Pesti Srácok

És akkor az ifjabb Soros közölte: ők bizony soha nem fogják elhagyni Ukrajnát, hiszen 30 éve ott vannak

És akkor az ifjabb Soros közölte: ők bizony soha nem fogják elhagyni Ukrajnát, hiszen 30 éve ott vannak

Beszédes fotót tett közzé a Twitteren Alexander Soros, vagyis a Soros-birodalom örököse. A hálózatot nyilván működtetni kell tovább, így nem meglepő, hogy a tőzsdespekuláns mellett az utóbbi években már fia is feltűnt egy-egy fontos rendezvényen, tárgyaláson. Most is éppen együtt gondolkodnak azon, milyen módon tudnak Ukrajnában maradni az általuk irányított szervezettel. (Persze még véletlenül sem üzleti érdekből, hanem mert annyira filantrópok...)

Alexander Soros legújabb Twitter-üzenetében édesapjával és az Open Society ukrajnai igazgatójával közös fotót tett közzé. A képhez azt írta: jó volt látni újra Olekszandr Szuskót, a Soros-hálózat zászlóshajójának ukrajnai vezetőjét, akivel a járvány és "Putyin háborúja" miatt nem tudtak eddig találkozni. Hozzátette:

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy az ukránok nyilván nagyon örülnek Soroséknak...

PestiSracok facebook image
Kijev, 2014. Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Más kérdés, hogy vajon tisztában vannak-e azzal, hogy nekik köszönhető a kijevi Majdan téren kirobbant polgárháború, amelyben rengetegen életüket veszítették, és amely után egy olyan – főként amerikai irányítással mozgatott – kormány jött létre, amelynek tagjai közül volt, aki aznap tette le az állampolgári esküt, amikor parlamenti képviselő lett...?

Három hónapi véres, erőszakos zavargások eredményeként, 2014. február 22-én fasiszta puccs történt Ukrajnában, és egy törvénytelen, haza- és nemzetáruló junta ragadta kezébe a hatalmat. Az Egyesült Államok 5 milliárd dollárral támogatta a puccsot – és még ki tudja, valójában mennyivel. Elhallgatták, hogy Soros György szintén vastagon benne volt – nem csupán pénzzel, de az általa irányított NGO-kal – a törvényes ukrán államfő megbuktatásában. Ahogy tette azt később Macedóniában, és próbálta Magyarországon is... A "békés tüntetők" kezétől a készenléti rendőrség és a karhatalom 107 harcosa lelte halálát a három hónap alatt. Hazudtak a Krescsatyikon, Kijev főutcáján 2014. február 20-án végrehajtott véres provokációról (Nyugaton már többé-kevésbé elismerték, a magyar sajtó azonban még nem, hogy a háztetőkről, ablakokból a nyugati titkosszolgálatok zsoldosai lőttek, száz halálos áldozatot szedve békés járókelők, a rendfenntartó erők, illetve "a békés tüntetők" soraiból). A provokáció elérte célját: a fővárosban támadt gyilkos pogromhangulat miatt a törvényes államfő menekülni volt kénytelen – előbb a városból, majd az országból is.

A véres kormánypuccsról S. György a New York Times hasábjain 2015-ben úgy fogalmazott:

A cikkben arról is ír, hogy Putyint meg kell buktatni, amihez az EU támogatása szükséges:

Ha esetleg némi hasonlóságot vélnek felfedezni az akkor leírtak és a 2022-es Davosban elmondott beszéd között, az nem a véletlen műve. Igen, George Soros már évekkel ezelőtt Putyin megbuktatása mellett Ukrajna eladósításást tűzte ki célul. Már 2015-ben azt vizionálta:

Davosban pedig arról beszélt:

Hozzátette:

És mielőtt haladó liberális polgártársaink hangosan felkiáltanának, hogy mindez csak fikció, legyenek kedvesek ellátogatni Soros György blogjára, hogy mindezt saját maguk is elolvashassák.

Zárásként pedig igazi csemegét kínálunk olvasóinknak: íme, néhány fotó, amelyeken jól látható, hogy Alexander Soros – papájához hasonlóan – mennyire független a politikától.

Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.