A BLM-mozgalom elüldözte Bostonból a Pride-ot, mert az túl fehér és túl elit
A múlt és a közelmúlt totális felszámolásáért küzdő hiperhaladó mozgalmak a "nagy francia forradalomhoz" és a bolsevik pártokon belüli frakcióharcokhoz hasonlító belharcokat produkálnak. A nálunk még vállvetve küzdő LMBTQ+, feminista és antirasszista (tulajdonképpen fehérellenes rasszista) csoportok Amerikában már lelkesen "ölik" egymást az "élcsapat" pozíció megszerzésért, megtartásáért. A BLM-mozgalom tört az élre az elmúlt két évben, mert a "nem vagytok feketék" kártya mindent vinni látszik. Úgy tűnik a szexuális orientációnál erősebb a rassz. Érdeklődéssel figyeljük a fejleményeket.
Hogyan történhetett, hogy az LMBTQ-mozgalom zászlóshajója, a Pride-mozgalom kénytelen volt beszüntetni tevékenységét egy keleti parti amerikai nagyvárosban? A válasz nem valamiféle ultrakonzervatív önkormányzat aknamunkája, hanem a Black Lives Matter mozgalom felemelkedése, amely újabb, még erősebb áldozati hivatkozásaival egyszerűen kiszorította a melegmozgalom főáramát. A vita gyökere ideológiailag az a tény volt, hogy 2015-ben az amerikai alkotmánybíróság megszavazta a melegházasság szövetségi szintű legalizációját. Ezt a social justice-mozgalom nagy ünnepléssel fogadta, azonban az akkoriban induló faji egyenlőségért küzdő BLM ellenségesen reagált, hiszen így a melegmozgalom elérte egyik legfontosabb célját, ezzel pedig jogfosztott csoportból privilegizált réteggé vált értelmezésük szerint. A BLM-mozgalom aktivistái fehér felsőbbrendűségtől tartottak és rasszizmust emlegettek - írja a Quillette cikkét szemléző danubeinstitute.blog.hu.
A cikk szerzője megjegyzi, hogy Bostonban a Pride legfontosabb bázisát a fehér, felső középosztálybeli melegek adták, így a helyi BLM, illetve a mögéjük összegyűlt „QTBIPOC” koalíció (queer, transz, fekete, őslakos, színes bőrű) aktivista koalíciója melegek győzelmét a fehér felsőbbrendűség újabb bizonyítékaként látta, és követelte, hogy sikerüket és elismertségüket használják az új, szerintük hátrányokat szenvedő csoportokat képviselő mozgalom tagjainak az előtérbe tolására és támogatására. Ezzel egy időben azonban elkezdték mindazt támadni, ami korábban a Pride helyi bázisát és erejét jelentette.
Rasszizmust emlegettek
Kritizálták, hogy a Pride a gazdag belvárosban van megtartva, nem pedig a külvárosi területeken – szerintük ez a rasszizmus jele. Csak nem félnek a melegek a külvárosi fekete lakosságtól? Miért lennének a feketék inkább homofóbok, mint a belvárosi fehérek? Az fel sem merült, hogy a belvárosi, reprezentatív terek elfoglalása a felvonulások során a Pride erejét demonstrálta az 1970-es évek óta, nem is beszélve az egyszerű megközelíthetőségről. Természetesen – 2020 nyarától fogva egyre radikálisabban – szóba került a helyi önkormányzattal és rendőrséggel fenntartott kapcsolatok kérdése is. A helyi Pride sikerének fontos része volt, hogy a várost irányítókkal és a szakmai szervezetekkel jó kapcsolatokat épített ki. A BLM koalíciója ezt is kikezdte, mondván a rendőrségnek nincs helye a társadalmi igazságosságért küzdő mozgalomban, hiszen a feketék elnyomásának eszköze. A mozgalom Bostonból kiindulva más keleti parti nagyvárosokban is elterjedt az elmúlt években.
A BLM mellett álló csoportok a rendezvények bojkottját hirdették meg, a szervezőbizottság teljes lemondását követelve. Június 9-én aztán végül lemondott a Pride szervezőbizottságának elnöke, a felvonulásokat pedig határozatlan időre elhalasztották.
Átformálnák a nyugati társadalmakat
A Quillette ezt a folyamatot részben azzal magyarázza, hogy küzdelmének természetes módon vége kellett, hogy szakadjon a melegjogok gyakorlatilag teljeskörű elérésével. Azonban figyelmeztető jel, hogy egyes csoportok az egyes elért céljaikat a „fokozatosság” jegyében csak mérföldköveknek tekintik az amerikai és tágabb értelemben véve a teljes nyugati társadalom totális átformálásában. A social justice mozgalmak kifulladása, széttöredezése a mérsékelt és radikális csoportok küzdelmét mutatja, amely hosszú távon remélhetőleg a radikális csoportok vereségét és így a politikai közbeszéd normalizálódását hozza a nyugati világban. Amennyiben a radikálisok nyernek, esetükben a konfrontáció erősebb lesz, de mögöttük már kisebb társadalmi támogatottság áll majd, ezzel csökkentve erejüket.
Forrás: Quillette/danubeinstitute.blog.hu ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
