Pesti Srácok

Az energiaválság kellős közepén se működik a németek agya és leállítják az atomerőműveiket

null

Az, hogy a háború és az amiatt meghozott megszorítások miatt egy energiaválság fenyeget kontinensünkön, mit sem zavarja Németország új, balzöld kormányát és tartják magukat ahhoz, hogy lekapcsolják az atomerőműveiket, a következményekkel mit sem törődve.

Energiabiztonsági szakértők csoportja élesen kritizálta Olaf Scholz német kancellárt, amiért az ragaszkodik eredeti tervéhez, miszerint leállítják a német atomerőműveket az év végéig. Mindezt annak tükrében, hogy a napokban jelentették be, újraindítják a szénerőműveiket – amelyek amúgy mindennél IS szennyezőbbek –, hogy így garantálják az ország energiaigényeit és ne legyenek kimaradások. Mint ismert, Oroszország drasztikusan csökkentette a Németországba irányuló földgáz mennyiségét, válaszul a szankciókra.

– jelentette ki a német atomenergiai szövetség szóvivője. A Der Spiegel szakértőkre hivatkozva közben arról írt, hogy még nem késő a német atomerőművek élettartamát meghosszabbítani, ami teljesen szembemegy Berlin iránymutatásával, amely szerint le kell állni az atomenergiával és át kell térni a zöld energiahordozók felhasználására. Németországban 17 atomerőműből már csak három működik jelenleg.

PestiSracok facebook image

– közölte a szóvivő. A szakértők szavait azonban Olaf Scholz kancellár nem hallotta meg; ő továbbra is azon az állásponton van, hogy a leállítási folyamatot folytatni kell, mivel Németország az Oroszországgal való rossz viszony miatt amúgy sem tudna a fenntartáshoz szükséges uránrudakat beszerezni.

Olaf Scholz német kancellár

– mondta a kancellár, aki teljes szívvel támogatja az atomenergia fokozatos kivonását, azonban a rendkívüli helyzetre való tekintettel engedné, hogy az erőművek élettartamát pár évvel meghosszabbítsák, bár szerinte jelenleg ez nem opció.

Markus Söder, a jobbközép CSU vezetője "teljes hülyeségnek" titulálta Scholz szavait. Véleménye szerint így is gázhiány van, nem érti, hogy a kancellár miért nem tesz meg mindent az energiabiztonság érdekében. Söder nonszensznek minősítette azt is, miszerint az uránrudak hiánya miatt ne lehetne meghosszabbítani az atomerőművek működését.

– fogalmazott a jobboldali politikus.

Forrás: Spiegel; Kiemelt kép: MTI/EPA/Olivier Hoslet