Pesti Srácok

Alakul az új világrend keleten is – A militarista Japán többet nem kamuzza, hogy pacifista

Alakul az új világrend keleten is – A militarista Japán többet nem kamuzza, hogy pacifista

Megduplázza katonai költségvetését Japán, feladva az eddigi, főleg a nyugat felé mutatott pacifista arcát, és olyan fegyvereket vásárol amelyekkel a Japánt fenyegető rakétakilövőket támadhatja. Írja az Infostart.

Japán a II. világháború óta papíron pacifista és csak védelemre rendezkedett be, ez pedig azt jelentette a gyakorlatban eddig, hogy a repülőgéphordozóikat partvédelmi célokat szolgáló korvettként és naszádként regisztrálták. A kialakulófélben lévő új világrend viszont arra sarkallja Tokiót, hogy ezentúl ne rejtegesse haderejét és igazi arcát. A felmérések szerint Japán gyors felfegyverkezése a választók mintegy 70 százalékának támogatását élvezi, ami arra világít rá mind közönségesen, hogy a japánok is pont annyira megváltoztak, mint a németek.

A tokiói kormány közölte, hogy eddig elképzelhetetlen, 320 milliárd dolláros haderőfejlesztést indít meg, amely a szigetországot Kínára és Észak-Koreára csapást mérni képes rakétákkal fegyverzi fel. Mindezt természetesen a regionális feszültségekkel és Oroszország ukrajnai inváziója által miatti aggodalmakkal igazolták. Nekik ugye eszükbe nem jutott volna fegyverkezni, csak hát a körülmények kényszerítő ereje...

Kisida Fumio miniszterelnök hibátlanul felmondta a nyugat-európai vezetők által unalomig ismételgetett panelt, mely szerint azért kell fegyverkezni, mert Moszkva Kijev után Berlint, Párizst és New Yorkot fogja megtámadni. A japán kormány ezért most attól tart, hogy az oroszok tapló viselkedésén Peking felbátorodik és rövid úton megtámadja Tajvant, ami – hogy, hogy nem – fenyegeti a közeli japán szigeteket, mivel megzavarja a csúcstechnológiás félvezetők szállítását és blokkolja a közel-keleti olajellátást biztosító tengeri útvonalakat. (A japánok a világháborúba is azért ugrottak bele, mert az amerikaiak nem szállítottak a haditengerészetüknek olajat. Meg azért, mert imádtak háborúzni. – a szerk.)

PestiSracok facebook image
A képen egy apró, minden ízében pacifista, kizárólag partvédelmi célokat szolgáló japán őrnaszád látható

Japán második világháború utáni alkotmánya hivatalosan nem engedélyezi hadsereg, csak önvédelmi erők felállítását, ezért az összes rendelkezésükre álló támadófegyvert eddig védekező fegyvernek nevezték. Ez most megváltozott.

– áll az új japán nemzetbiztonsági dokumentumban, elfeledkezve arról, hogy már a 20. században is a kínai meg a koreai kihívásokkal foglalkoztak. Kishida kormányfő terve a következő öt évben megduplázza a védelmi kiadásokat a bruttó hazai termék (GDP) mintegy 2 százalékára, és a védelmi minisztérium részesedését az összes közkiadás mintegy tizedére növeli, ezzel pedig Japán az USA és Kína után a világ harmadik legnagyobb katonai költekezőjévé válik.

(Forrás: Infostart; a nyitóképen japán katonák a japán haditervet tartják magasba: minden irányban védekeznek.)

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.