Lukasenka végzete, avagy az orosz anyácska ölelése – Nemzetközi háttéralku tarthatja hatalomban a fehérorosz vezetőt?
Lukasenkának az lett a végzete, hogy bár az oroszok támogatására építette rendszerét, mégsem volt hajlandó teljesen alávetni magát. Kinevelt egy nyugatbarát réteget, amely most ellene fordult, és hirtelen két tűz közé került. Mi lehet a játszma vége? A fehérorosz diktátor most Bástya elvtársnak tűnik, mintha elszaladna mellette a világ. Vendégszerzőnk, Erdélyi E. Péter orosz és fehérorosz szakértőket kérdezett a sakkjátszma hátteréről, illetve a lehetséges forgatókönyvekről. A legvalószínűbb, hogy a nemzetközi háttéralkunak megfelelően Lukasenka még egy évig maradhat. De mi lesz utána?
Lukasenka negyedszázados uralma alapvetően, a jelek szerint a belarusz nép többségének beleegyezésén alapult, így nyilván megfelelt a belarusz néplélek elvárásainak, és ez a vezetés sikeresen lavírozott az európai és a világpolitika útvesztőiben is. Viszont kétségtelenül eljárt felette az idő, az országa átalakult, ő pedig az alkalmazkodás helyett dinasztiaépítésben gondolkozott. Erdélyi E. Péter sorozatának második részét olvashatják.
Rosztyiszlav Iscsenko orosz politikai elemző úgy látja, hogy Lukasenka meglehetősen szilárd rendszert hozott létre Fehéroroszországban, mégpedig az állami paternalizmus alapján. A belaruszok nagy része ezzel elégedett is volt – mondta Iscsenko a PestiSrácok.hu-nak.
Oroszország segített, de persze nem ingyen
Lukasenka gazdasági modellje hatástalan, az állami tulajdonban lévő vállalkozások a szükségesnél több munkavállalót voltak kénytelenek foglalkoztatni, továbbá fenn kellett tartani azokat a városokat, amelyekben ezek a dolgozók éltek. A szociális szféra közvetlen és közvetett támogatást kapott: közvetlenül kölcsönök formájában, rejtett formában pedig az energiaforrások kedvezményes árain keresztül, illetve azon a módon, hogy a belarusz árukat kedvezményes feltételekkel léptették be az orosz piacra. Ezzel kompenzálta Oroszország a belarusz gazdaságot, ily módon tudták a belarusz hatóságok hosszú ideig fenntartani a társadalmi békét. Az utóbbi években azonban Oroszország egyre jobban ragaszkodott ahhoz, hogy azok az integrációs folyamatok, amelyekben Fehéroroszország részt vesz, ne csupán szavak legyenek, hanem tettekké alakuljanak át. Ezen az orosz–fehérorosz uniós állam, az Eurázsiai Gazdasági Unió (EaEU), a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (KBSZSZ) értendő
– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a szakértő.
A belarusz államiság további pénzügyi és gazdasági támogatásának a feltételévé a fehérorosz gazdaság reformja és a valódi integráció vált. Ezeket az igényeket Lukasenka viszont saját hatalma elleni merényletnek fogta fel, külpolitikájában megpróbálta aktiválni a nyugati vektort, és az országon belül meglehetősen következetes oroszellenes propagandát indított. Lukasenka médiumai elmagyarázták a belaruszoknak, hogy az integrációs folyamatok fejlődése esetén az orosz oligarchák elveszik a vállalataikat és megszüntetik a szociális garanciákat.
Ennek eredményeként Lukasenka elveszítette a lakosság azon részének támogatását, amely az Oroszországgal való szoros kapcsolatokban volt érdekelt, és amely a választóinak jelentős részét képezte. Ugyanakkor az államfő által létrehozott és felnevelt, pro-nyugati fehérorosz ellenzék szintén Lukasenka ellen fordult.
Elvileg Lukasenka továbbra is komoly támogatással rendelkezik a belarusz társadalomban, és valószínűleg megnyerte a mostani választások első fordulóját, bár a nyolcvan százalékos eredmény hihetetlennek tűnik; a szakértők úgy vélik, hogy az elnök ötvenhat-hatvan százalékos győzelme a valószínűbb.
Így most Lukasenka számára szokatlan helyzettel néz szembe: korábban az ellenzék marginális volt, és a belaruszok támogatása pedig feltétel nélküli. Most az őáltala kinevelt ellenzék hirtelen megerősödött, és a társadalom támogatása ugyanolyan hirtelen csökkent. Ez lehetővé tette az ellenzék számára azt, hogy olyan információs képet alkosson, amely szerint Fehéroroszországgal szemben Lukasenka áll. Egy bizonyos pillanatban Lukasenka elbizonytalanodott, de a tiltakozások első hetének végén lelkileg felerősödött, és elkezdte meglehetősen célszerűen elnyomni ellenfeleit.
