Pesti Srácok

A Charlie Hebdo tovább élezi a francia-török diplomáciai konfliktust

null

Nehezen lehet barátinak nevezni a viszonyt a török államfő és Franciaország (vagy a francia államfő) között. Az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek "oktatási felhasználása" miatt muszlimok által lefejezett tanár esete áll. Macron, aki nagyon újra akarja választatni magát, a szokásosnál erősebben reagált a sokadik lefejezős gyilkosságra. A francia hatóságok most tényleg kellemetlenkedtek egy kicsit a szélsőséges iszlamistáknak. Az azonban eddig nem volt feltétlenül magától értetődő, hogy Erdoğan is beleáll ezekbe a nyugat-európai konfliktusokba, az iszlám képviselőjeként.

Recep Tayyip Erdoğan török elnök fog szerepelni a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap következő számának címlapján – jelentette be a hírt közösségi oldalán a lap szerkesztősége. A Charle Hebdo számított eddig is az iszlám egyik legnagyobb kritikusának, és úgy látszik a szekesztőség legyilkolása után is elég bátrak maradtak ahhoz, hogy ragaszkodjanak valamiféle szólásszabadsághoz. Az újság közzé is tett egy karikatúrát a Twitteren, ami a török államfőt lepukkadt alkoholistának ábrázolja, aki leglább azért még érdeklődik a nők iránt. Legalábbis ezt sugallja, hogy egy hagyományos muszlim női viseletben lévő, de egyébként kirúzsozott szájú nő szoknyáját emeli fel éppen. A szerzők a karikatúra fölé azt írták: "Erdoğan a magánéletben nagyon szórakoztató."

A karikatúrát elítélte Ibrahim Kalin, a török államfő szóvivője, aki szerint a szatirikus lap nem viseltetik tisztelettel a hit és a szent értékek irányába, csupán az immoralitást és a vulgaritást támogatja. Már mindenféle bojkottokat is meghirdettek a francia termékek ellen.

Erdoğannak rengeteg alatvalója és rengeteg muszlim ellenfele is él Európában. Országa nem tagja az EU-nak, a nyugatiak nem is gondolták soha komolyan, hogy beveszik, de már nem kell bent lennie ahhoz, hogy komoly hatása legyen a német és a francia belpolitikára és az EU-ra.

PestiSracok facebook image

Ez egy új szint a az iszlám térfoglalása szempontjából nyugaton, és konzervatív szemmel a Charlie Hebdo ugyan agresszív bunkók gyülekezete, de ebben az ügyben most ők állnak a szólásszabadság oldalán. Mindent elmond erről az egészről, hogy az egykor büszke Franciaországban egy szélsőséges, egyébként rendesen balos vicclap védi a szabadság maradékát. Most éppen a francia elnökkel válvetve, de ez nem volt és nem lesz mindig így.

Forrás: azonnali.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.