Pesti Srácok

Szemben a globalista nyomással – Külföldi reakciók a Fidesz kilépéséről

Szemben a globalista nyomással – Külföldi reakciók a Fidesz kilépéséről

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben "a magyar nép iránti barátságot és közelséget" hangsúlyozta – közölte az olasz politikus pártja szerdán, arra reagálva, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból (EPP). A spanyolországi VOX párt elnöke szerint Orbán Viktor helyesen döntött, és nem engedett a globalista nyomásnak. Egy brüsszeli kommunikációs cég vezetője eközben összegyűjtötte, mennyit bukott az EPP a Fidesz távozásával – még a kiegyensúlyozott nemi arányokat is.

Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik, amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba. A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz való közelítést akarta magának biztosítani, ahogyan ezt korábban Giancarlo Giorgetti, a Liga politikai tanácsadója, Salvini jobbkeze, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági fejlesztési minisztere hangsúlyozta. Ha a Liga csatlakozik az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lesznek többségben.

Szemben a globalista nyomással

Mint arról korábban beszámoltunk, a harmadik legnagyobb spanyol párt, a VOX elnöke arról írt a Twitteren, hogy szerinte a magyar miniszterelnök helyes döntést hozott. Santiago Abascal azt írta:

PestiSracok facebook image

Az elfeledett Sargentni is előkavarodott

Megtette, amivel megbízták, elkészítette a magyarellenes propagandajelentést, majd lelépett a színről – nagyjából ez volt Judith Sargentini életének értelme, így nyilván nem mulaszthatta el, hogy amikor beért aknamunkájának gyümölcse és a Fidesz végre távozott az EPP-ből, be ne köszönjön a Twitteren. A politikusnő, aki a Helsinki Bizottság nevű Soros-propagandaszervezet magyar tagozatának munkáját is követi, annyit kommentelt:

Még egy mondatot feltétlenül kell szentelnünk annak, hogy leírjuk: a Magyar Helsinki Bizottság folyamatos szélsőbalos propagandát folytat, már csak azért is, mert a Soros-brigád is annak a szánalmas lejáratásnak a híve, hogy ha elég sokszor leírják valakiről vagy valamiről, hogy propagandista, akkor azt előbb-utóbb elhiszi nekik Nyugaton valaki. Mi is megpróbáljuk...

Még a nemek aránya is bukik a Fidesz kilépésével

Ugyan nem politika, de érdemes elidőzni egy percre Pelle Geertsen tweetfolyamán, a brüsszeli kommunikációs cégvezető ugyanis számba vette, milyen negatív eredményekkel jár a Fidesz kilépése az Európai Néppártra nézve. Mint irja, a kilépéssel a néppárti képviselőcsoport jelentős mennyiségű pénzügyi és emberi erőforrást veszít. Az EPP elveszíti egyik alelnökét, Járóka Líviát az Európai Parlamentben, emellett három bizottsági elnöki posztot is veszít: Bocskor Andreát a Kulturális bizottság élén, Gál Kingát, a Biztonság- és Védelempolitikai Albizottság (SEDE) alelnökét, valamint Tóth Edinát, A digitális korban a mesterséges intelligenciával foglalkozó különbizottság (AIDA) alelnökét. Geertsen szerint az EPP fontos szavazatokat veszít az egyes bizottságokban olyan területeken, ahol eddig is szoros közdelem folyt, például az emberi jogi albizottságban vagy a külügyi bizottságban. Nem mellékesen a kiválás a nemek közötti egyensúlyt is befolyásolja, a képviselőcsoport 11 nőtagjából 5 volt ugyanis fideszes.

Az olasz sajtó találgatása szerint a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat, amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, amelyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.

Forrás: MTI; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.