Pesti Srácok

Kényszerleszállás után szöktek ki a migránsok a repülőből Spanyolországban

Kényszerleszállás után szöktek ki a migránsok a repülőből Spanyolországban
Pireusz, 2020. május 4. Illegális bevándorló társaival buszra vár, miután Leszbosz szigetéről Pireusz kikötőjébe érkeztek 2020. május 4-én. A görög hatóságok 400 migránst, főként családokat költöztetnek át a görög szárazföldre a leszboszi Moriában lévő túlzsúfolt befogadótáborból. MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz

Spanyolországban is meglehetősen éles a migrációs helyzet, ennek kezeléséről tartottak konferenciát azon a szigeten, amely a turizmusáról híres, viszont ma már egyre inkább az illegális migránsok célpontja. Ez a Kanári-szigetek. Idén novemberig mintegy 34 ezer illegális határátlépés történt, már ez is kiugrónak mondható. Ennek fényében is érdekes, hogy a magyar határra ez idő alatt mintegy 100 ezer migráns érkezett – hangzott el a Kossuth Rádió Európai Idő című műsorában.

Farkas Vajk, az Alapjogokért Központ vezető elemzője elmondta: A Spanyolországba érkezett harmincnégyezer illegális migránsból 16 827 érkezett csak a Kanári-szigetekre, ezzel bejutott az Európai Unióba. Elmondható, hogy több illegális migráns érkezett, mint némelyik sziget teljes lakossága. Mallorcán egy eddig példátlan eset is történt: egy Marokkóból Isztambulba tartó repülőnek kényszerleszállást kellett végrehajtania, mert egy utason a cukorbetegségből adódó kóma tünetei jelentkeztek. A gép leszállása és kinyitása után 24 marokkói migráns rögtön megszökött, ebből csak a felét sikerült elfogni. Ez egy teljesen új fajtája az illegális határátlépésnek és lehet, hogy a jövőben is találkozni fogunk ilyenekkel.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

PestiSracok facebook image

Forrás: híradó.hu ; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Kósztasz Cironisz

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.