Már komoly háborúba bonyolódott Örményország és Azerbajdzsán
A nemzetközi közösség hiába "felejtette el" és hagyta "befagyni" a karabahi konfliktust, annak "felolvasztása" az elmúlt bő harminc évben valamelyik félnek újra és újra mindig az érdekében állt. Szokás szerint mindegyik résztvevőnek vannak nagyon jó történelmi, történeti, etnikai, nemzetközi jogi érvei, és mindkét állam politikai vezetése számára a jelenben is létkérdés, hogy győztesen kerüljön ki a konfliktus megoldásából. A vesztes állam politikai rezsimje pedig szinte biztos belebukna a kudarcba. A nagyhatalmak (Oroszország és az USA) és a környező középhatalmak (Törökország és Irán) pedig a szokásos módon saját politikai céljaik elérésére használják ezt a háborút, mert szerintük nem hozható létre olyan stabil helyzet, amely jobban megfelel az érdekeiknek és amely nem vetít előre újabb konfliktusokat. Erdélyi E. Péter írása a PS-nek.
Erdélyi E. Péter írása
Tovább folytatódnak a súlyos harcok Hegyi-Karabahban és környékén. Ilyen intenzív, harckocsikkal, nehéztüzérséggel, támadó helikopterekkel, bombázó repülőgépekkel és drónokkal folytatott küzdelemre az 1994-ben aláírt tűzszünet óta nem volt példa. Az immár majdnem egy hete tartó, tulajdonképpen örmény-azeri háborúnak tekinthető konfliktus intenzitása ugyan nem csökken, de a frontvonalak láthatóan megmerevedtek. A harcok kirobbanásakor az azeri hadsereg benyomult az örmények által megszállt területekre, az első napon elfoglalt több stratégiailag fontos magaslatot és azokat most is birtokolja. A veszteségek egyre nagyobbak, de a számadatok megbízhatatlanok. A 2016-os „négynapos háborúból” kiindulva, amikor a veszteség létszáma összesen 200 fő volt, a mostani összecsapásban az áldozatok száma akár ennek a többszöröse is lehet.
A konfliktust Azerbajdzsán kezdte, mert hagyományosan ez a fél érdekelt a jelenlegi status quo megváltoztatásában, hiszen a Szovjetunó felbomlásakor ő volt az, aki a területeinek egy jó részét elveszítette
– mondta a PS-nek Wagner Péter biztonságpolitikai szakértő.
Ahogyan már korábban írtuk, Azerbajdzsán államhatárait nemzetközi biztosítékok védik, az úgynevezett Hegyi-Karabah Köztársaságot pedig egy állam sem ismerte el önálló szubjektumként, beleértve Örményországot sem. Az örmények által 1988-1994 között elfoglalt területekről pedig az ENSZ négy határozatot is hozott, amelyeket a magyar Országgyűlés is elfogadott.
Ezekben a nemzetközi szervezet elítéli az örmény agressziót, és az örmény csapatok kivonását követeli a megszállt Autonóm Hegyi-Karabah Területről, illetve a további hét azeri járásból.
Az örmény fél „történelmi jogaira” hivatkozik, amelyek szerint a területet legalább 2000 éve örmények lakják és a cári Oroszország felbomlását követően a Karabahi Kánságot a szovjetek 1921-ben önkényesen Azerbajdzsánhoz csatolták. Ezzel szemben az azeri fél az eredeti jegyzőkönyvre hivatkozva azt húzza alá, hogy „az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának kaukázusi irodája csupán meghagyta Azerbajdzsán területén az említett országrészt” – tudta meg a PS Rizvan Huszejnov történésztől.
Olyan, mint „történelmi jog” fogalma, nem létezik. Vannak nemzetközi határok, van önrendelkezési jog, vannak emberi jogok, de az egész konfliktus mögött az áll, hogy amikor Azerbajdzsán függetlenné vált, a karabahi örmények azt gondolták, hogy ha ennek az országnak a keretein belül kell élniük, ez akár az életükbe is kerülhet. Ennek az etnikai ellentétnek a két nép között hagyománya van, amely a szovjet időkben sem múlt el, és 1988-90-ben Azerbajdzsánban igen súlyos pogromok történtek meg, amelyek nyilván az örményekből a legrosszabb emlékeiket hívták elő, hiszen őket 1915-ban az Oszmán Birodalomban genocídium érte. Ezért a friss élmények miatt nem hitték el, hogy az új azeri hatalom kisebbségi jogokat, autonómiát, vagyis nyugodt életet biztosít majd számukra
– magyarázza Wagner Péter.
