Georg Spöttle: a balkon már Nyugat-Berlinben volt (első rész)
1961. augusztus 13-14, Berlin lakossága sokkban volt és a világsajtó másról sem írt, minthogy a kommunista Német Demokratikus Köztársaság (NDK) hermetikusan körül zárta Nyugat-Berlint. Katonák és munkásőrök rohamtempóban húzták ki a szögesdrótot, miközben emberek tízezrei próbáltak meg átjutni nyugatra. Sok ház pont a határon feküdt, a bejárat Kelet-Berlinben volt, viszont a balkon már átlógott Nyugat-Berlinbe.
Többen komoly sérüléseket reszkírozva ugrottak a szabadságba, a nyugati tűzoltók ponyvákkal és matracokkal tompították az esést. Ám nemsokára jött a tűzparancs...
Senkinek sem áll szándékában egy falat építeni...
– mondta Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke nemsokkal az akció előtt. Igaz mindenki tudta, hogy a kommunisták hazudnak, ám még a nyugati titkosszolgálatok sem hitték, hogy az NDK képes lesz néhány óra alatt lezárni a határt. Igaz felreppentek már pletykák, hogy valami készül, ám a kelet-német vezetés és a hadsereg teljes titoktartásban készült a nyugati szektorok elszeparálására. Az előkészületekről csak a legfelsőbb vezetés tudott, a közkatonákat, rendőröket és munkásőr egységeket csak az utolsó pillanatban riadóztatták.
A német fővárost a háború végén a négy nagyhatalom szektorokra osztotta. Az orosz szektor lett később Kelet-Berlin és az NDK fővárosa. Nyugat-Berlin az amerikai, brit és francia katonai szektorokat foglalta magába. 1961 augusztus 13. éjfélig szabad átjárás volt kelet és nyugat között. Értelemszerűen sok keleti dolgozott Nyugat-Berlinben lényegesen magasabb bérért és rengetegen át is költöztek, vagy onnan mentek tovább repülővel az NSZK-ba, amely a keletnémeteknek már csak így volt elérhető. Az NDK és az NSZK ekkor már komoly kerítéssel, aknazárral és őrtornyokkal volt elválasztva egymástól és csak a nyugatnémetek, illetve más nyugati államok polgárai tudtak a szárazföldi határokon átkelni.
Az NDK-nak komoly gondot okozott a munkaerőhiány, amely az elvándorlásból következett. Ahogy romlottak az életkörülmények és a kommunista rezsim egyre jobban beleavatkozott az emberek életébe annál többen mentek el. 1961-ben átlag napi ezer keletnémet hagyta el végleg az NDK-t. Ulbricht a szovjet vezetéssel egyeztetve úgy döntött, hogy véget vet ennek és radikális megoldást dolgozott ki. Összesen 156,4 km hosszan kellett elzárni a két városrészt egymástól. A terv az volt, hogy laktanyákban és rendőrőrsökön elraktározzák a szögesdrótot, amellyel az első napokban zárják el Nyugat-Berlint, majd nekiállnak egy 4 méter magas betonfal építésének.
A német precizitás itt is működött. Az iszonyatos mennyiségű szögesdrótot és cölöpöt annyi helyre osztották el, hogy nem keltett feltűnést. Az éjszaka riadóztatott keletnémet erők csak a parancskiadás pillanatában tudták meg, hogy mi a bevetés célja. Néhányan azonnal dezertáltak és egyedül vagy családjukkal nyugatra szöktek. Ám a többség végrehajtotta a parancsot és 24 órán belül állt a szögesdrót kerítés. A keletnémet néphadsereg építőezrede nekiállt kilakoltatni azokat a házakat, amelyek pont a határon voltak és ahonnan még sokan meg tudtak lépni, majd ledózerolták ezeket. A kerítést és a későbbi falat úgy építették, hogy mögötte még jó pár méter az NDK-hoz tartozott. Így a 186 őrtoronyból még azokat is agyon tudták lőni, akik sikeresen átjutottak a falon, nem léptek aknára, vagy nem végzett velük a botlódrót kioldású sörétes fegyver. Összesen 138-an vesztették életüket, miközben a szabadságra vágyva megpróbáltak átjutni a falon. Ám sokaknak sikerült, pedig nem mindennapi ötleteket kellett kiagyalni hozzá...
(Folytatása következik)
Vezető kép: Az 1965. október 22-én készült archív felvételen a berlini fal Bernauer Strassei (Bernauer utcai) szakasza látható. A keletnémet hatóságok 1961. augusztus 13-án kezdték el a berlini fal megépítését, mely évtizedeken keresztül kettéosztotta a várost. 1989-es elbontásáig több mint százezer ember próbált átjutni a 155 km-es falon, közülük mindössze 5075 járt sikerrel, 136-an életüket vesztették, és legkevesebb hetvenezrüket elítéltek a keletnémet bíróságok. (MTI/EPA/Konrad Giehr)