Pavel Uszov belarusz politológus, az országából Lengyelországba üldözött politikai elemző portálunknak elmondta, hogy azért nincs vezetője a tiltakozási hullámnak, mert az egymást követő hangadókat a hatalom egyszerűen letartóztatta. Szergej Tyihanovszkijt, aki az első népvezér volt, fegyveres puccs előkészítésével vádolták meg. Ne feledjük, hogy Fehéroroszországban még érvényben van a halálbüntetés. Mintha A tanú című film forgatókönyvét olvasnánk.
Jelenleg a forradalmat kollektív vezetés irányítja, és az kollektív akarat eredménye. Ez egyszerre plusz is és mínusz is a belarusz forradalmi mozgalom számára. A plusz az, hogy ezt a mozgalmat nem tudják megsemmisíteni és megbénítani a vezetők vagy kulcsfigurák letartóztatásával, ezért a különböző szinteken folytatott tiltakozások – ideértve a sztrájkokat is – már tizenöt napja tartanak. A hátránya pedig az, hogy az ellenzéknek nincs egyértelmű cselekvési terve és stratégiája, nincsenek meghatározott célok, emiatt a tiltakozás rutinszerűvé válik, az emberek pedig belefáradnak és csalódottak lesznek. Erre számítanak a hatóságok. A Szvjatlana Cihanouszkaja kezdeményezésére létrehozott Koordinációs Tanácsnak új lendületet kellett volna adnia a tiltakozásnak, ám ezzel a feladattal nem sikerült megbirkózniuk. Ugyanakkor egyértelmű, hogy sem a vezetés hiánya, sem az elnyomás még néhány napig nem képes megtörni a tiltakozási hullámot
– részletezte Uszov. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Moszkva sem számított ilyen véres fordulatra és a belaruszok nemzeti megerősödésére.
Talán ez magyarázza Putyin gratulációját Lukasenka győzelme után, valamint azt, hogy további információs és politikai támogatást nyújt a belarusz elnöknek. Ugyanakkor azt kell feltételezni, hogy a Kreml érdekelt Lukasenka pozícióinak gyengítésében, delegitimizálásában, annak érdekében, hogy végleges engedményeket tegyen Oroszország felé a hatalma fenntartása érdekében.
Természetesen a Kreml taktikai célokat is elérhet, megkötheti Fehéroroszország kezeit, de nem képes elérni a fehéroroszok lojalitását, sőt, a belarusz forradalom lendületet adhat magának az oroszországi politikai örvénynek is
– jelezte a várható hatásokat Pavel Uszov. A probléma azonban nem az, hogy Lukasenka elnyomja-e a jelenlegi tiltakozásokat, vagy sem; a gond az általa létrehozott rendszer életképtelensége.
A belarusz gazdaság nem tud létezni állandó külső támogatás nélkül, de sem Oroszország, sem a Nyugat nem akar donorként szolgálni Lukasenka feltételei mellett, de maga az elnök sem akar olyan reformokat, amelyek nagyobb rugalmasságot nyújtanának a gazdaságnak. Az ilyen reformok csak akkor érhetőek el, ha csökkentik a kormány beavatkozását a vállalatirányítási folyamatokba, de ezt Lukasenka a saját hatalma elleni fenyegetésnek látja. Lukasenka előtt két út áll: vagy elindítja a gyorsított integrációt az Oroszországgal közös projektekbe, ezzel együtt gazdasági és politikai reformokat hajt végre Fehéroroszországban, és a folyamat végén nyugdíjba vonul, vagy megvárja a következő Majdant, amikorra az ellenzék erősebb lesz, a kormány pedig gyengébb. Végül Lukasenkának így is, úgy is távoznia kell, csak a második lehetőség rosszabb lesz mind neki, mind Fehéroroszországnak. És az utóbbi változatra van nagyobb esély, hiszen az állam – beleértve az erőszakszervezeteket –, pontosabban azok vezetői, akik legalább annyira sárosak, mint az elnökük, igyekeznek a végsőkig kiállni főnökük mellett, ellenkező esetben nemcsak a pozíciójuk, de akár a szabadságuk, sőt, az életük is veszélybe kerülhet, hiszen Fehéroroszországban, ahogyan már említettem, ma is létezik a halálbüntetés intézménye
– hangsúlyozta Pavel Uszov.
Valerij Szolovej orosz politológus szerint titkos megállapodás jött létre Lukasenka, Moszkva, Kína, Nyugat-Európa egyes országai és a pénzügyi körök között, akik a kapcsolataik és befolyásuk révén hatottak a megbeszélésekre. Ennek eredménye az, hogy Aljakszandr Lukasenka még egy évig posztján maradhat. De van-e garancia arra, hogy egy év múlva távozik a diktátor? Eddig, huszonhat esztendeig – ahogy Vlagyimir Zsirinovszkij fogalmazott kendőzetlenül – Minszk utcáin sétálgatva az orruknál fogva vezette a fent említett országokat – hívta fel a figyelmet Szolojev.
Vezető kép: MTI/EPA
