Pesti Srácok

Rakétákat lőttek ki amerikai célpontokra Irakban és Szíriában

Rakétákat lőttek ki amerikai célpontokra Irakban és Szíriában

Rakétatámadások értek szerdán amerikai csapatok által használt támaszpontokat Irakban és Szíriában. Az amerikai és az iraki hadsereg közlése szerint a nyugat-iraki Anbár kormányzóságban és Bagdadban található bázisokat rakéta-sorozatvetőkből lőtték, Szíriában pedig nyolc rakéta talált el egy amerikai csapatok által használt bázist. A három támadásnak eddigi jelentések szerint nem voltak áldozatai.

Egy iraki tisztségviselő szerint az Anbár kormányzóságban található támaszpontot öt rakéta találta el szerda este, három pedig elvétette a célt. A névtelenséget kérő illetékes hozzátette, hogy a dzsihadisták ellen harcoló nemzetközi koalíció csapatai óvóhelyre húzódtak a támadáskor. Öt rakéta a Bagdadtól nyugatra található Ain-el-Aszad légitámaszpont térségében csapódott be. Ugyanezt a támaszpontot kedden kamikaze drónokkal vették célba, amelyeket az iraki légvédelemnek sikerült megsemmisítenie. Egyelőre senki sem jelentkezett a támadások elkövetőjeként, de a korábbi hasonló eseteket is az Irán támogatását élvező milíciáknak tulajdonították.

Szerdán Kelet-Szíriában rakétatámadás érte az Egyesült Államok támogatását élvező Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milícia bázisát, amelyen a Washington vezette terrorellenes koalíció egyik kisebb tanácsadói kontingense is szolgál. Jelentések szerint mindössze kisebb károk keletkeztek. A rakétákat az iráni támogatást élvező fegyveres csoportok egyik erősségének számító el-Majádínból indították. A koalíciós erők tüzérségi csapással válaszoltak.

A térségben tartózkodó koalíciós erők később két drónt semmisítettek meg, mielőtt azok újra lecsaphattak volna. Erről az Iszlám Állam elleni műveletet végrehajtó Inherent Resolve hadművelet hivatalos Twitter-fiókján tettek bejelentést.

PestiSracok facebook image

A hadműveletekkel kapcsolatos információkkal foglalkozó weboldalon arról is beszámoltak, hogy a koalíciós erők azonnal reagáltak a támadásra: hat tüzérségi csapást mértek támadás kiindulópontja felé, közvetlenül a szíriai Majadin mellett. Az Inherent Resolve tájékoztatása szerint az iraki és szíriai támadókat Irán bízta az akció végrehajtásával. John W. Brennan vezérőrnagy, a hadművelet parancsnoka reagált az incidensre a koalíciós erők nevében.

– nyilatkozta Brennan.

Az incidensek hétfőn kezdődtek, Kászim Szulejmáni halálának második évfordulóján. Az Egyesült Államok 2020. január 3-án dróntámadással likvidálta Szulejmánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz elitegységének vezetőjét Bagdadban. A támadásban az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, iraki síita milícia egyik vezetője, Abu Mahdi al-Muhandisz is meghalt. Irán már akkor megfogadta, hogy bosszút fog állni. Teherán a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős alakulatán, illetve az iszlám köztársasághoz fűződő milíciákon keresztül bír jelentős befolyással az iraki és a szíriai viszonyokra.

Forrás: MTI, Inherent Resolve, Twitter; Fotó: MTI/AP/Sepahnews (illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.