálni élesben például az új víztisztító berendezéseket.
De egy ország sem áldozza fel magát egy másikért, egy kormány sem áldozza fel magát egy másik kormányért, egy kormány sem hagyja meghalni a saját állampolgárait, hogy más országok állampolgárait megmentse. Ez valódi háborúban, fegyverbarátság esetén is csak a kényszerítő körülmények miatt fordul elő.
Az is borítékolható, hogy a gazdasági károk elhárítása során az országok a saját érdekeikre fognak koncentrálni, nem az összeurópai érdekekre. Többek között azért nem, mert azok értelmezhetetlenek, ha érvényesülésük károkat okoznak egy már amúgy is válságban lévő országban, ágazatban. Az elemi logika szerint az országoknak egymással, bilaterálisan kell majd megegyezniük a kölcsönösen előnyös gazdasági újjáépítésről, mert az európai nagyoktól önmérséklet nem várható, ha rá tudják kényszeríteni az akaratukat a járvány és a válság után majd újraéledő és a hatalmát visszaszerezni akaró EU-s bürokráciára és Bizottságra.
Jól látható, hogy egyenlő félként csak a közép-európai országok képesek egymással tárgyalni és együttműködni.
Szerintem a járvány legnagyobb tanulságai már most egyértelműek. Az EU ilyen típusú válságkezelésre nem alkalmas és soha nem is lesz az. Közvetlen stratégiai, egészségügyi, katonai kapacitások közelébe sem szabad engedni az EU-s jogalkotást. Vissza kell szereznünk az alapvető élelmiszer-ellátási, egészségipari önrendelkezésünket is, mert ezeken a területeken a kapacitások nemzeti diszlokációja logisztikailag, katonailag is államonként létkérdés.
Meg kell szüntetni az Európai Parlamentet, mert az ott zajló primitív ideológiai politizálás olyan konfliktusokat generál folyamatosan, amelyek aláássák a nemzetállamok (és azok lakosságai) közötti bizalmat és a kormányaik közötti hatékony együttműködést.
Az európai nemzetállamok közötti szoros gazdasági, katonai, politikai és tudományos együttműködésnek nincs alternatívája. De ennek létrehozására az EU-s bürokrácia sosem volt alkalmas, mint ahogy a működtetésére sem. Az Európa előtti kihívások kezelését nem lehet genderzavaros, pacifista, muszlimofil hülyékből álló, etnikai elköteleződés nélküli bürokráciára bízni. A közép-európai kormányok ideológia-semlegesen, egészséges nacionalizmusukat megtartva, az egészségtelent meghaladva képesek voltak együttműködve tényezővé válni Európában. Ez jó alap a jövőre. Ebben a válságban a mi prioritásunk Közép-Európa és csak utána Európa, és semmiképpen sem a lényegtelenné váló EU.
Vezető kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet
