Sejthető volt, hogy Biden Soros kottájából játszik majd – megvalósulhat a nyílt társadalom

Ha hivatalosan is Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke, akkor egy ember már biztosan jól jár: Soros György – vélekedik a V4Agency. A portál szerint egyértelmű, hogy a demokrata párti politikus első 100 napjában a tőzsdespekuláns szívéhez közel álló ügyekben tenne lépéseket.
Nem véletlenül támogatta jelentős, rekordmértékű összeggel George Soros az amerikai elnökválasztási kampányban Joe Bident. A milliárdos a politikai folyamatok befolyásolására ötvenkétmillió dollárt költött, ami négy hónappal a választás előtt megdöntötte a 2016-os pénzügyi tuningját. Persze nem Soros az egyetlen, aki nagy pénzeket áldozott a republikánus elnök, Donald Trump elleni harcra. A Biden Győzelmi Alap (Biden Victory Fund) nevű kampányszervezetbe a demokraták leggazdagabb támogatóitól rengeteg adomány ömlött, a liberális donorok csoportja – amelynek Soros is része – sok millió dolláros támadást indított az elmúlt hónapokban arra, hogy ne Trump maradjon az elnök. A demokraták elnökjelöltjétől így aztán nem meglepő, hogy amint hivatalosan is elnökké választják, elsőként Soros tervének megfelelő intézkedéseket hoz majd. Joe Biden már a kampánya során is többször érintette a klímaváltozás kérdéskörét. Beszélt többek között a palagáz rétegrepesztésnek (fracking) nevezett eljárással történő kitermelésének felszámolásáról, de az olajiparnak és a széniparnak is nekiment.
Több millió migráns kapna állampolgárságot
Donald Trump élesen bírálta az illegális bevándorlást elnöksége alatt. Biden azon túl, hogy több millió illegális bevándorlónak állampolgárságot adna, több, Trump által bevezetett intézkedést megszüntetne.
Ide tartozik az egyes muszlim országok ellen bevezetett beutazási tilalom, illetve a családszétválasztások az amerikai-mexikói határon. Érdekesség egyébként, hogy már az Obama-adminisztráció idején is így jártak el, sőt, ketrecekbe tették a bevándorlókat. A tőzsdespekuláns világszerte pénzel bevándorláspárti szervezeteket. Amikor 2018-ban Dél-Amerikában migránskaravánok indultak az Egyesült Államok irányába, Trump is megjegyezte, hogy "sokak" szerint Soros áll a tömeg megmozdulása mögött.
Segély az illegális bevándorlóknak
A Soros-által pénzelt United We Dream nevű szervezet idén azért kampányolt, hogy az illegális bevándorlók is részesüljenek a koronavírus-járvány miatt kiküldött 1200 dolláros segítő csekkekben. Az amerikai hatóságok 11 és 22 millió közé teszik az illegális bevándorló lakosságot az USA-ban. Soros a kitoloncolások megakadályozásában részt vevő szervezeteket is támogatja. Ilyen csoport az Organized Communities Against Deportation nevű szervezet is, amely a hivatalos honlapján dicsekszik azzal, hogy az OSF a partnere.
A bűnözők pártján
Biden az amerikai rendőrséget is átalakítaná, illetve igazságügyi reformokat is bevezetne, amelyek értelmében csökkentenék az erőszakmentes bűncselekményekre vonatkozó kötelező minimális büntetések alkalmazását. A volt alelnök már a kampányában is arról beszélt, hogy "mindenképpen forrásokat kell átcsoportosítani" a rendőrségtől.
Leépítenék a rendőrséget
Ezek az ügyek már régóta foglalkoztatják Sorost. 2016-ban az OSF honlapján jelent meg egy véleménycikk "Csökkentsük, ne reformáljuk a rendfenntartást Amerikában" (Let's Reduce, Not Reform, Policing in America) címmel. A Soros-ösztöndíjas Mariame Kaba pedig a The New York Timesban írta, hogy a rendőri erőszak csökkentésének legbiztosabb módja a rendőrség hatalmának minimalizálása, valamint a költségvetés újragondolása. Az erőszakos bűncselekmények elkövetőinek kérdésében Kamala Harris, várható alelnök is érintett. Harris – akinek a kampányát négy évvel ezelőtt a Soros Fund Management 5400 dollárral támogatta – egy erőszakos bűnözőket segítő csoport támogatására buzdított.
Forrás: V4Agency; Fotó:V4Agency