Pesti Srácok

Lépéskényszer az európai jobboldalnak, ha a magyarok összefognak az olaszokkal és lengyelekkel

Lépéskényszer az európai jobboldalnak, ha a magyarok összefognak az olaszokkal és lengyelekkel

Az Európai Parlamenti erőviszonyokat érintő tervről beszélt még a múlt héten Matteo Salvini, az olasz Liga vezetője. A magyarokkal és lengyelekkel közös képviselőcsoport megalakításának tervét árulta el egy interjúban – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

A hirado.hu idézte Pócza Istvánt, a Danube Institute kutatási igazgatóját, aki arról beszélt: az új frakció ötlete azért érdekes, mert három különböző frakcióból jöhetne létre, az egyik a Fidesz, mely a Néppártból jönne, a másik a Liga, amely az Identitás és Demokrácia nevű képviselőcsoportban foglal helyet, míg a lengyel Jog és Igazságosság párt az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójában van. Az egyik út, hogy létrehoznak egy új tömörülést, vagy valakinek át kellene lépnie egy másik frakcióba, de olyan komoly ellentétek vannak az egyes pártcsaládok pártjai között, hogy az utóbbira kisebb az esély.

– fejtette ki Pócza. A Néppárt azért is lehet bajban, mert egyrészt elszakadt a gyökereitől, másrészt pedig a Fidesz példáján látjuk, hogy készek saját tagpártjaikat is vegzálni, ha azok nem a baloldali blokkot kívánják erősíteni.

PestiSracok facebook image

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: hirado.hu, Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.