Pesti Srácok

Korrupciós botrány Brüsszelben, őrizetbe vették az EP egyik alelnökét (Frissítve)

null

A belga rendőrség 16 helyen tartott házkutatást, és legalább négy embert őrizetbe vett Brüsszelben és környékén pénteken korrupciós vádak miatt. Az őrizetbe vettek között van Eva Kaili, az Európai Parlament alelnöke, a görög Paszok szocialista párt tagja – számolt be a Politico. A korrupcióval vádolt politikus, aki azzal került először a médiafigyelem középpontjába, hogy a munkajogi vívmányok élharcosának nevezte a világbajnokságra való felkészüléshez kapcsolódó építkezések miatt sokat kritizált Katart – ahol egyes beszámolók szerint minősíthetetlen körülmények között dolgoznak az építőmunkások –, az European Council on Foreign Relations (ECFR) tagja. Itt olyan nevekkel tevékenykedhet(ett) együtt, mint Bajnai Gordon, Korányi Dávid, Dobrev Klára és Soros György.

A folyamatban lévő vizsgálatok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették a parlamenti szocialisták és demokraták frakciójából – írta az uniós szintű képviselőcsoport a Twitteren, ezen kívül pedig a pártjából, a Paszokból is kizárták a politikust. A 444 arról ír, hogy a gyanú szerint Katar megvesztegetett minimum négy, az Európai Parlamenthez köthető személyt. Az állam az ajándékokért és pénzért – közel hatszázezer euróért – cserébe a parlament döntéseinek befolyásolását várhatta.

A belga szövetségi ügyészség közleménye szerint a házkutatásokat egy szélesebb körű nyomozás részeként hajtották végre, elsősorban parlamenti asszisztenseket célozva. A Le Soir és a Knack belga lapok arról számoltak be, hogy Kaili mellett a fogva tartottak között volt Luca Visentini, a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség főtitkára is. Kaili, a parlament 14 alelnökének egyike a közelmúltban a „munkajogok éllovasának” nevezte Katart, miután találkozott az ország munkaügyi miniszterével, annak ellenére, hogy mély nemzetközi aggodalmak vannak a stadionépítő munkások körülményeivel kapcsolatban.

A botrány kirobbanását követően a politikust azonnali hatállyal kizárta pártja.

PestiSracok facebook image

– jelentette be a balközép párt.

A belga szövetségi ügyészség közölte, hogy a házkutatások során 600 ezer eurót foglaltak le. Kaili lakásában a L’Echo című lap szerint szatyrokba csomagolva találtak nagy mennyiségű készpénzt. A nyomozók számítógépeket és mobiltelefonokat is lefoglaltak igazságügyi szakértői vizsgálat céljából. A lap arról is beszámolt, hogy Kaili apját állítólag egy készpénzzel teli bőrönddel, menekülés közben kapták el.

Kaili mellett az ügy középpontjában egy olasz szocialista politikus, Antonio Panzeri állhat, aki 2004 és 2019 között tevékenykedett az EP-ben, és akit a (volt) EP-alelnökkel egyszerre tartóztattak le.

A Mandiner információi szerint a görög politikusnő egyébként tagja a European Council on Foreign Relations (Nemzetközi Kapcsolatok Európai Tanácsa) nevű think tanknek is, amelynek számos nemzetközi tagja között magyarok is vannak, köztük Bajnai Gordon, Korányi Dávid, Dobrev Klára és Soros György.

Forrás: Politico, 444; Fotó: Tagesschau

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.