Pesti Srácok

Az Egyesült Államok továbbra is diktálni akar, ezt a G7-es csúcson is kinyilatkoztatta

Az Egyesült Államok továbbra is diktálni akar, ezt a G7-es csúcson is kinyilatkoztatta

Európa országai számarányukat tekintve felülreprezentáltak a világ legfejlettebb országait tömörítő G7-csoportban. A hetek között Németország, Franciaország és Olaszország vezetője is ott ül. Két évvel ezelőttig a britek is ide sorolódtak még. Az Európai Unió vezető tisztségviselői révén helyet kapnak a tárgyalóasztalnál, igaz, nem teljes jogú tagként. Az asztalnál ott van még az Egyesült Államok, Kanada és Japán vezetője is. Az informális csoport vezetői múlt hétvégén az angliai Cornwallban tanácskoztak. A Kossuth Rádió Európai idő című műsorának Szabó Dávid külpolitikai elemző adott értékelést.

A hirado.hu azt írja: az Európai Unió kapcsán fontos megemlíteni, hogy van tanácskozási joga, azonban a tanácskozásokon gyakorlatilag csak megfigyelőként van jelen. A kisebb tagállamok számára viszont a pozitív tényező, hogy az Európai Bizottság és a Tanács elnökén keresztül tárgyaló szerephez juthatnak a világ egyik legnagyobb gazdaságának képviseletében. A legutóbbi csúcson nyilvánvalóvá vált, hogy az új amerikai adminisztráció igyekszik diktálni az irányítást, hiszen a kezdeményezések javarészt az ő részükről érkeztek, ugyanakkor Németország és Franciaország továbbra sem megkerülendő szereplő. Olaszország a jelenlegi belpolitikai és gazdasági helyzet miatt hátrébb sorolandó a vezetői listán. Az unió szempontjából a britek kiválása nagy érvágás a G7 formátumát illetően, az Egyesült Államok pedig igyekszik belefolyni a brit-szigeteki érdekeltségű ügyekbe, főként azért, mert Írország számára kulcsfontosságú gazdasági helyzettel bír, hiszen számos nagyvállalata a szigetországban van bejegyezve.

A csúcson fő témaként a klímavédelem, a járványkezelés, a világkereskedelmi szervezet reformja és a Kínával kapcsolatos partnerségi viszony került elő. A hetek csoportja szóban elkötelezte magát a fosszilis üzemanyagokkal működő autók kivezetése és a szénhasználat beszüntetése mellett, ezekre azonban konkrét dátumot nem határoztak meg. A jelenlévők úgy döntöttek, hogy a fejlődő országok részére 2 milliárd dolláros (több, mint 300 milliárd forint) támogatást szánnak a szénről és a kőlajról környezetbarátabb energiatermelési módokra való átállás segítésére. Ez a kompenzáció nagy segítség lehet számukra, hiszen önerőből nem tudják megteremteni az átállaáshoz szükséges belső forrásokat. Kína – amely nem a G7 csoport tagja – helyzetével kapcsolatban a találkozón kritikus megjegyzések hangzottak el, azt azonban be kell látni, hogy az ázsiai szuperhatalom megkerülhetetlen, integrált szereplője a világgazdaságnak.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

PestiSracok facebook image

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Bloomberg/Hollie Adams

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.