Pesti Srácok

Már a fiatal németek többsége is szívesebben élne a múltban

null

Hihetetlen eredménnyel járt egy hamburgi alapítvány felmérése, amelyben a jövőre vonatkozó várakozásaikkal és a vágyaikkal kapcsolatban kérdezték az embereket. A kutatás szerint például a harmincnégy év alattiak ötvenhat százaléka szívesebben élne a múltban, mint a jövőben, és mindössze negyvennégy százalékuk hisz abban, hogy jobb lesz neki a későbbiekben. Szociológusok és történészek szerint ennyire pesszimista hangulatot még soha sem mutattak ki a statisztikák a második világháború befejezése óta. Persze ez nem meglepő, hiszen évek óta folyamatosak a hisztériakampányok és egyre több a valóságos válság is, ami eléri már az átlag németeket is.

Szegő Miklós írása

A huszonnégy és ötvennégy év közöttiek körében ötvennégyről hatvanhat százalékra nőtt azok aránya, akik inkább a múltban szeretnének élni, az ötvenöt év felettiek esetében ez már hetven százalék. A múlt utáni vágyakozás okaként a megkérdezettek negyvenkét százaléka minden korcsoportban úgy nyilatkozott, hogy a múltban nagyobb volt a társadalmi szolidaritás.

  • A válaszadók harmincöt százaléka azt mondta, „mert korábban jobb volt”.
  • „Több volt a biztonság és a stabilitás” – harmincnégy százaléknak ez volt a véleménye. Hasonló okokat fogalmaztak meg a többiek is:
  • „az emberek boldogabbak voltak” – huszonkilenc százalék,
  • „kevesebb háború és válság volt” – huszonhárom százalék,
  • „jobbak voltak a környezeti feltételek” – huszonkét százalék
  • „félek a jövőtől” – húsz százalék.

PestiSracok facebook image

Ulrich Reinhardt, az alapítvány tudományos igazgatója is megdöbbent az eredményeken, mivel azt feltételezte, hogy a fiatalok sokkal optimistábbak, hiszen előttük áll az élet.

– mondta. A Wochenblick hozzátette: a gyerekekre jóformán az óvodáskortól kezdve hatnak az egymás után következő apokaliptikus forgatókönyvek a világjárványtól a klímakatasztrófáig bezárólag, úgyhogy senki se csodálkozzon a mindenütt jelenlévő pesszimizmuson és nosztalgián. Hisztérikus stílus uralja a német közszolgálati média ifjúsági csatornáit és a Fridays for Future kampányait. A folytonos agymosásnak az a következménye, hogy a fiatalok elhiszik: maga az ember veszélyezteti a bolygó létét és ez szorongást vált ki belőlük. A gyakran az éghajlati őrülettel járó „woke” ideológia a groteszk torzításaival és leegyszerűsítéseivel Németországot és az egész nyugati világot rasszista, kizsákmányoló pokolként ábrázolja, amelynek története egyetlen bűn, és ezeket a bűnöket leginkább önmegsemmisítéssel lehetne „jóvá tenni”. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a Fridays for Future – nemzetközi ifjúsági klímavédelmi mozgalom – aktivistája azt mondja:

A lap szerint manapság egy teljes, „bértudósokból” álló globális kartell terjeszti ezeket a narratívákat vírusokról, háborúkról, aszályokról, élelmiszerhiányról, polgári zavargásokról, és támasztja alá azokat állítólagos objektív adatokkal, de ez nem más, mint a globális elitek propagandamunkája, akik a félelemkeltés révén akarják irányítani az emberiséget. Nem meglepő, hogy az agymosás eredményeként a fiatalok olyan radikális mozgalmak hatása alá kerülnek, mint az Extinction Rebellionfelkelés a kihalás ellen –, és „utolsó generációnak” tekintik magukat.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.