Pesti Srácok

Varsó mindent meg fog vétózni, ha Lengyelország nem kap uniós pénzt

Varsó mindent meg fog vétózni, ha Lengyelország nem kap uniós pénzt

Kemény döntésre szánták magukat a lengyelek. Az Index értesülései szerint Varsó bejelentette, hogy nem száll be az uniós költségvetésbe, és megvétózza a közös döntéseket, míg nem fizetik ki a neki járó pénzeket és Brüsszel folytatja a jogállamisági hercehurcát.

Lengyelország fel fogja függeszteni befizetéseit az Európai Unió központi költségvetésébe, és megvétózza a közös európai politika jelentős döntéseit, ha Brüsszel visszatartja a Varsónak járó pénzeket, és folytatja a jogállamisági harcot – írja az Index Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter a Financial Timesnak adott interjúja alapján. A politikus szerint az Európa Tanács törvénytelenül jár el, ha használja azokat az új lehetőségeket, amelyekkel egyébként élhet, hogy visszatartsa a lengyeleknek járó támogatásokat a jogállamisági aggályok miatt. A bizottság korábban már elhalasztotta a helyreállítási alapból Varsónak kifizetendő 36 milliárd euró folyósítását, de az Európai Parlament ahhoz ragaszkodik, hogy indítsák meg a jogállamisági eljárást, ami még több szankcióra ad lehetőséget.

A Varsó és Brüsszel közötti ellentétek a lengyel igazságügyi rendszer átalakítása miatt váltak kimondottan feszültté. Ezek a változtatások a bizottság álláspontja szerint veszélyeztetik a bírói függetlenséget.

PestiSracok facebook image

– mondta el Zbigneb Ziobro. A politikus szerint az Európai Bizottság teljesíthetetlen követeléseket fogalmaz meg, valódi célja ugyanis nem a jogállamiság fenntartása, hanem a lengyel kormány megbuktatása. Azt az üzenetet küldi a lengyeleknek, hogy ha ezt a kormányt támogatják, akkor nem fognak pénzt kapni. Ez egy politikai diktátum, amit zsarolással akarnak kikényszeríteni, és kísérlet arra, hogy aláássák több millió lengyel választópolgár demokratikus döntését. A kemény kijelentések azelőtt hangzottak el, hogy december 13 és 16 között az Európai Parlament plenáris ülést tart, ahol többek között a lengyel ügy is szóba kerül majd.

Forrás: Index; Fotó: PS

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.