Pesti Srácok

Félelemfelmérés Németországban

Félelemfelmérés Németországban

A félelem egyre jobban növekszik a németekben a folyamatosan növekvő megélhetési költségek miatt, ahogy ezt egy hosszútávú kutatás, „A németek félelmei” (Die Ängste der Deutschen) kimutatta. Egy aggódó pillantás a pénztárcába már elég ahhoz, hogy a félelem eluralkodjon rajtuk. „Általánosságban elmondhatjuk, hogy az emberek sokkal jobban aggodalmaskodnak, mint egy évvel ezelőtt” – nyilatkozta a Junge Freiheitnek Grischa Brower-Rabinowitsch kutatásvezető, az eredmények csütörtöki sajtóbemutatóján. „A félelemindex minden megkérdezett esetében átlagosan, 6 százalékponttal nőtt, ezzel elérte a 42 százalékot és ezzel csúcsot döntött az elmúlt négy évben” – tette hozzá.

Az R+V biztosító kutatása kimutatta, hogy a megkérdezettek kétharmada fél a megélhetési költségek állandó növekedésétől, amely az első helyre került. Szorosan mögötte következik a második helyen a félelem a megfizethetetlen albérletáraktól (58 százalék). A harmadik helyen a romló gazdasági helyzettől való rettegés áll (57 százalék). Ezután jön az adóemelés, és a fizetések csökkentése miatti félelem a koronavírus-járvány miatt (52 százalék).

Nő a háború okozta aggodalom is

Csupán a tizenkettedik helyre került a listán a félelem egy olyan háborútól, amelynek Németország is részese lehet (42 százalék). Az előző évben ez még csak a tizenhat százalékot ért el. Ilyen mérvű, 26 százalékos megugrást az elmúlt három évtizedben csak kétszer tapasztalhattunk.

PestiSracok facebook image

– mondta Manfred Schmidt, az R+V Infocenter tanácsadója a napilapnak. Ekkora növekedést utoljára a koszovói konfliktus alatt tapasztaltak.

„A németek félelmei” kutatást az R+V biztosítótársaság kutatási ágazata végzi 1992 óta. A kutatók a német lakosság politikai, gazdasági, környezetvédelemmel kapcsolatos és személyes félelmeit vizsgálják. A kutatáshoz évente 2400 személyt kérdeznek meg 14 éves kortól.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.