Pesti Srácok

Az EP elnöke közölte: Ukrajna Európáért küzd és mi nem hagyjuk cserben

Az EP elnöke közölte: Ukrajna Európáért küzd és mi nem hagyjuk cserben

Európának válaszolnia kell a globális kihívásokra – mondta az Európai Parlament elnöke. „A világnak a legjobb formájában lévő Európára van szüksége. Szükségünk van erre a reménységre” – fogalmazott.

– mondta Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a 2022-es Estoril konferencián elhangzott beszédében Portugáliában. Az elnök hangsúlyozta, hogy döntéseket kell meghozni, mégpedig gyorsan.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. A PestiSrácok.hu szerkesztőségéhez eljuttatott tájékoztatás szerint „a szuverén Ukrajna elleni jogtalan invázióval kapcsolatban” a következőket mondta:

Az infláció kezelésére irányuló intézkedésekkel kapcsolatban kifejtette:

Hozzátette: Európa csak akkor marad fenn, ha küzdünk érte.

– hangsúlyozta. A Parlament az Európa jövőjéről szóló konferencia után a következő lépésként egy konvent összehívását várja.

– szögezte le. A világ előtt álló számos változás és a kemény valóság ellenére Metsola optimizmussal fordul a jövő felé:

Az EP-elnök beszéde itt érhető el.

Fotó: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.