Pesti Srácok

Biden koronavírus-tanácsadó testületébe került az időseket a társadalom számára haszontalan tehernek tartó professzor

Biden koronavírus-tanácsadó testületébe került az időseket a társadalom számára haszontalan tehernek tartó professzor

A botrányos utilitarista nézeteiről elhíresült amerikai onkológusprofesszor is bekerült Joe Biden koronavírus-tanácsadó csapatába. Ezekiel Emanuel az idős emberek társadalmi haszontalanságáról írt tanulmányával került korábban a figyelem középpontjába. Az orvos-kutató, aki mellesleg Barack Obama tanácsadója is volt és az amerikai egészségbiztosítási rendszer megújításáért felelt, máig büszkén vállalja véleményét, miszerint az embernek hetvenöt éves koráig kellene élnie, mert azt követően már csak hanyatlunk és egy idős ember kvázi terhére van a társadalomnak és terheli az egészségügyi rendszert. A koronavírus köztudottan az időskorúakra és a krónikus betegekre jelenti a legnagyobb veszélyt. Nem csoda, hogy komoly botrányt keltett a hír, miszerint jelen állás szerint Amerika következő elnökének tizenhat tagú koronavírus-tanácsadó csapatának oszlopos tagja éppen egy olyan orvos, aki elvitatja az időskorúak egészségügyi ellátására szánt forrásokat.

A magyar sajtóban a Qubit nevű tudományos portál számolt be róla a minap, hogy Joe Biden, demokrata politikus, aki a választási eredmények jelenlegi állása szerint már biztos, hogy az Egyesült Államok új elnöke lesz, egy olyan egészségügyi szakembert ültetett be tizenhat tagú koronavírus-tanácsadó csapatába, akinek az időskorúak társadalmi hasznosságáról kifejtett gondolatai széles körben megbotránkozást váltottak ki. Ezekiel Emanuel Pennsylvaniai Egyetem hatvanhárom éves onkológusa és bioetikusa, nem először kerül kormányközeli politikai pozícióba. Obama elnöksége idején az első számú egészségügyi tanácsadó volt, az ő szakmai irányítása mellett zajlott az amerikai egészségügyi rendszer átalakítása. Joe Biden mellett sem most jelent meg, de már évek óta a demokrata politikus egészségügyi tanácsadója. Most viszont a napokban felállt koronavírus-járvánnyal kapcsolatos közegészségügyi kérdésekben illetékes tanácsadói csoportban is helyet kapott, ami nem maradt visszhang nélkül. Ezekiel Emanuel ugyanis az amerikai egészségügy, de még az is lehet, globálisan az egészségügy egyik legvitatottabb személyisége, nyíltan vállalt szélsőségesutilitarista nézetei miatt.

Az utilitarizmus, a haszonelvűség lényege az, hogy az egyént az alapján rangsorolja, mennyire hasznos a közösség szempontjából. A haszonelvűség a klasszikus liberális közgazdaságtan egyik alapelve, amely patikamérlegen mérné ki, kinek mennyi jár a közösből az alapján, amit éppen ahhoz hozzátesz. Ezekiel Emanuel 2014-ben írt egy tanulmányt a The Atlantic című folyóiratban, „Miért remélem, hogy meghalok hetvenöt évesen” címmel. Az esszé óriási nemzetközi visszhangot váltott ki, mivel Emanuel nyíltan kifejtette utilitarista nézeteit, miszerint hetvenöt év felett az ember már csak terhére van a társadalomnak és aránytalanul fordítják ezekre az idős emberekre az egészségügyi kapacitás jelentős részét. Levezette, hogy még a legnagyobb koponyák is szellemi hanyatlást mutatnak az említett életkor felett és nem tudnak tudnak igazán értékes új ötletekkel előállni, csak a korábbi gondolataikat rendezgetik újra és újra.

A Qubit felidézte, hogy Emanuel még egy évvel ezelőtt is tartotta a nézeteit MIT Technology Review-nak 2019 augusztusában egy interjúban arról beszélt, hogy hetvenöt év felett nem kellene az embereket olyan egészségügyi ellátásban részesíteni, amely meghosszabbítja az életüket. Ő személy szerint nem lesz hajlandó olyan gyógyszerekhez vagy orvosi beavatkozásokhoz fordulni, amelyek célja az élettartam meghosszabbítása.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki az interjúban Ezekiel Emanuel.

Forrás: Qubit/PS; Vezető kép: AFP

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.