Pesti Srácok

Egyre több szövetséges csatlakozhat a magyar-olasz-lengyel együttműködéshez

null

A magyar-olasz-lengyel együttműködés mellett azzal is foglalkozott a hétvégén a Kossuth Rádió Európai idő című műsora, hogy Európában az utóbbi időben megnövekedett a muszlim fanatikusok által elkövetett bűncselekmények száma. A magyar-olasz-lengyel együttműködés még csak a kezdet, amely két-három éves távlatban több potenciális szövetségest is maga mellé állíthat – hangoztatta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

A hirado.hu azt írja: Orbán Viktor kormányfő, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Matteo Salvini, az olasz jobboldal vezető április elsejei budapesti találkozójukon pártjaik európai szintű együttműködéséről egyeztetett. A kormánypárt és Orbán Viktor is felismerte, hogy a négyszázötvenmilliós Európai Unióban több tíz, de akár százmillióra is tehető azon állampolgárok száma, akiknek nincsen politikai otthona. Jelenleg a konzervatív-keresztény, családcentrikus értékeket nem képviseli egyik politikai erő sem európai szinten. Ennek az együttműködésnek lehet a katalizátora a magyar kormánypárt és ennek az első lépése volt az áprilisi eleji budapesti találkozó.

Forrás: hirado.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.