Lengyelország is nemet mondott arra, hogy gyarmat legyen
Bizonyos szempontból a lengyel választások is olyanok, mint a magyarok. A szuverén államvezetésre pályázó konzervatív, jobboldali lengyel jelöltek küzdenek olyanokkal, akik egyértelműen helytartóságként értelmezik a választott pozícióikat. Tulajdonképpen Brüsszel, sőt a lengyelek esetében inkább Berlin jelöltjei indulnak el, „igazkonzervatívnak” maszkírozott centristaként a parlamenti többségért és az elnöki székért. A lengyelek azonban nem dőltek be,- szűken- de biztosan visszaküldték varsói polgármesternek az ottani Karácsony Gergelyt.
A demokratikus rendszer egyik nagy és új rákfenéje, hogy négy évente választások vannak. Régebben a választások arra szolgáltak, hogy a kormány leváltható legyen, az alapvető kereteket és értékeket nem érintették a hatalomváltások. Az elmúlt húsz év elmebeteg liberalizmusának tombolása azonban oda vezetett, hogy egy szimpla parlamenti választáson vagy a lengyeleknél egy elnökválasztáson arról is dönt az ember tulajdonképpen, hogy otthon és az óvodában a gyerekét a biológiai nemének megfelelően nevelheti-e, nevelik-e majd, vagy egy transzneműekből, pederasztákból álló bizottság dönti-e majd el azt, hogy a csillámpónit véletlenül a kezébe vevő fiú, nem-e képzeli magát lánynak? És aztán jön a kötelező hormonkezelés. Tulajdonképpen az történik, hogy a demokrácia ellenségei pár évente kapnak egy lehetőséget, hogy választásokon töröljék el a demokráciát, a nemzetállamot és a normalitást.
Az „igazkonzervatívok” Lengyelországban is liberálisok, és csak azért nem harcos képviselői a BLM mozgalomnak, mert Közép-Európában az emberek, még az ő szavazóik se ennyire hülyék. Valamilyen teljesen érthetetlen és ismeretlen okból Lengyelországban is úgy alakult történelmileg, hogy a bíróságok és a bírák jelentős része nemes egyszerűséggel kommunistának tekinthető, aki meg nem, az liberális a legrosszabb fajtából. Persze ezeket a szegény kommunistákat és liberálisokat elnyomja a néhány semleges és esetleg jobboldali szimpátiával is vádolható jogász, meg a jobboldali kormányok. De Lengyelországban sem kellett aggódniuk a demokratáknak, az EU nem engedte, hogy az ország demokratikusan megválasztott parlamentje, csakúgy rendelkezzen a saját országában és a saját bírói között.
A lengyel demokratának abban is szerencséjük van, hogy a sajtó jelentős része külföldi kézben van, amerikaiban és németben. Az is nyilván véletlen, hogy ezek a tulajdonosok annyira liberálisak, amennyire az emberileg lehetséges, így a liberális lengyel újságírók ezreinek biztosít magas színvonalon megélhetést. Ezek az emberek aztán teljes anyagi biztonságban és szabadon szidhatják a demokratikusan megválasztott kormányt, már ha az éppen nem liberális-”igazkonzervatív”. Szegény liberális lengyelek is már teljes stresszben élnek évek óta, hiszen mindennap kétszer - munkaszüneti napokon egyszer - náluk is megszűnik a sajtószabadság, (mert a kormány cáfolni merészeli a liberális sajtó hazugságait) és kitör a rémuralom, mert a konzervatív többség olyan törvényeket alkot, amelyek az ő politikai meggyőződésüket tükrözi és nem a liberális ellenzékét és a brüsszeli elitét. Példátlan skandallum, nem is tudom, hogy történhet ilyesmi egy olyan demokráciában, mint amilyen az Európai Egyesült Államok.
Talán ezért van az, hogy mi magyarok otthon érezzük magunkat Lengyelhonban és ők otthon érzik magukat nálunk.Ők is, mi is azt olvassuk az országunk független sajtójában, hogy műveletlen, mucsai senkik vagyunk, akik egyetlen híres pedofilt, szexuális szadistát sem adtunk még a világnak. Bájos bizonyíték a nagy liberális világ-összeesküvésre, hogy a hivatalban lévő jobboldali köztársasági elnököt egész véletlenül a külföldi tulajdonban lévő sajtó próbálta belekeverni valami pedofil ügybe, gondolom azért, mert tévedésből a Soros-központból a Budapestre szánt utasítást küldték el Varsóba is arról, hogy ezen a héten pedofilezni kell.
Lengyelország lassan olyan állandó nyomás alatt áll, mint mi. És ott is minden választás élet-halálharc lesz, hiszen ahogy a magyar, úgy a lengyel gazdaság függetlenségét és sikeres részeit ugyanúgy tudja elkótyavetyélni, -természetesen a legtisztább rossz-szándékkal egy baloldali-liberális kormányzat-, ahogy a magyar baloldal csinált három év alatt 2002 után Magyarországból romhalmazt.
A Visegrádi négyek minden országában minden választás során rezeg a léc, hiszen a közép-európai négy állam európai szinten is példátlanul sikeres koalíciója olyan tényező, amely zavarja a franciák által is beletörődéssel viselt német dominanciát. Lengyelország jobbratolódása, a V4-ek jobbratolódása a térség felemelkedésének jele és motorja is egyszerre.Ezek a németek már nem azok a németek, de nem lettek jobbak, mint a császáriak vagy a nácik, csak másképp ostobák és agresszívek, mint régebben.
Egy húszmillióból néhány százezerrel megnyert elnökválasztás most annak a jele, hogy a nyugati elmebaj egyre jobban megijeszti Közép-Európa népeit. A lengyelek sem akarnak egy gendersemleges Európában német gyarmat lenni, ők még nálunk is jobban tudják, ez utóbbi önmagában is mennyire kellemetlen tud lenni.
