Pesti Srácok

Tízezreket semmiztek ki egy piramisjátékban, de Donald Tusk, a lengyelek Gyurcsány Ference nem tett semmit

null

Feledésbe merül lassan egy 2012-es pénzügyi csalássorozat, amelyben Donald Tusk és fia, Michał Tusk is nyakig benne voltak – írja a hirado.hu. Az ügy nagyjából húszezer lengyel állampolgár befektetését emésztette fel, és megközelítőleg hetvenmilliárd forintnyi kárt okozott az érintetteknek. A portál Michał Karnowskit, a Wpolityce.pl konzervatív lap szerkesztő-publicistáját kérdezte, aki szerint Tusk nem más, mint a lengyelek Gyurcsány Ference.

Az Amber Gold befektető cég botrányát, az Aranyborostyán-botrányt Lengyelország legnagyobb gazdasági csalásaként tartják számon a vasfüggöny lebontása óta, az ügyben pedig a nemrég hazánkat kritizáló Donald Tusk és fia, Michał Tusk is benne volt, akik piramisjáték-szisztéma alapján felépített üzleti manőverrel lopták meg lengyelek ezreit. A hirado.hu cikke szerint a befektetők több, mint 851 millió zloty (65,8 milliárd forint) értékű vagyont bíztak rá a cégre az évek során, és az ügyfelek kétszázmillió eurónyi összeget vesztettek.

– nyialtkozta a hirado.hu-nak Michał Karnowski. Tuskék társa az "akcióban" az a Marcin Plichta volt (eredeti neve: Marcin Stefanski, a névváltoztatásra az ominózus botrány előtti tevékenységei és börtönbüntetése okán volt szüksége), akit korábban már banki csalással, sikkasztással és hivatalos dokumentumok hamisítással vádoltak.

PestiSracok facebook image

– mondta Karnowski. A portál felidézte: a csalás lényege az volt, hogy a korábbi befektetőket az újabban meggyőzött befektetők pénzével fizetik ki egészen a lefelé ívelő spirál összeomlásáig, vagyis azok buktak a legnagyobbat, akik a legkésőbb szálltak be. Nyereség csak annak jár, aki elindította a csalást, a legnagyobbat pedig a nyugdíjasok bukták. A hirado.hu cikke szeirnt nem világos, hogy hová került a pénz; amit tudni lehet, hogy másfélmilliárd forintnyi összeg a Plichta házaspár összvagyonát gyarapította. De a befektetésekből finanszírozták a fapados légitársaságot, az OLT Expresst is. Meglepő módon az OLT Express szóvivője és tanácsadója Michał Tusk, Donald Tusk korábbi lengyel miniszterelnök, jelenleg is regnáló EPP-elnök fia.

– mondta Plichta. Valóban komoly vádak merültek fel, amelyeket ugyan nem bizonyítottak, de ez a gyakorlatban aképpen működhetett, hogy a gdanski repülőtéren koordinátori és az OLT Expressben tanácsadói állással is rendelkező fiú bizalmas üzleti információkhoz és adatokhoz jutott, ezekkel pedig illegális versenyelőnyhöz juttathatta Plichta fapados cégét bármely légitársasággal, így a lengyel nemzeti légitársasággal szemben is. Ezzel pedig – többek között – megszegte a repülőtérrel kötött szerződését is.

Michal Tusk és ügyvédje (AP/Czarek Sokolowski) Michał Tusk és ügyvédje. Fotó: AP/Czarek Sokolowski

A hirado.hu szerint feltételezhető, hogy az egésznek a célja a nehéz helyzetben lévő állami légitársaság fokozatos gyengítése illegális versenyelőnyökkel, majd utolsó állomásként a LOT bekebelezése az Amber Gold üzleti ernyője alá. Tusk miniszterelnöksége alatt a céget a szükséges engedélyek hiányára hivatkozva feketelistázta, azonban ennek ellenére is folytathatták a tevékenységüket, Tusk ugyanis nem utasította az alárendelt közigazgatási szerveket, hogy kezdjék meg az ilyenkor szokásos eljárásrendet.

– mondta Karnowski. 2015-ben egyébként a Jog és Igazságosság pártja (PiS) kormányzása alatt a kabinet vegyes bizottságot hozott létre az ügy kivizsgálására. Ekkor Tusk azt nyilatkozta, hogy együttérez azokkal, akik elvesztették pénzüket az Amber Gold miatt, de szerinte a pénzfelügyelet figyelmeztette az embereket, hogy az Amber Gold kockázatos befektetést jelent.

– nyilatkozta Karnowski.

– tette hozzá.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/PAP/Grzegorz Michalowski