Pesti Srácok

EU-csúcs – Kevés a megállapodás, annál több a nyitott kérdés

null

Az Európai Unió állam- és kormányfői, vagyis az Európai Tanács évzáró csúcstalálkozót tartott csütörtökön – erről kérdezték Baraczka Esztert, a közmédia brüsszeli tudósítóját a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában. Egy-egy tárgyalás után mindig következtetések címszó alatt jön ki az elfogadott eredményekről szóló dokumentum és ebben szerepel a járványügy, a válságkezelés és a reziliencia, azaz az EU valamilyen formájú ellenálló-képessége; szerepel benne a biztonság és a védelem, a migráció külső vonatkozásai, valamint a külkapcsolatok.

– számolt be a találkozóról Baraczka Eszter. Két olyan vitás kérdés vetődött fel, ahol az álláspontok nagyon távol állnak egymástól: az egyik az ETS-rendszer, azaz a kibocsátás-kereskedelemi rendszer. Az Európai Bizottság azt gondolja, hogy ez a klímacélokhoz hozzá tud járulni, ez pedig nagyon éles vitákat vált ki. A másik nagy kérdés, hogy mi számítson tiszta energiának, és óriási viták folynak arról, hogy az atomenergia ennek számít-e. A magyar álláspontot a környező országok, továbbá Franciaország, Spanyolország, Portugália és Finnország is támogatja, miszerint az atomenergia számítson tiszta energiának. Németország viszont például a földgáz elismertetését szeretné, hiszen az Északi Áramlat–2 gázvezeték éppen engedélyeztetés alatt áll. Ennek a külön fejezete az oroszokhoz való viszony, ugyanis nagyon feszült a helyzet az orosz–ukrán határon.

PestiSracok facebook image

– magyarázta a közmédia brüsszeli tudósítója. A határvédelem finanszírozásáról egy eléggé kilúgozott dokumentumot fogadtak el, hiszen a bizottság mindenfajta fizikai határzártól elzárkózik és ellenzi azok finanszírozását, de Charles Michel, a tanács elnöke kimondta, hogy a kerítések finanszírozása nem ellentétes az uniós joggal.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/AP/AFP/John Thys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.