Pesti Srácok

Beleálltak Vettelbe a német kommentelők

null

A német RTL lehozott egy cikket, miszerint Vettel támadja a magyar kormányt az anti-LMBTQ törvény miatt. Nem tette zsebre, amit a kommentszekcióban kapott. Arányában többen ellenzik a Facebookon ezt a lépését, mint támogatják. A rajongóknak és a Forma-1 szerelmeseinek az a legnagyobb bajuk, hogy semmi köze a magyar törvényeknek az autóversenyzéshez. Nagy ellenszenvet váltott ki az is, hogy Vettel június végén nyíltan bevallotta, hogy a Zöldekre fog szavazni, ami a kommentelők szerint kicsit ironikus, hisz minden versenyen több száz liter üzemanyagot égetnek el a pilóták.

Fehér Német gyűjtése

A motorsport kedvelői körében egyébként is mumusak a Zöldek, mivel a környezetvédelmi adó bevezetésével körülbelül duplájára emelnék a benzinárat a német kutakon, illetve az autópályákon 130 km/h sebességkorlátot vezetnének be, a mostani korlátlan tempó helyett. A bejegyzés alatt alig van 1-2 támogató hozzászólás, a többi mind az autóversenyzőt támadja. Itt azért megmutatkozik, hogy vannak még reálisan gondolkodó emberek Németországban, akiknek nem mosták át még teljesen az agyát.

PestiSracok facebook image

1. kép: Egy-két német beleavatkozik más ország ügyeibe. Körbe kéne a saját országukban nézniük, hogy mi megy itt. Van itt bőven tennivaló és nem a nagy Zamparo módjára kéne külföldön fontoskodni.

2. kép: Meg kéne neki mutatni a törvény eredeti fordítását, aztán befogná a száját. Új tevékenységet keres, mert már nincs mit csinálnia?

3. kép: Senkit sem fog érdekelni Magyarországon milyen hülyeséget mond Mr. Zöldpárti.

4. kép: A törvény nem a mozgalom ellen szól, hanem azok ellen akik a „különbözőség” által figyelmet akarnak maguknak.

5. kép: A vezetésre kéne koncentrálnia!

6. kép: Mi mást vársz egy Zöld szavazótól?

7. kép: Ha fogalma sincs a dolgokról inkább hallgatnia kellene. Inkább Németországban kéne szétnéznie.

8. Vettelnek a motorsport ellen kellene tüntetnie, ha komolyan gondolja a klímavédelmet, de ebből keresi a milliókat.

Vezető kép: MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.