Pesti Srácok

Litvániában nem hosszabbították meg az utazási korlátozásokat

null

Litvánia óvatosan feloldja a koronavírus-járvány következtében elrendelt korlátozásokat, ennek keretében a vilniusi kormány kedden úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg az április 7-ig hatályos utazási szigorításokat.

A csaknem hárommillió lakosú balti ország állampolgárai a döntés értelmében szerdától ismét szabadon utazhatnak az országban – közölte Arunas Dulkys litván egészségügyi tárcavezető. A fertőzöttek magas száma miatt december közepe óta a karanténintézkedésekkel összhangban a rendőrség által ellenőrzött utazási tilalom van érvényben. A még hatályos intézkedés szerint nyomós indok nélkül senki sem hagyhatja el a lakhelye szerinti településeket, ezzel elejét véve a koronavírus további terjedésének. A járvány által kevésbé sújtott települések tekintetében a tilalmon valamelyest enyhítettek márciusban, azonban a húsvét idejére ismét országosan kiterjesztették a rendelkezés hatályát.

Jó döntés volt az utazási tilalom

Dulkys hangsúlyozta, hogy az utazási tilalom nagyban hozzájárult a járvány megfékezéséhez. Úgy fogalmazott, hogy az intézkedés már megtette a magáét, és a kormány most tesztelésre és oltásokra helyezi hangsúlyt. A miniszter hozzátette, hogy a járványügyi helyzet ennek ellenére nem javul.

PestiSracok facebook image

– mondta.

Litvániában a járvány kitörése óta több mint 220 ezer fertőzöttet regisztráltak, akik közül mintegy 3600-an hunytak el a kórban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.