Pesti Srácok

Brüsszel a belső piacokért aggódik és fenyegeti a járvány miatt határzárat alkalmazó tagállamokat

null

Miközben az uniós tagállamok vezetői szerint bizonyos utazások korlátozása a pandémia miatt továbbra is indokolt az unióban, az Európai Bizottság a héten hivatalos figyelmeztetést küldött hat országnak, köztük hazánknak is. A bizottság azt kifogásolja, hogy a vírus terjedését lassító határvádelmi intézkedések alááshatják a schengeni térségen belüli szabad mozgást. Érdekes az időzítés, hiszen Európa-szerte romlik a járványhelyzet. Valószínűleg arra kell számítani, hogy az unió tagállamai fokozni fogják a határellenőrzéseket a belső határaikon – fogalmazott Tóth Norbert nemzetközi jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában, melyet a hirado.hu portál szemlézett.

Tóth Norbert szerint valószínűleg ez a döntés hetekkel ezelőtt születhetett, még a korábbi járványügyi adatok alapján, amelyek azóta megváltoztak. Az unió szívének a belső piacát nevezte, amelynek romlik a hatékonysága a belső határokon fenntartott ellenőrzések miatt. Németország erre úgy reagált, hogy jobb megóvni az emberéleteket és elszenvedni a gazdasági károkat. Tíz napot adott az unió a hat tagállamnak arra, hogy röviden válaszoljanak erre a levélre. Ez egy előkészítő szakasza egy lehetséges kötelezettségszegési eljárásnak, de nem biztos, hogy lesz is eljárás.

– fogalmazott Tóth Norbert.

PestiSracok facebook image

A jogász úgy véli, hogy két rossz döntés közül lehet választani ebben a helyzetben és a tagállamok mérlegelnek, hogy melyiket tartják a kisebbik rossznak. Amennyiben emberéleteket kell megvédeni egy küszöbön álló, valós fenyegetéstől, akkor az emberéletek védelmének biztosítanak elsőbbséget.

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.