Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország segít Szlovákiának a keleti vakcina bevizsgálásában (Videó!)

Ha hozzájárulhatunk ahhoz, hogy több szlovák ember legyen beoltva, ezzel több szlovák ember életét mentsék meg és segítsünk a sikeres védekezésben Szlovákiának, akkor mi ezt szívesen megtesszük – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a mai, Igor Matovičcsal közös sajtótájékoztatóján. A szlovák miniszterelnök-helyettes háláját fejezte ki azért, amiért Magyarország segít nekik abban, hogy a keleti vakcinákat bevizsgálják, ugyanis Szlovákiának nincs meg az ehhez szükséges laborja, a Szputnyik V-vakcinákat pedig hat hete csak tárolják.

– emelte ki a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter továbbá kiemelte: szlovák és magyar ezer szálon kötődik egymáshoz, ezért sem szabad, hogy hermetikusan elzárkózzunk egymástól. A közös védekezést a két ország között a külügyminiszter példaértékűnek nevezte, és hangsúlyozta, hogy ennek motorja Igor Matovič volt.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá, kiemelve: több oltóanyagunk van, mint másoknak, és ebben az ügyben szívesen segítettünk más európai országnak is.

– mondta Szijjártó Péter. Úgy fogalmazott:

Bajban ismerszik meg a barát

A szlovák miniszterelnök-helyettes megköszönte a szoros barátságot hazánkkal és kiemelte: szükségben ismerszik meg a barát, és bátorkodik ezen tapasztalatok alapján kijelenteni, hogy amikor Szlovákia szükségben volt, számíthatott ránk, nem idegenedtünk el egymástól és kölcsönösen támaszkodhatunk egymásra, bízhatunk egymásban. A politikus emlékeztetett: nagyon hálásak azért, amiért a magyar kormány lélegeztetőgépeket ajándékozott dél-szlovákiai kórházaknak, és azért is, amiért 197 egészségügyi szakember a tömeges teszteléshez segítséget nyújtott. Szlovákiában sajnos nincsenek olyan laborok, ahol a keleti vakcinákat bevizsgálhatnák, és most ebben is segítő szándékot találtak Magyarországon. Mint fogalmazott:

Hozzátette azt is, hogy amíg hazánkban már szinte mindenki oltott lesz nyárra, addig Szlovákiában lehet, hogy csak feleannyi ember lesz az orosz vakcina nélkül beoltva. A miniszterelnök-helyettes elmondta azt is, hogy hat hete tárolják az orosz vakcinát, miközben egészséget és életeket menthetnének velük.

Fotó: Facebook

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

5+ 1: Nyeremények bűvöletében, avagy az Ötöslottó történetének legjei

Exkluzív 2017 április 6.
A hazai szerencsejáték történetében kiemelkedő év a 2017-es, ugyanis 60 esztendős lett Magyarország legnépszerűbb lottójátéka, az Ötöslottó. A PestiSrácok.hu ezen kerek évforduló alkalmából egy négy részes cikksorozattal igyekszik kideríteni a játék sikerének titkát. Olyan érdekes információkat, adatokat és személyes történeteket elevenítünk fel, amelyek garantálják a lottótörténeti időutazást. Sorozatunkban szó lesz a legnagyobb nyertesekről, a nyereményekről, a szelvényről, a lottózókról, a sorsolásokról és a játék összetéveszthetetlen arculatáról is.