Itt kell megjegyezni, hogy kevésbé ismert az a tény, hogy 1918-ban az örmény katonaság népirtást rendezett az azeri Guba városában, majd a Szovjetunió felbomlásakor örmény szélsőségesek merényleteket hajtottak végre például kétszer a bakui metróban, miután pedig az örmény hadsereg megszállta Hegyi-Karabahot, súlyos etnikai tisztogatás keretében elűzte onnan a mintegy 750 000 azeri nemzetiségű helyi lakost. Megjegyzendő, hogy az azeriek gyakorlatilag a török nyelv egyik nyelvjárását beszélik, a jelenkori török állam is törököknek tekinti őket.
A török-örmény viszonyt meg nem kell magyarázni. Tehát igen nehéz igazságot tenni, hiszen mindkét nemzet történelme sokszor tragikus fordulatokkal terhelt, ráadásul igen szövevényes. Jelen pillanatban Hegyi-Karabahban szinte kizárólag örmények laknak, a terület a hét azeri járással együtt de facto örmény fennhatóság alatt áll ugyan, de mint enklávé, de jure Azerbajdzsán részét képezi.
Napjainkra a helyzet annyiban változott, hogy mindkét fél jóval erősebb hadsereget hozott létre. Baku a 2006-ban átadott nemzetközi kőolaj-, illetve földgázvezetéknek köszönhető általános gazdasági boomot élt meg. A GDP kimagasló növekedése pedig arra adott lehetőséget, hogy modern fegyvereket vásároljon, például felfegyverzett drónokat, mégpedig meglepő módon Izraeltől, igaz a legnagyobb beszállítója még mindig hagyományosan Oroszország
– tudtuk meg a magyar biztonságpolitikai szakértőtől.
Örményország igyekszik lépést tartani az ellenféllel, igaz, gazdasági ereje jóval kisebb, mint az energiahordozókban dúskáló ellenfelének. Ezért legfontosabb beszállítója, Oroszország kedvezményes hitelre, késleltetett fizetés mellett, de nem ritkán ingyen jutatatja haditechnikához Jerevánt. Összegezve: bár az örmény hadsereg gyengébb ugyan, mint az azeri, de a kiképzése, az emberek motivációja, valamint a domborzati viszonyok is erősítik haderejét.
A két ország politikai, illetve a katonai kapcsolatait illetően Örményország tagja a Független Államok Közösségének, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, ráadásul szoros kétoldalú katonai együttműködés köti Moszkvához. Ennek okán Örményországban két orosz katonai bázis működik, mintegy dandárnyi katonával
– hívta fel a figyelmet Wagner Péter.
Azerbajdzsán pedig egyre szorosabbra fűzi kapcsolatait Törökországgal, akikkel összekötik az etnikai gyökereik, a nyelvi és kulturális közösségük, illetve az örményekkel szembeni ellenérzéseik.
Oroszország egyelőre nem kíván katonai eszközökkel beleavatkozni a konfliktusba, miközben mindkét országot fegyverekkel látja el. Tehát Moszkva Jerevánnal szövetségesi, míg Bakuval tisztán üzleti viszonyban áll
– teszi hozzá a magyar szakértő.
Egyes megfigyelők szerint ez a háború civilizásiós jelleggel bír és az európai vezetők számára nagyon fontos lenne felismerni, hogy ma az örmény fegyveres erők és Hegyi-Karabah Köztrásaság védelmi hadserege az egész kontinens szabadságát és függetlenségét védi, hiszen itt húzódik a kereszténység és az iszlám közötti határ is.
Ezek az erők fékezik azoknak az erőknek az előretörését, amelyek számára a szabadság és a demokrácia idegen és ellenséges jelenség. Az európai civilizáció határa a hegyi-karabahi érintkezési vonal mentén halad, és az örmények kénytelenek egyedül ellenállni két diktátor – Erdogan és Alijev – ambícióinak. Sok múlik Oroszországon, amely nehéz helyzetbe került. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Azerbajdzsán teljesen kicsúszik Oroszország befolyása alól, és ez egyértelműen Törökország egyik célja volt
– osztotta meg gondolotait a PS-sel az orosz Denisz Dvornyikov, nemzetközi jogi szakértő.
Tehát a meghatározó nemzetközi politikai erők ismét kényes helyzetbe kerültek, míg hazánk egyértelműen áll a kérdéshez. „Az örmény többségű Hegyi-Karabah Azerbajdzsán nemzetközileg elismert határain belül fekszik, hazánk pedig általános nemzetközi jogi alapelvként támogatja az államok területi integritását és szuverenitását” – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Ami pedig a Hegyi-Karabahban harcoló örményeket illeti, ők a végsőkig hajlandóak harcolni.
Ha az azeri hadsereg el is foglalja az országunkat, partizánháborúba kezdünk. Küzdeni fogunk úgy, ahogyan az Afganisztánban történt
– mondta PS-nek Szaro Szarjan katonatiszt, akit most a menekültek ügyeivel, illetve az óvóhelyek fenntartásával foglalkozik Susa városában, a fia pedig önkéntesként az első vonalban harcol.
Vezető kép: MTI/AP/Karen Mirzoyan
