Pesti Srácok

Ukránok ezreit képzi ki a brit hadsereg 

Ukránok ezreit képzi ki a brit hadsereg 

Boris Johnson távozik, de láthatóan átvitte a tervét, hogy Nagy-Britanniában képezzenek ki ukrán újoncokat. Az első civilek már szombaton megérkeztek a szigetországba, hogy részt vegyenek a háromhetes alapkiképzésen.

Georg Spöttle

A program során a Downing Street megfogalmazása szerint “a brit hadsereg harcban is bizonyított szakértelmének” felhasználásával nyújtanak kiképzést és gyakorlati ismereteket az ukrán fegyveres erőknek. Igazából a britek katonai partnersége annyira nem új, mivel 2015 óta tart az „operation Orbital” művelet, amelynek keretében eddig több, mint 22.000 ukrán katona kapott képzést. A szombaton kezdődött új program keretében az ukrán katonák háromhetes kiképzési kurzusokon vesznek részt. A brit védelmi minisztérium tájékoztatása nem tér ki a pontos helyszínekre, a tárca csak annyit közölt, hogy a képzési programok az Egyesült Királyság északnyugati, délnyugati és délkeleti térségeiben zajlanak 1050 brit katona bevonásával. London szerint a kiképzésen csak olyan személyek vehetnek részt, akik civilek és még soha nem szolgáltak fegyveres erőknél.

Gyorstalpaló kiképzés után irány a harctér?

PestiSracok facebook image

A háromhetes tréning célja, hogy megtanuljanak lőni, biztonsággal kezelni a fegyvereket és harcászati körülmények között mozogni pl., lövészláncot alkotni, úgy, hogy előttük mozgó bajtársaikat ne veszélyeztessék. A tájékoztatás szerint a brit védelmi minisztérium gyorsított eljárással az AK gépkarabély (Kalasnyikov) különböző változatait szerezte be a kiképzéshez annak érdekében, hogy az ukrán katonák olyan fegyverekkel gyakorolhassanak, amilyeneket a tűzvonalban is használnak majd. A tárca szerint a brit fegyveres erők Welsh Guards nevű alakulata 17 nap alatt több mint 2400 ilyen fegyvert tesztelt, biztosítandó, hogy e fegyverek az ukrán katonák rendelkezésére álljanak a kiképzési program elkezdéséhez. A taktikai alapismeretek mellett megtanulják a fronton nyújtandó elsősegély alapjait, például lőtt sebek vagy égési sérülések ellátását. Ez lényeges, mivel ukrán források szerint napi 500 katona szenved valamilyen sérülést a harci övezetekben. A brit védelmi minisztérium szerint teljes mértékben London biztosítja a kiképzésben részes ukrán katonák egyéb felszerelését is, köztük hideg és meleg időben használatos katonai öltözeteket, személyi védőfelszereléseket, hálózsákokat és lövészárkok kiépítéséhez szükséges eszközöket.

Nagy-Britannia régóta Ukrajna egyik legnagyobb nyugati fegyverszállítója; az orosz hadművelet február végi kezdete óta Ukrajnának nyújtott brit katonai segély értéke eléri a 2,3 milliárd fontot (1100 milliárd forint).

Kérdéses azonban, hogy a háromhetes gyorstalpaló mennyire elég a fronton történő helytálláshoz.A német Bundeswehrnél és az amerikai hadseregnél is nyolchetes az alapkiképzés, ami, ezt személyes tapasztalatból tudom, tényleg csak a legfontosabb alapokat oktatja. Erre építik rá a speciális képzéseket, amikor a katonákat átirányítják a különböző alakulatokhoz. A harctéri lő kiképzés (combat training) egy hete alatt napi 1000 lövést kellett leadni három különböző lőfegyverből, a precíziós lövész (mesterlövész) képzés hat hónapot vesz igénybe. Egy nem alaposan kiképzett harcos komoly veszélybe kerülhet egy ütközet során, amikor ellenséges tűzben, komoly stresszhelyzetben kell reagálnia az adott szituációra. Félő, hogy az elhúzódó háborúban Ukrajna fiataljainak nagyrésze elesik a fronton. London, Berlin és Washington csak a fegyverekről beszélnek, egy szóval sem érintik a béketárgyalásokat vagy legalább is egy tűzszünetet. A beözönlő hadianyag pedig „hamis önbizalmat” ad Zelenszkijnek, mivel azt hiszi, hogy nyugati segítséggel megnyerheti a háborút.Moszkva időre játszik. Tudja, hogy több országnak hamarosan elfogynak a fegyverkészletei, amelyeket nélkülözni tud és lassacskán kihátrálnak az ukrán elnök mögül.

Energiaválság, tüntetések Európában

Az energia és a gazdasági válság miatt elszegényedő németek, hollandok nem sokáig tűrik még, hogy kormányaik milliárdokat öljenek egy tőlük messze zajló háborúba, amikor nem lesz fűtés a lakásukban és az élelmiszerárak az egekbe szöknek. A német távhőszolgáltató művek már most figyelmeztették a háromszobás és annál nagyobb lakások bérlőit, hogy a fűtésszezon számukra 5000 euró körüli összegbe fog kerülni, ez durván négymillió forint. Egy többgyermekes családot ez brutálisan érint, főleg ha csak az egyik szülő dolgozik. Már Frans Timmermans is azt vizionálta, hogy tüntetések lehetnek télen Nyugat-Európa nagyvárosaiban az elszegényedés és az energiahiány miatt.

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.