Németország mostantól hivatalosan is baloldali

Németországban hagyománya van a koalíciós kormányzásnak: az elmúlt két ciklusban is, 2013-tól a CDU/CSU és az SPD irányították a kontinens vezető gazdasági hatalmát. Az erőviszonyok azonban átrendeződni látszanak. Az SPD támogatottsága 1998 óta, amikor a szavazatok 40,9 százalékát sikerült megszereznie, folyamatosan csökkent: 2017-re pont a 19 évvel azelőtti eredménye felére, 20,5 százalékra. Idén tavasszal és nyáron még 15–16 százalékon mérték a szociáldemokratákat, majd – az elmúlt hónapokban robbanásszerű növekedést produkálva – vasárnap az urnákhoz járulók 25,7 százaléka szavazott nekik bizalmat.

A CDU/CSU pártszövetség esetében elmondható, hogy 1998 és 2013 között folyamatosan bírták a szavazatok 34–39 százalékát, majd a 2013-as választásokon óriási győzelmet aratva 41,5 százalékot értek el. A magát mérsékelt jobboldalinak valló koalíció teljesítménye a 2017-es szövetségi voksolás során már csak a szavazatok 33 százalékának megszerzésére volt elegendő, vasárnap pedig tovább rontottak, történelmi mélypontot elérve: a támogatottságuk 24,1 százalékra „rúgott”.

A „diplomás kommunisták” is erősödtek

Európa legnépesebb országában – ahogy ez sajnos Nyugat-Európában számos helyen megfigyelhető – a baloldal egyre inkább átveszi a vezetést. Nemcsak az SPD tudta növelni a támogatóinak a számát, a (nomen est omen zöld politikát folytató) Zöldek a legutóbbi választásokhoz képest 6 százalékkal, 8,9-ről 14,8 százalékra erősödtek, míg a liberális Német Szabaddemokrata Párt (FDP) 10,7-ről 11,5 százalékra.

Bár sem a Zöldek, sem az FDP nem deklaráltan baloldaliak, ám ha megnézzük a programjaikat, az előterjesztéseiket, illetve, hogy mik mellett állnak ki, és a különböző, társadalmat megosztó kérdésekben hogyan szavaznak, egyértelművé válik, hogy ugyanúgy ott ülhetnének az SPD padsoraiban is. Nem véletlen, hiszen ahogyan a jelenkorról Orbán Viktor is leírta a 10. Szamizdatjában: ma már nem a „világ proletárjai, egyesüljetek”, hanem a „világ liberálisai, egyesüljetek” az új jelszó, a liberális pedig voltaképpen a diplomás kommunista. A zöldpártiak kívül zöld, belül vörös „görögdinnye-politikáját” pedig jól ismerjük.

A szélsőbal bezuhant

Az egyetlen baloldali párt, amelynek nem nőtt a támogatottsága, a Die Linke (magyarul: A Baloldal). Korántsem a baloldal elutasítottságáról van szó, hanem egész egyszerűen arról, hogy a Die Linke túlságosan radikális, szélsőbaloldali (mily meglepő ez az NDK-s kommunista utódpárttól...), a(z idősebb) németekben pedig még elevenen élnek az 1933–1989 között történtek, amikor először a nemzetiszocialisták, majd a kommunisták mutatták meg, milyen is egy szélsőséges egypártrendszer.

A radikális irányzatok merev elutasítását bizonyítja, hogy A Baloldal támogatottsága 9,2-ről 4,9 százalékra csökkent (a parlamenti küszöb 5 százalék), a markánsan jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig 12,6 százalékról 10,3 százalékra zsugorodott, megerősítve azonban a pozícióját Kelet-Németországban. Az AfD beskatulyázásával, illetve a sztereotípiák elfogadásával kapcsolatban érdemes óvatosnak lenni, ugyanis a német társadalom – a bennük 75 éve élő, mardosó bűntudat miatt – bárkire rányomja a szélsőjobbos/fasiszta/náci bélyeget (figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy ezek a kifejezések korántsem szinonimák), aki nem megy ki a Pride-re, vagy ellenzi a nemátalakítást.

Kevés az esély a nagykoalícióra

A kormányzáshoz, ahogy az általában lenni szokott, 50 százalékos többségre van szükség a parlamentben, amivel jelenleg egyik párt sem rendelkezik, így koalíciós kényszer áll fenn. A jelenlegi „nagykoalícióra” vajmi kevés az esély, így Németország kormányában szignifikáns személyi változásokra kell számítani.

