Pesti Srácok

Georg Spöttle: „Bezzegnémetországban” már minden ötödik gyermek szegénységben él

null

A gyermekszegénység soha nem látott csúcsot ért el Németországban. A baloldali, „Die Linke” párt, arra figyelmeztet, hogy az infláció, a szankciók és az áremelkedések miatt ez az arány még emelkedni fog. Kisjövedelmű családoknak már lassan dönteni kell, hogy élelmiszert vesznek, vagy befizetik a rezsiszámlákat.

A szegénységben élő, vagy a szegénységtől fenyegetett gyermekek száma drasztikusan emelkedik, ahogy ez a német kormány jelentéséből kiderül. Az „Augsburger Allgemeine” napilap cikke szerint a németországi gyermekek 20,8 százaléka veszélyeztetett, ez pedig hosszú évek óta a legmagasabb szám. Az adatok a Szövetségi Munkaügyi Minisztérium statisztikájából származnak és a népszámlálás kiértékelését vették alapul.

Egy összehasonlítás szerint a gyermekek és a fiatalkorúak szegénységi kvótája 2015-ben mindössze 19,7 százalék volt, 2020-ban pedig már 20,4 százalék. A statisztika egy kalap alá veszi a már szegénységben élő gyermekeket azokkal, akiket ez akut fenyeget, mivel a határvonal nagyon vékony.

A Szövetségi Statisztikai Hivatal szerint Németországban összesen 13 millió embert fenyeget a szegénységbe való lecsúszás. Ez a lakosság 15,8 százaléka. Az Európai Unió képlete szerint akkor számít valaki szegénynek, amennyiben jövedelme az összlakosság átlagfizetésének 60 százalékánál kevesebb. Azokban a háztartásokban, ahol több kereső van, ott ezt a számot annak megfelelően korrigálják.

PestiSracok facebook image

A szankciók és a napi szinten emelkedő élelmiszerárak tetézik a bajt

Dieter Bartsch, a „Die Linke”, a baloldali párt frakcióvezetője szerint jelenleg 5 millió gyermeket fenyeget szegénység. A szankciók, az infláció, az egyre emelkedő energiaárak miatt ez a szám nemsokára emelkedhet. Bartsch szerint a kormánynak ki kellene dolgoznia egy átfogóbb gazdasági védőhálót a szociálisan gyenge lábon álló családoknak. A német kormány jelenleg fontolóra veszi egy 502 eurós „polgári jövedelem” bevezetését, hogy ezzel kompenzálják a növekvő elszegényedést. Ezt az összeget minden német állampolgár, illetve az országban legálisan élő külföldi megkapná.

A Munkaadók Országos Szövetsége viszont azzal érvel, hogy ezzel fokoznák a munkaerőhiányt hiszen sokan azt mondanák ez az összeg és a szociális segély (átlag 600 euró) elég lenne a megélhetéshez. Ebben van is ráció, hiszen alacsonyabban fizetett munkáért sokszor 1200-1300 euró bér jár csak, így ha valaki kemény fizikai munka nélkül is hozzájut ehhez az összeghez, akkor feltételezhető, hogy otthagyja munkahelyét.

Vezető kép: Balaton József

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.