Pesti Srácok

Az ember, aki ott se volt – Biden azt se tudja, hogy Ukrajnából vagy Afganisztánból vonult-e ki az USA, de szerinte a katasztrófa nem az ő hibája

Az ember, aki ott se volt – Biden azt se tudja, hogy Ukrajnából vagy Afganisztánból vonult-e ki az USA, de szerinte a katasztrófa nem az ő hibája

Biden és az amerikai baloldal ismét bizonyította a szakértelmét – egyúttal pedig világossá vált az is, hogy a demokrata párti elnök afganisztáni teljesítményének (is) köszönhetjük a déli határon ismét fokozódó migrációs nyomást. Az NBC Nightly News című csütörtöki műsorában az amerikai elnök adott interjút, ahol cáfolni próbálta a hadsereg azon jelentését, amely szerint a kormányzat nem volt eléggé felkészült az Afganisztánból való kivonulásra – ugyanakkor azt is megjegyezte: arról sem kapott konkrét tájékoztatást, hogy az illetékes szervek megfelelően felkészültek volna a kivonulásra, ahogy arról sem, hogy ideje megkezdeni az evakuációt az országból.

Lester Holt műsorvezető az interjú során felhívta a figyelmet a hadsereg egy nyomozati jelentésére, amely az afganisztáni kivonulás előkészületei kapcsán készült. A jelentés összeállítói számos katonai tisztviselővel és tiszttel készítettek interjút, akik azt mondták, hogy a Biden-adminisztráció figyelmen kívül hagyta a hadsereg esetleges katasztrófáról szóló figyelmeztetéseit, egy másik személy pedig arról számolt be, hogy megpróbálták felkészíteni a nagykövetségen tartózkodó embereket az evakuálásra, ők azonban a helyzet – a tálib fenyegetés – teljes tagadásában voltak, őket a kormányzat láthatóan nem készítette fel az országból való evakuációra. Így pedig ők sem lehettek képesek a civil lakosság és az amerikaiakkal együttműködő helyiek biztonságba helyezésének előkészítő munkálatait elvégezni.

Biden tagadta a műsorban ezen állításokat, kifejtve: neki nem ezt mondták a tanácsadói, hozzá ilyen jelentés nem jutott el. Ugyanakkor arról sem nyilatkozott, hogy stábjától kapott volna megerősítést annak kapcsán, hogy az illetékes szervek felkészültek volna egy nagyszabású evakuációs akcióra.

Biden láthatóan zavarba jött a műsorban és hirtelen azt sem tudta, hogy pontosan melyik országgal kapcsolatban kérdezik. Miután ugyanis elmondta, hogy ha nem vonul ki az Egyesült Államok az országból, akkor sokkal több katonát kellett volna odavezényelni, megjegyezte, hogy ez felesleges lépés lenne,

PestiSracok facebook image

Hogy ez egy kis elszólás volt az ukrán helyzettel kapcsolatban, vagy csak nem sikerült eltalálni, hogy pontosan miről is beszélt addigra percek óta az amerikai elnök, kérdés marad. Azonban kijelentéseiből világossá válik, hogy az amerikai haderő és civil igazgatás, de főleg a Biden-adminisztráció nem volt felkészülve az afganisztáni kivonulásra. Mi több, szavai alapján Biden nem is tudott sokat a folyamatról. Az eredmény pedig: Európára ismét migrációs nyomás nehezedik, ami – látva az amerikai külpolitika állapotát – egyre csak súlyosbodni látszik a jövőben.

Forrás: Breitbart/NBC NEWS; Fotó: AP

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.