Pesti Srácok

Öt fekete amerikai vesztette életét az Antifa miatt – a rendbontók között demokrata politikusok is feltűntek

Öt fekete amerikai vesztette életét az Antifa miatt – a rendbontók között demokrata politikusok is feltűntek

Már legalább négy fekete amerikai halt meg a május 28-án kirobbant zavargások közben az Egyesült Államokban. Az eszetlen rongálás természetesen Washington műemlékeit is elérte, a tüntetőket pedig, úgy tűnik, nem igazán érdekli, hogy kinek a szobrát döntik le. A Lincoln-emlékművet jelen pillanatban is katonák őrzik. A rendbontások mögötti ideológia közben egyre zavarosabbá válik: az Antifa éjjel New York polgármesterének, Bill de Blasiónak a lemondását követelte, amiért a rendőrök egy hídon az útjukat állták. A lengyel wpolitice.pl szerint Európában az USA-nál nagyobb tüntetések várhatóak, mivel a kommunizmusnak ezen a kontinensen nagyobb hagyományai vannak, mint a tengerentúlon. Nem mellékesen érdemes megemlíteni, hogy egy demokrata szenátor is feltűnt nemrég az Antifa rendbontói között, aki jól láthatóan szimpatizál a kialakult helyzettel. Ki gondolta volna, hogy az eseményeknek van politikai hátterük? Valószínűleg mindenki.

írja a Breitbart. A lap többek között egy bizonyos 53 éves Dave Patrick Underwoodot említ, aki a kaliforniai Oaklandben vesztette életét, amikor megpróbált békét teremteni a rendbontók és a rendőrök között. Lelőtték. Szintén egy lövés miatt vesztette életét egy Marie Kelly nevű olasz-amerikai nő, amikor munka után csatlakozott a tüntetőkhöz, hogy támogassa George Floydot az Antifák oldalán. A Breitbart Chris Beaty-t is említi: a 38 éves férfi azért vesztette életét, mert megpróbálta megakadályozni, hogy az Antifa rendbontók kiraboljanak egy nőt Indianapolisban.

A Nemzeti Gárdát kellett bevetni be a műemlékek védelmére

PestiSracok facebook image

Mivel az elmúlt napokban országszerte több műemléket döntöttek le a polgárháborút szító Antifák, ezért az amerikai kormány a Nemzeti Gárdát vetette be, hogy védjék meg a műemlékeket. A The Blaze írta meg, hogy a Lincoln-emlékmű előtt jelen pillanatban is több tucat katona áll őrséget. Az alábbi, nemrég közzétett videón jól látszik, hogy több száz tüntető gyűlt össze az obejktum körül, valószínűleg arra várva, hogy szimbolikusan lebonthassák azt.

A balhézók egyébként jól láthatóan az ország más részein is nagyon jól érzik magukat: egy Twitter-videón az látszik, hogy több százan közülük jógagyakorlatokkal kezdik a "nehéz napot", hogy majd helyt tudjanak állni a későbbi rendbontásban.

https://twitter.com/MattHjourno/status/1268008709134802944?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1268008709134802944&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.breitbart.com%2Fpolitics%2F2020%2F06%2F02%2Flive-updates-george-floyd-protests-continue-5%2F

Nem politikai rombolásról van szó... ja, de

Közben politikusok is feltűntek a vandálok között: egy másik Twitter-videón Elizabeth Warren, Massachusetts szenátora látható férjével, amint jól láthatóan egyetért azzal, ami történik. A tüntetéseknek persze semmi közük nincs a politikához. Vagy mégis?

https://twitter.com/jaredlholt/status/1267945961252442112

Stadionokat használtak börtönként a rendőrök

A haladó NBC panaszkodott azzal kapcsolatban, hogy a Los Angeles-i Rendőrség a UCLA (Kaliforniai Egyetem) stadionját használja börtönként, amire állítólag nem kaptak engedélyt az oktatási intézménytől. Az egyetem emiatt a Twitteren panaszkodott. Nem ismerjük az erre vonatkozó amerikai törvényeket, de válsághelyzet van, és valószínűleg olyan nagy számban tartóztatnak le tüntetőket, hogy azok nem férnének el a börtönökben. A rendőrség szerint csak ideiglenesen használták a területet, de már átcsoportosították a letartóztatottakat máshová.

