Pesti Srácok

Nógrádi György: Washington szerint Európa feladata az amerikai érdekek kiszolgálása

null

Németország kevéssé igazodhat az uniós elnökségét betöltő Franciaország célkitűzéséhez az európai szuverenitás és a brüsszeli remények szerint elképzelt európai szuperállam megteremtését illetően – mondta Nógrádi György politikai elemző a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

A Kossuth Rádió Európai idő című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt arról kérdezték, mi határozhatja meg az új, hárompárti német kormány viszonyulását az európai szuverenitás, illetve az európai szuperállam létrehozásához kapcsolódó vitákhoz. A szakértő kifejtette: az új német vezetés az új zöldpárti külügyminiszter, Annalena Baerbock lengyelországi és amerikai útja alapján is kénytelen volt tudomásul venni, hogy komoly ellenérzések vetődtek fel a német állásponttal kapcsolatban.

– fogalmazott a szakértő. Nógrádi szerint Németországnak tudomásul kell vennie: miután eddig a francia–német tandem működése határozta meg Európa sorsát, az államfőválasztás előtt álló Franciaország – részint, hogy ellensúlyozza Németországot – Olaszország bevonását is tervezi ambíciói eléréséhez.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Nógrádi. A szakértő úgy vélte, Németország kevéssé igazodhat a francia uniós elnökség célkitűzéséhez a hadügyi-védelmi kérdéseket is magában foglaló európai szuverenitás megteremtését illetően.

– mutatott rá Nógrádi György.

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/Czimbal Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.