Több lehetséges szövetségről beszélhetünk, azonban egyetlen olyan van csak, amelyikben a CDU/CSU szövetség adná a kancellárt (Armin Laschetet), ez a Jamaica-koalíció (a jamaicai zászló színei miatt), amelynek további tagjai lennének az FDP és a Zöldek. Hasonlóan ahhoz, ahogy Ausztriában a mérsékelt jobboldali Osztrák Néppárt is a Zöldekkel koalícióban kormányoz. Így a legesélyesebb kancellárjelölt a szocdem Olaf Scholz, aki nem számít gyors koalíciós tárgyalásokra, és a karácsonyt jelölte meg koalíciós céldátumként, amikor elmondta:

A Jamaicával szemben esélyes szövetség a közlekedési lámpaként emlegetett koalíció, amelynek tagjai az SPD (piros), az FDP (sárga) és a Zöldek (zöld).

Scholz Soros mellett

Hazánk ugyan számos (ál)jogállami bírálatot kapott a hatáskörükön erősen túlterjeszkedő Európai Uniótól és Németországtól is, a magyar–német gazdasági kapcsolatok kiválóak, Angela Merkel számos négyszemközti találkozón vett részt Orbán Viktorral, Scholz azonban sokkal élesebb – és alaptalanabb – kritikával illette Magyarországot, mint a kancellár asszony. Júniusban a gyermekvédelmi törvényünkkel kapcsolatban azt mondta:

Szerinte „az Európai Unió a liberális demokrácia értékeiből táplálkozó közösség”, amiben sajnos egyre inkább igaza van – a probléma csak az, hogy mi nem egy liberális, föderalista közösséghez csatlakoztunk, és nem egy ilyen csatlakozási szerződést írtunk alá. A szociáldemokrata politikus Soros mellett is letette a voksát, amikor kimondta:

Olaf Scholz kancellárral, amennyiben az is lesz, biztosan nem fogunk egyetérteni az uniós források és a jogállamisági jelentések egy lapon említésében, ő ugyanis 2018-ban így nyilatkozott:

Ezért bukott a CDU/CSU

És mi vezethetett a korábbi kormánykoalíciót vezető CDU/CSU történelmi bukásához? A körülmények összejátszása:

• a júliusi németországi áradások, amikor egy hónap alatt 6 százalékot csökkent a CDU/CSU támogatottsága;
• vágyakozás a változásra 16 év után;
• egy karakteres vezető (amilyen Merkel elvitathatatlanul volt) hiánya (Laschet áprilisi bejelentését követően a párt rögtön veszített 2 százalékot);
• a jobboldali, keresztény tanításra és a zsidó-keresztény kultúrára építő tradicionális kormányzás megtagadása.

Több, mint elkeserítő, hogy egy olyan országban, ahol a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetik a kormánykoalíciót, bevezethették a melegházasságot. Nos, Németországban ez megtörtént: 2017 júniusában a parlament alsó-, majd júliusban a felsőháza is megszavazta az erről szóló jogszabályt. Ez ideológiai kérdés, nem a melegek jogairól van szó, hiszen azokat senki sem szeretné csorbítani, úgy is lehet biztosítani őket, ahogy Magyarország teszi: a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményével, ami úgy ad jogokat a homoszexuálisoknak, hogy közben nem avatkozik bele a házasság régi múlttal rendelkező intézményébe (ugyanis a házasság nem jog, hanem intézmény!).

Na és a Willkommenskultur

A végére pedig az egyik legfontosabb: a Willkommenskultur, az illegális bevándorlók behívása, és a német polgárok kiszolgáltatása a migránsoknak. Ma körülbelül 5,5 millió muszlim él Németországban, ami a lakosság 6,5 százaléka, ugyanakkor a Németországban elkövetett, súlyos sérülést okozó bűncselekmények 13,3 százaléka bevándorlókhoz köthető. A tavaly bejelentett 2672 németországi emberölés 41 százalékát követték el „külföldiek”, közülük 16 százalék volt bevándorló. A szexuális erőszak kategóriába tartozó bűncselekmények elkövetőinek 37 százaléka volt külföldi, akiknek a 14 százalékuk migráns hátterű. Ez már talán a bűntudatban gazdag, szélsőségesen elfogadó német nép számára is sok.

Fotók: MTI