https://twitter.com/UCLA/status/1268039753015812096

Már a demokrata polgármester fejét is követelik

A Brooklynt és Manhattant összekötő Manhattan hídon az éjszaka folyamán több száz tüntető gyűlt össze, és mivel ez a 8 órás kijárási tilalom után történt, ezért a rendőrök lezárták a híd mindkét oldalát és nem engedték meg az illegális rendbontóknak, hogy továbbmenjenek. Az önérzetes Antifáknál persze azonnal elpattant a húr, és az egyébként Trump-szimpátiával egyaltalán nem gyanusítható Bill de Blasio New York-i polgármester azonnali lemondását kezdték követelni. Ráfoghatnánk az incidensre, hogy azért van, mert a tüntetők függetlenek, de leginkább arra gyanakszunk, hogy a vadállatoknak fogalmuk sincsen, hogy miről van szó, ki kivel van; a lényeg a fosztogatás és a pusztítás. Az esetről a Russia Today számolt be ITT.

https://twitter.com/ChaskelBennett/status/1268003118727520260?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1268003118727520260&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.rt.com%2Fusa%2F490589-manhattan-bridge-curfew-protesters-standoff%2F

A lengyel wpolityce.pl portál az amerikai zavargásokkal kapcsolatban egyébként arra hívta fel a figyelmet, hogy már Európában is elkezdődtek a szimpátiatüntetések. A lap arra figyelmeztet, hogy mivel ezen a kontinensen sokkal nagyobb múltja van a kommunista eszméknek, ezért esélyes, hogy itt sokkal nagyobb káosz is kialakulhat, mint az USA-ban. Az erről szóló cikk a Remixen jelent meg.

– írja a lap.

Valószínűleg félnek az Antifa rendbontástól az egészségügyi dolgozók

Egy teljesen megmagyarázhatatlan dolog is történt. Egy kórház a koronavírus ellen küzdő dolgozói kivonultak az egészségügyi intézmény elé, amikor épp odaért egy Antifa-felvonulás, az orvosok és ápolók pedig álló ovációval köszöntötték a tüntetőket. A Twitterre kirakott videó kommentszekciójában érdekes elméletek születtek arról, hogy miért lehetett ez: van, aki azt gondolja, hogy az orvosok félnek, nehogy hozzájuk is betörjön az Antifa csürhe, mások szerint viszont arról van szó, hogy félnek a kórház liberális vezetésétől, vagyis attól, hogy elveszíthetik a munkájukat, ha nem értenek egyet.

https://twitter.com/ElijahSchaffer/status/1268073335721791489

A szülei kísértek egy fiatal antifát a börtönbe rendbontás miatt

De hogy ne maradjunk mulattató történet nélkül, érdemes elolvasni a 20 éves Brian Bartels történetét, aki erősnek hitte magát, ezért lefestett, lefújt, majd felgyújtott egy rendőrautót. A fiatalember magát adta fel, a rendőrségre pedig édesanyja és édesapja kísérték el kézenfogva. Bartels egyébként kénytelen volt bevallani tettét, mert a The Blaze cikke szerint egy munkatársa felismerte, szólt a rendőröknek, akik házkutatást tartottak nála, amelynek során előkerült némi festék és egy fegyver is.

https://twitter.com/jason_howerton/status/1267575598693715974?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1267575598693715974&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.theblaze.com%2Fres%2Fcommunity%2Ftwitter_embed%2F%3Fiframe_id%3Dtwitter-embed-1267575598693715974%26created_ts%3D1591048547.0%26screen_name%3Djason_howerton%26text%3DThe%2BAntifa%2Bkid%2Bwho%2Bpolice%2Bsay%2Bincited%2Briot%2Bin%2BPittsburgh%2Bhas%2Bbeen%2Barrested%2Band%2Bwatching%2Bhim%2Bturn%2Bhimself%2Bin%2Bwith%2Bmo%25E2%2580%25A6%2Bhttps%253A%252F%252Ft.co%252F3OdS5VUmH5%26id%3D1267575598693715974%26name%3DJason%2BHowerton

Vezető kép: MTI/EPA/Erik S. Lesser

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.